Az ipari termelői árak júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkentek, éves szinten pedig 4,2 százalékkal emelkedtek – áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi közleményében. Az első hét havi termelőiár-növekedés 4,5 százalék volt 2004 hasonló időszakához képest. A KSH közlése szerint az ipar belföldi értékesítési árai júliusban az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal, a 2004. júliusival összehasonlítva 7,8 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítés havi termelői árai 0,7 százalékkal voltak alacsonyabbak az előző havinál, 1,6 százalékkal magasabbak az egy évvel korábbiaknál. (Népszava)
Készpénzben tartja megtakarításait a lakosság negyede
A magyar lakosság harmada rendelkezik megtakarítással, ezen belül 25 százalékuk még mindig készpénzben tartalékolja pénzt – közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet. A közlemény szerint a megtakarítással rendelkezők 66 százaléka forintbetétben tartja pénzét, ezt követi a készpénzes forma, majd 14 százalékkal az életbiztosítás és 10 százalékkal az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás. A megkérdezettek 84 százaléka személyesen, bankfiókban intézi pénzügyeit. Az ügyfelek átlagosan 3-4 hetente térnek be számlavezető bankjukba, míg a megkérdezettek 5 százaléka használja az internet-bankot. Telefonon keresztül az ügyfelek 9 százaléka intézi bankügyeit. A mobilbankos szolgáltatás lehetőségével 2 százalék él. (MTI)
Duna Profit: csalt a vezetőség
Folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítja a rendőrség a miskolci székhelyű, felszámolás alatt lévő Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet igazgatóságának tagjait. Tánczi Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője elmondta: számítások szerint a gyanúsítottak 2,5 milliárd forint kárt okoztak a szövetkezet több mint 3 ezer kisbefektetőjének. Összesen mintegy 2933 bűncselekménnyel gyanúsították meg az igazgatósági tagokat. (MTI)
Izraeli segít a gabonatárolásban
Izrael technikai és technológiai segítséget nyújtana a magyar gabonatárolási gondok enyhítéséhez – vetette fel Gila Gamliel izraeli mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterhelyettes tegnapi budapesti megbeszélésein. Az izraeli politikus tárgyalt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, továbbá Magda Sándorral, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnökével. A megbeszélések másik fő témája a már létező magyar-izraeli öntözési együttműködés volt. (MTI)
Új burkolat az M3-ason
Megújul az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalának Hatvan és Gyöngyös közé eső szakasza szeptember 8. és október 22. között – közölte az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK). Ezzel az Állami Autópálya Kezelő Rt. által 2005-re tervezett öt nagyobb burkolat-felújítási munka közül az utolsó kezdődik meg az M3-as autópálya Miskolc felé vezető oldalának az 56-69. kilométer közé eső szakaszán. A 600 millió forint összértékű beruházás során egy hidat és 4 ütemben mintegy 150 ezer négyzetméter aszfaltfelületet újít fel a munkálatok elvégzésével megbízott Betonút Rt. Az ÁAK közleménye szerint az érintett szakaszon utoljára 1998-ban végeztek hasonló fenntartási munkákat. (MTI)
Pályázik az OTP a román CEC-re
Az OTP Bank szándéknyilatkozatot nyújtott be a romániai Casa de Economii si Consemnatiuni CEC-SA. (CEC) többségi részesedésének megvásárlására. Románia Pénzügyminisztériuma előminősítő eljárás keretében választja ki az értékesítésre meghívandó pénzintézeteket. A CEC IFRS auditált adatok szerinti mérlegfőösszege 2004. december 31-én 1,31 milliárd euró, saját tőkéje pedig 149 millió euró volt. Mérlegfőösszeg alapján mért 5,6 százalékos piaci részesedésével a CEC Románia negyedik legnagyobb pénzintézete. Mint ismert, az OTP Bank tavaly áprilisban vette meg a vállalati fókuszú RoBankot. (Népszava)

