A jelenleg mintegy évi egy milliárd forint forgalmú magyar kóser élelmiszer piacon jelentős növekedési lehetőségek vannak, mivel egyre több vegetáriánus és muszlim is kóser élelmiszert vásárol.

Szekeres feloszlatná a kanizsai pártszervezetet

Sárközy Júlia, Római tudósítónktól, 2005. szeptember 1. 00:00

Jóváhagyta az izraeli parlament szerdán egyiptomi katonák állomásoztatását az Izrael által kiürített Gázai övezet és Egyiptom közötti határtérségben.

Szándékaival ellentétes eredményt ért el az a román újságíró, aki a Cotidianul című lapban egy nappal korábban azt írta róla, hogy együttműködött a román kommunista rendszer titkosszolgálatával, a Securitatével – nyilatkozta tegnap Markó Béla RMDSZ-elnök (képünkön), román miniszterelnök-helyettes. A cikk adataiból is kiderül ugyanis – mutatott rá – hogy ő nem a Securitate cinkosa, hanem áldozata volt.

Mozart az idei salzburgi ünnepi játékokon háttérbe szorult Verdi mögött, de a következő év már az övé lesz. Születésének 250. évfordulójára minden eddiginél több operáját tárják a publikum elé – némelyiket meghökkentő átértelmezésekkel.

Palesztin öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap a dél-izraeli Beérsevában egy buszállomáson, súlyosan megsebesítve két őrt. Izraeli katonák a ciszjordániai Tulkarm városban, egy menekülttáborban végrehajtott éjszakai akció során a múlt szerdán megöltek négy palesztint, köztük az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét. Ugyancsak múlt szerdán a jeruzsálemi óvárosban egy palesztin halálra késelt egy ultraortodox zsidót.

Ázsiában, Nagy-Britanniában, Norvégiában már évtizedekkel ezelőtt feljutottak a csúcsra a nők. Hogyan és miért? És másutt miért nem?

Az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, éves szinten pedig 4,2 százalékkal emelkedtek – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi közleményében. Az első hét havi termelőiár-növekedés 4,5 százalék volt 2004 hasonló időszakához képest. A KSH közlése szerint az ipar belföldi értékesítési árai júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal, a 2004. júliusival összehasonlítva 7,8 százalékkal emelkedtek.