1928.04.26 A Numerus Clausus módosítása

1928: XIV. TÖRVÉNYCIKK

a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk módosításáról. [1] F

(Kihirdettetett az Országos Törvénytárnak 1928. évi április hó 26-án kiadott 7. számában.)

1. §.([2]) F A tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaság-tudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következő szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethűség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelől a felvételt kérő megelőző tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelől arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezőgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentőségének megfelelő arányban jussanak a főiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok közölt is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelően alkalmaztassanak.

2. §. Ezt a törvényt, amely kihirdetése napján lép életbe, a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

Indokolás

[1] (M. i.) A jelenlegi kormány a numerus clausus intézményét mindenkor szociálpolitikai rendszabályoknak tekintette, melyet Magyarországnak a vesztett világháború, a botor forradalmak és a trianoni béke által teremtelt különleges helyzete tett szükségessé. A történeti Magyarország területének közel kétharmad részét elvesztette és az ott élt nagyszámú magyar intelligencia részben jogi, részben erkölcsi kényszer nyomása alatt ezekről az elszakított országrészekről visszaözönlött a megmaradt területre. Az öt tanéven át tartott világháború befejeztekor részben a lövészárokból, részben a hadifogságból öt évfolyam egyetemi hallgató összetorlódva egyszerre jött haza, szigorlatozott és jutott diplomához és midőn a fenti kettős oknál fogva az állás nélkül levő magyar értelmiség száma a csonka országban rendkívüli mértékben felszökött, ugyanakkor nemcsak új elhelyezkedés lehetősége nem nyílt meg, hanem a pénzügyileg nehéz helyzetbe került állam a korábban elhelyezkedett közalkalmazottak nagy tömegeit B-listával volt kénytelen eltávolítani, ami az értelmi középosztály válságát még súlyosabbá tette. Valóban lelkiismeretlenség lett volna tehát annak korlátlan megengedése, hogy főiskoláink nagy tömegekben neveljenek olyan diplomás intelligenciát, amelyről aritmetikai pontossággal előre tudtuk, hogy diplomájára támaszkodva nem tudna megélni.

De eltekintve a szociálpolitikai okoktól, tisztán pedagógiai szempontból sincs semmi szokatlan az osztályok és az évfolyamok számbeli kontingentálásában. Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk 34. §-a szerint a mindennapi népiskolában egy tanító 80 növendéknél többet rendszeresen nem taníthat. Az 1924. évi XI. törvénycikk 17. §-a szerint a fiúközépiskolákban a tanulók létszáma osztályonkint nem lehet több 60-nál, az 1926. évi XXIV. törvénycikk 11. §-a értelmében a leányközépiskolák egy-egy osztályában 40 rendes tanulónál több nem vehető fel. Az 1927. évi Xll. törvénycikk 6. $-a akként rendelkezik, hogy a tanulók létszáma a polgári iskolában osztályonként nem lehet 50-nél több. A felső kereskedelmi iskolák és a tanítóképző-intézetek létszáma pedig rendeleti úton 40-ben van. megállapítva. Hogy ha tehát azt látjuk, hogy a legkülönbözőbb fajta tanintézeteknél a felvehető legmagasabb létszám rendelettel vagy éppen törvénnyel van megállapítva, akkor nem lehet semmi szokatlant találni abban, hogy az 1920. évi XXV. törvénycikk 1. §-a felhatalmazást ad a kultuszminiszternek arra, hogy a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra felvehető hallgatók számát az illetékes kar (műegyetemen a Tanács) javaslata alapján rendeleti úton állapítsa meg. Hiszen a legkülönbözőbb iskolafajtákban következetesen keresztülvitt ez a korlátozás azon a közismert pedagógiai igazságon nyugszik, hogy egy osztályban vagy évfolyamban bizonyos számú tanulónál többet sikerrel tanítani nem lehet. A tantermek befogadóképessége, a rajztermekben és laboratóriumokban az asztalok száma és a klinikai lehetőségek így önként bizonyos fizikai korlátokat vonnak, amelyeket átlépni az oktatás komolyságának veszélyeztetése nélkül nem lehet. Ekként fontos szociálpolitikai és pedagógiai okok egyaránt szükségessé teszik az 1920. évi XXV. törvénycikk 1. §-ának változatlan fenntartását, amely egyébként is a magyar iskolaszervezetnek olyan belügye, amelybe való beavatkozásra a jogalap hiányzik.

