Jövő hétfőre halasztották az izraeli parlament, a kneszet szavazását egy önmaga feloszlatását és előre hozott választásokat célzó ellenzéki törvényjavaslatról – közölték parlamenti források. A kormány nyolc munkapárti minisztere az előre hozott választások meg nem tartása esetén lemondását jelentette be.
A források keddi közlése szerint az eredetileg most szerdára kitűzött szavazás elhalasztásáról az után döntöttek, hogy Amír Perec új munkapárti elnök és Zevulon Orlev, a Nemzeti Vallási Párt képviselője között a nap folyamán ilyen értelmű megállapodás született.
Perec, aki már vasárnap azzal fenyegetőzött, hogy Orlev formációjával együtt törvénytervezetet nyújt be a kneszet feloszlatására, a tervek szerint csütörtökön találkozik Ariel Saron kormányfővel, hogy megvitassa vele ennek és az idő előtti választásoknak a kérdését.
Az Izraeli Munkapárt központi bizottsága vasárnap ül össze s mond véleményt Perec elhatározásáról, hogy véget vet baloldali pártja részvételének a jobboldali Saron vezette kormányban. A munkapárti frakció keddi kneszetbeli tanácskozásán a képviselők egyhangúlag támogatták Perec döntését – jelentette a katonai rádió.
Előző nap a kormány nyolc munkapárti minisztere átadta lemondólevelét a párt elnökének. Ha a csütörtöki Perec-Saron találkozón nem születik megegyezés az előre hozott választásokról, Perec átadja a lemondóleveleket a miniszterelnöknek – közölték a munkapárti vezér környezetében.
(MTI)

