A palesztinok elleni megtorló intézkedésekről tanácskozott szombat este az izraeli biztonsági kabinet.

Az izraeli biztonsági kabinet erről tanácskozott. Az ülését Ariel Saron miniszterelnök vezette és a megbeszélésen részt vett Saul Mofaz védelmi miniszter is, aki már a tanácskozás előtt rendkívül kemény válaszlépéseket követelt.

96 évesen egyszerűen halálba szenderült Simon Wiesenthal, a 60 éve kérlelhetetlen nácivadász, aki egyszer azt mondta: „én magam mindenkinek megbocsáthatnék, de a meggyilkolt milliók nevében ezt, nem tehetem meg.”

Tüzérséget telepített az izraeli hadsereg a Gázai övezet határára, a példa nélküli lépést azután rendelték el, hogy a Hamász rakétazáport zúdított szombatra virradóra izraeli településekre.

Izrael légicsapást hajtott végre két személygépkocsi ellen szombaton Gázában, a támadásban legkevesebb négy palesztin életét vesztette, kilenc megsebesült – közölték palesztin orvosok

Az éllovas orosz Tomsz-400 együttese a 21. Klubcsapatok Európa Kupa hatodik fordulójában megszerezte hatodik győzelmét is. A grúzok legjobbjai ellen magabiztos játékkal 4,5-1,5-re nyertek, és a második helyezett Polonia Plus GSM csapatával mérkőznek meg a szombati utolsó fordulóban. Az oroszok elsőségét csak egy nagyarányú vereség veszélyeztetheti. A címvédő NAO Chess Club feljött a harmadik helyre.

Legkevesebb négy palesztin halt meg, valamennyien a Hamász tagjai

Az elmúlt 24 órában kölcsönös rakétatámadások érték Izrael déli részét és a gázai palesztin területeket. Az izraeli közrádió úgy tudja, hogy Izrael szárazföldi akciót fontolgat. Annak ellenére, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb bizalomépítő intézkedések megtételére kérte a feleket a béke érdekében.

MTI

A legmagasabb fokozatú amerikai katonai kitüntetést kapta Rubin Tibor magyar származású amerikai veterán Bush elnöktől. A holokauszt-túlélő Rubint az USA hadseregében harcolva, még Koreában érdemelte ki a Medal of Honort.

2005. szeptember 24. 13:34

A konferencián szó volt a városi és az iskolai erőszak, a gyűlöletbeszéd és a kultúrák közötti párbeszéd kérdéséről

Válaszul a Szderótot ért palesztin rakétatámadásra, katonai akciót indít Gázában Izrael. Az akciót Mofaz védelmi miniszter rendelte el, miután egyeztetett Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel. A rakétatámadsra válaszul már légicsapást intéztek a Hamász feltételezett fegyvergyártó műhelyei ellen. Izrael korábban leszögezte „zéró toleranciát” alkalmaz a Gázából érkező palesztin támadásokkal szemben.

Izrael újabb légitámadást hajtott végre a gázai övezet északi részén, válaszul az éjszakai palesztin rakétatámadásokra – közölték izraeli katonai források. A légicsapás olyan területre irányult, ahonnan vélhetően aknagránátokat és rakétákat lőttek ki palesztin fegyveresek. Palesztin szemtanúk szerint a légi támadásnak nem voltak áldozatai.

Újabb légi támadást hajtott végre Izrael a Gázai övezet északi része ellen, válaszul az éjszakai palesztin rakétatámadásokra – közölték szombaton izraeli katonai illetékesek.

A palesztin belügyminisztérium azzal vádolta Izraelt, hogy szimulált légi támadásokat hajtott végre, hogy félelmet keltsen a palesztin lakosság körében

Katonai akciót rendelt el az izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetben – közölte az izraeli állami rádió. Ezt azután jelentették be, hogy Saul Mofaz tárcavezető sürgős megbeszélésre hívta a hadsereg és a belbiztonsági szolgálat parancsnokát a palesztin rakétatámadások nyomán kialakult helyzet miatt. A zsidó állam vezetése korábban kijelentette: a „zéró tolerancia” jegyében lép fel az izraeli városok elleni palesztin támadásokkal szemben a Gázai övezetből való kivonulás után.

Három nagy robbanás rázta meg szombat délelőtt Gáza városát.

2005. szeptember 24. 11:00

Katonai akciót rendelt el Mofaz izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetben – közölte szombaton az izraeli közszolgálati rádió.