Forrás: Magyar Rádió

96 évesen egyszerűen halálba szenderült Simon Wiesenthal, a 60 éve kérlelhetetlen nácivadász, aki egyszer azt mondta: „én magam mindenkinek megbocsáthatnék, de a meggyilkolt milliók nevében ezt, nem tehetem meg.”

Simon Wiesenthal talán azért is élt ilyen sokáig, mert fiatalon többször is olyan közel volt a halálhoz. 5 koncentrációs tábort élt túl, többször is csak véletlenül nem végezték ki, egész családját, több mint 100 rokonát gyilkolták le a nácik és a szovjet titkosrendőrség.

Az egykori mérnök háború utáni tevékenysége, a bűnök dokumentálására létrehozott központ, és a bűnösök felkutatására tett erőfeszítések minden egyes nagy fogás után okot adtak arra, hogy az ember elgondolkozzon igazságról, igazságtételről, jogról, morálról, következetességről, és kérlelhetetlenségről.

Ungváry Rudolf méltatta Simon Wiesenthalt a Tizenhat órában. A közíró szerint ahogyan a holokauszt iszonyata mellett jelképpé is vált, ugyanígy jelképpé vált Wiesenthal munkássága is, mégpedig a személyes erő, az egyéni fellépés erejének szimbólumává. A világ a jogon keresztül végzi az igazságszolgáltatást, szürkén, arctalanul, szinte észrevétlenül. Wiesenthal sorsával és életművével azt bizonyította, hogy mindig eljön a személyes számonkérés a nagy bűnök után. Egyéni síkra terelte a számonkérést, ami azért igen lényeges, mert a legújabb kor nagy bűneit a tiszta hit és az államapparátus nevében és takarásában követték el. Az egyéni felelősség egyre inkább elmosódik a mai világban is, például ezért marad el a felelősségre vonás a kommunizmus bűneiért is, egyáltalán nem csak arról van szó, hogy „tetszett volna forradalmat csinálni.”

Wiesenthal munkáját egyenesen segítette, hogy nem jogászként, hanem józan gondolkodású, elszánt civilként működött. Saját belátása szerint keresett vagy nem keresett valakit. A típusokat kutatta fel, az emblematikus figurákat, és meg is találta őket. Előfordult az is, hogy a bíróság nem ítélte el azt, akit megtalált. Erről úgy vélekedett, hogy meg kell különböztetni a bűnösség erkölcsi és jogi szintjét és ha a jog föl is mentette az illetőt, azért még erkölcsileg bűnös lehetett.

Várkonyi Benedek interjúja nyomán