Lemondott tizenegy vezető jordániai tisztségviselő, a múlt heti ammani robbantás-sorozat miatt- jelentette az állami televízió. A posztjukról távozók között van az uralkodó több vezető vallási tanácsadója is. II. Abdalláh király az ország izraeli nagykövetét nevezte ki a távozó biztonsági főnök helyére.
Jövő hétfőre halasztották az izraeli parlament, a kneszet szavazását egy önmaga feloszlatását és előre hozott választásokat célzó ellenzéki törvényjavaslatról – közölték parlamenti források. A kormány nyolc munkapárti minisztere az előre hozott választások meg nem tartása esetén lemondását jelentette be.
2005. november 15. 19:04
Elszabadultak a szenvedélyek kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésszakán egy kiállítás miatt. A belga hírügynökség szerint a vita hevében néhány képviselő lökdösődni is kezdett. A strasbourgi parlamenti épületben ugyanis a lengyel katolikus egyház szervezésében kiállítást tartottak az abortuszról. Az egyik tabló az abortuszt egyenesen a nácik szörnytettéhez, a holokauszthoz hasonlította.
Bill Clinton szerint nem az Izrael vagy a Nyugat iránt érzett gyűlölete, hanem az általános gazdasági válságra válaszként adott programja miatt választották meg Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnököt. Magas rangú iraki nemzetbiztonsági tisztviselők terroristaképző bázisok működtetésével vádolják Szíriát.
Diszkógömb, flitter, tánc, metroszexuális mennyország. Ez Madonna legújabb lemezének summázata, és azt is gyorsan hozzá kell tenni, hogy igen hatásos is. A pop 47 éves királynője jó érzékkel kanyarodik vissza a nyolcvanas években. Hallgasd meg a Confessions On A Dancefloor című lemezt és nyerd is meg kedd délutántól szerda délutánig az [origo]-n!
2005. november 15. 16:15

