Bolgár György azon mereng a Népszava július 29-i számában “Orbán diszkvalifikálva” című publicisztikájában, hogy lehet az, hogy: “Az elmúlt alig több mint fél évben Orbán Viktor minimum három olyan dolgot csinált vagy mondott, illetve olyasmi derült ki róla, ami miatt Hegyeshalomtól Nyugatra azonnal távoznia kellett volna a politikai életből. Nálunk tovább osztja az észt, az erkölcsöt, az igazságot, a közgazdasági és az államtudományokat… egy magát demokratikusnak tartó európai politikus, ráadásul arról a Magyarországról, ahonnét majdnem félmillió magyar zsidót vittek, lőttek, gázosítottak a halálba, nem emlegethet genetikát a nemzettel összefüggésben. Ha megteszi, és nem totálisan elítélően, akkor kiírta magát a demokratikus magyar és európai politikából.

Pedig Tusnádfürdőn sincs másról szó, mint a zsidókérdésről. Arról a szóról, amiről ma, Magyarországon nem veszünk tudomást. Úgy teszünk, mint ha a száz évvel ezelőtti asszimilációs illúzió megvalósult volna, aki nem zsidó vallású, az magyar, és punktum, a származás meg nem érdekel senkit.

A zsidókérdés azonban mélyen gyökerezik a magyar társadalomban: “kiazsidó?” Bolgár György is időről időre szembesül vele az ATV képernyőjén, a Klubrádió telefonja mellett: “mert ugyebár Bolgár úr, maga zsidó?!” A jeruzsálemi Jad Vasemben tett közelmúltbeli látogatásukon a Fidesz küldöttség prominensei azon polemizáltak a magyar holokauszt tablói között, hogy Franco tábornok anyja zsidó volt-e, vagy sem. Na nem antiszemitizmusosdiból, csak úgy, “jó tudni”.

Hát ez a “jó tudni” a zsidókérdés lényege. A zsidóság kényelmetlen dolog, ugyanis az (többnyire) nem személyes döntés kérdése, hanem adottság, Heinrich Heine valahogy úgy fogalmazott: “a zsidóság se nem vallás, se nem nemzetiség, hanem pech”.

Az “emberek” márpedig pártállástól, rasszizmustól függetlenül számontartják, hogy “kiazsidó”, hiába is tagadnánk. Az ellenzéki párt erre építi a “nemzeti konzultációt”: Ami az “embereket” foglalkoztatja, arról beszélni kell, akkor fognak ránk szavazni. Lássuk be, logikus. Márpedig nincs könnyű dolguk, hiszen a zsidókérdés felvetése a “túloldalon” azonnal antiszemitázó hisztériát ébreszt. A túloldalnak sincs könnyű dolga, szavazatszerzési okokból kénytelenek lennének végre lecserélni a divatjamúlt proletár internacionalizmust a jobban kifizetődő nemzetegyesítésre, de a liberális, “zsidó származású” értelmiség szorongatja őket.

A vallástalan, “zsidó származású” népesség egyre inkább belgává válik a saját hazájában. A nagy nemzetegyesítő buzgalomban nemigen találják a helyüket, a zsidóság avítt, lejáratott, veszedelmes átkából viszont köszönik nem kérnek. Márpedig a felhorgadó magyar nacionalizmus megállíthatatlanul tör előre, a jövő évi választásokon nem tud majd kitérni előle a baloldal sem. Mielőtt mindenkit kirázna a hideg a nemzeti szocializmustól, várhatóan nemzeti baloldalra, vagy hasonlóra magyarosítják majd a nevüket.

Kedves Bolgár György, tisztelettel értesítem, hogy mi sokszáz éve Hegyeshalomtól keletre, a huzatos Kárpát-medencében élünk. Itt mindig más a széljárás, és azt csak nagyon korlátozottan tudjuk befolyásolni. Csodálkozás és siránkozás helyett ideje lenne talán inkább elgondolkozni azon az örökérvényű kérdésen, hogy hova is álljanak a belgák.

Seres Attila
Sófár Portál

Ajánlott irodalom időrendben:
A zsidókérdés Magyarországon – A Huszadik Század körkérdése
Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után
A magyar zsidóság szubjektív múlt-vázlata 1848-2006

8 hozzászólás to “Bolgár György nem érti”

  1. peters

    Kitünö cikk. De sajnos Hegyeshalomtol nyugatra sem tünnek el az ilyen emberek. A “demokrácia” magábafoglalja a “szabad szót” is.

