Ady Endre két érdekes cikke olvasható az Olvasószoba Irodalom polcán.

A Morituri 1905-ben a Figyelőben jelent meg, és magyar társadalom európai beilleszkedésének ellentmondásait elemzi az előző századforduló idején.

A Korroborit 1917-ben írta, de csak 1924-ben látott napvilágot a Nyugat hasábjain. Az ausztráliai bennszülött törzs szerelmi táncához, a korroborihoz ha­sonlította a magyar-zsidó viszonyt. Néhány évtizede a Duna-Tisza táján „két egyformán idegen fajta szeretkezik egymással a Korrobori szabályai szerint. A már megcsinált kultúrák lemásolt zeneszerszámaival foglalt itt helyet a zsidóság. S mi, akik magyaroknak nevez­zük magunkat, gyűlölve-vágyva ropjuk a szerelmi táncot. Itt egy­mást fojtogatva a szerelemtől, vagy új népet produkálunk, vagy pedig utánunk az özönvíz.” Ez a korrobori „az egyetlen világosság”, a túlélés és fennmaradás reménye. „Megkötötten, eltiportan, ami magyarságféle még akad itt, csak egy kormányzott s mégis szabadjára engedett népalakulással bújnék ki és lendülne föl.” S még egy mondat, már nem is annyira a zsidó-magyar viszony, mint inkább Ady prófétai lelkének igazolására. „Nemsokára ott tartunk, hogy még a Korroborit sem táncolhatjuk tovább. Sváb, szepes, rutén s isten tudja miféle korcs magyarok rárohannak a magyarság nevében a muzsikálókra, s összetapossák a hangszereket.” (részlet Hanák Péter: A lezáratlan per c. esszéjéből)