  2. tkoranyi

    Lásd: http://www.answer.freeblog.hu
    “Meg kellene gondolni végre!!!” című bejegyzés

  3. sofar

    Mit is kellene végre meggondolni? Én itt csak a belgákról beszélek…

  4. tkoranyi

    Én egy weblap, egy blog (www.answer.freeblog.hu) teljes cikkére utaltam. Annak a címe: “Meg kellene gondolni végre!!!” A válasz előtt célszerű elolvasni az egész cikket, bejegyzést, mert elég érdekes anyagokat is említ. De elolvasás nélkül is meg kell gondolni mindent, mindig!!!

  5. sofar

    Természetesen elolvastam, sok újdonságot nem találtam benne, ez a baloldali tipródás engem nemigen érint meg, kívánatosnak tartom, hogy a magyar zsidóság sorsát kiszakítsuk a bal/jobb politikai erőtérből.

    A magyar zsidóságnak egyaránt életképesnek kell lennie, bármilyen kurzus is legyen hatalmon, méltatlannak, és tarthatatlannak tartom, hogy a zsidóknak azért kelljen tolni a bolsik szekerét, mert a fidesznyikek zsidóznak.

    Asszem valami ilyesmit próbáltam a cikkemben kifejteni… Azon igyekszem, hogy a gyerekeim majd egyszer végre nyugodtan élhessenek ebben az országban, ahol nem lesz titok, hogy kiazsidó, viszont senkit nem is érdekel különösebben, szóval pont fordítva, mint ami most van…

  6. aranka

    … a bal/jobb politikai erőtérből?
    Asszem ez az, ami nem megy, nem mehet. Van kis hazánkban egy bal oldal, igaz, bolsi elődökkel és voltbolsi szereplőkkel, ám valóban bal oldal, nem kommunista, szociáldemokrata. Ami (most) a legfontosabb: hiányzik belőlük az új európai bal antiszemitizmusa. Velük semmi bajom, bár meglehetős távol állok tőlük.
    Van ezen kívül két, magát jobboldalinak nevező pártunk, (vagy a fidesz mostanában már oldaltalan, vagy mi?), ám ezeknek meg vajmi kevés közük van az európai jobbhoz, sokkal inkább nemzetiek, apró szocialisztikus vonásokkal. A világban az új konzervatív nem antiszemita, ezek azok. Velük tehát nincs jóformán beszélnivalóm sem.
    Hogyan lehetne kiszakítani a zsidóságot a magyarországi politikai életből? Nyugodtan élni egy demokráciában akkor is lehet, kell, hogy lehessen, amikor épp az ízlésem ellen való kurzus regnál. Majd megbukik a következő választásan! Nyugodt életet biztosítani meg minden kurzus köteles, meg is teszi, mert demokráciában nem tehet mást. Ha meg már demokrácia sincs, úgyis megette a fene az egészet.

  7. Masada

    masada

    Hát talán erre jó a most elindított kezdeményezés. Belgákból önérzetes zsidók lehetnek azok, akik aláirják, és utána büszkén vállalják zsidó nemzetiségüket, akár vallásosak, akár nem.
    Megjegyzem aki hajlamos elfelejteni zsidó identitását, biztos lehet benne, hogy elöbb utobb a szomszédja emlékezteti rá:)
    Csak úgy mellékesen, az ugynevezett baloldal sokkal rosszabb, legalábbis nyugaton, mint a konzervativ jobboldal. Ami pedig Magyarországot illeti, tán még emlékeznek arra a szocialista képviselöre, aki a terror háza elött, olyan szellemes megjegyzéseket tett. És hogy még hány volt, akinek nem volt olyan pechje, hogy felvette és sugározta a TV, azt csak az isten tudja.

  8. ebarat

    “És mi belgák hová álljunk?” közismert vicc sokk mindenre ad választ.
    Lehetünk a bal illetve jobboldalon, mindenképpen akad egy-egy kiválóság, aki onnan kiutasít. Azt hiszem ez a lényeg. Nem véletlen hogy sok országban tőlünk nyugatra újra alakultak zsidó negyedek, ahol különböző nézetű, de azonos gyökerekkel rendelkező zsidó emberek élnek és jól érzik magukat, mert senki nem kényszeríti őket semmire és sehová. Mindenki oda áll vagy ül, ahová neki tetszik.
    Vannak különböző irányultságú zsinagógiáik, közösségi vezetőik és nem egy hanem sokszínű tud lenni ez a közösség. Talán ebből is lehet ötletet meríteni, hogy mennyire értelmes dolog asszimilálódásra törekedni?