Másként áll a dolog1 az 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdésénél, amely a beírás kritériumaként a népfajhoz vagy nemzetiséghez való tartozandóságot is felveszi s így azt a téves látszatot kelti, mintha ez a törvénybeli rendelkezés nem állna összhangban a trianoni békének a kisebbségek védelméről szóló VI. fejezete 54., 55. és különösen 58. §-ával. Bár az 1920. évi XXV. törvénycikk minden népfaj és nemzetiség iránt igazságos mértékkel kíván mérni, mert minden ilyen csoportot országos átlagának megfelelő százalékban bocsát a főiskolákra, mégis úgy a külföldi közvélemény egy részéhen, mint pedig a magyarországi zsidóság körében a 3. §. harmadik bekezdése számos félreértésre adott okot. Ami pedig még ennél is súlyosabb, az az a körülmény, hogy a külföldi közvélemény egy számottevő részébe beivódott az a hit, hogy mi igazságtalanul bánunk a magyarországi kisebbséggel, ami ürügyül szolgálhat az idegen államokban élő magyar kisebbségek kedvezőtlen kezelésére, amire Magyarországnak még csak ürügyet sem szabad szolgáltatnia.

Ezenfelül a magyarországi zsidóság köréból is felhangzott az a panasz, hogy magukat a 3. §. harmadik, bekezdésével mintegy megbélyegzettnek látják. Az érzések világában ily inponderabiliára is figyelemmel kell lenni, mert a polgárok közmegnyugvása minden állam virágzásának nélkülözhetetlen előfeltétele. Izraelita honfitársainknak sem szabad viszont szem elől, téveszteniük, hogy a bennünket ért nemzeti katasztrófa összes életviszonyaink összezsugorodásához vezetett és számos fájdalmas korlátozást tett szükségessé.

Mindezért a kormány az ország érdekében állónak látja, hogy az 1920. évi XXV. törvénycikk revíziónak vétessék alá és pedig akként, hogy az intézmény szociálpolitikai része továbbra is fenntartassék, ellenben a 3. §. harmadik bekezdése, amely számos félreértésre alkalmat adott, megfelelően módosíttassák. Ez ellen annyival kevésbé tehető kifogás, mert a 3. §. e bekezdése a Haller István akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1920. évi július hó 22-én beterjesztett eredeti javaslatban (89. számú nyomtatvány) nem is foglaltatik benn és abba csak a törvényjavaslat részletes vitája alkalmával 1920. évi szeptember hó 21-én Rernolák Nándor akkori képviselő és társainak javaslatára vétetett fel és miként létrejöttének e módjából is látszik, inkább az ötletszerű törvényalkotás jellegével bír s a tövény struktúrájához nem is tartozik hozzá.

(K. b.) A győztes államok kisebbségi politikája elsősorban nálunk eredményezte azt, hogy a megszállott területek intellektuális képzettséggel bíró lakossága százezrével özönlött haza az anyaországba, itt óhajban elhelyezkedni. Ezzel aztán megkezdődött nálunk az értelmiség borzalmas kenyérversenye, amelyet még fokozott az, hogy az ország tönkremenetele folytán az állást kereső értelmiségnek kenyeret adni nem tudtunk. Ezen körülmények folyománya volt az és magánszolgálatban elhelyezett értelmiségnek a szolgálatból való elbocsájtása, ami az értelmi középosztály válságát még súlyosabbá tette. A törvény fenntartását ezeken a szempontokon kívül feltétlenül szükségessé teszik a pedagógiai szempontok is, melyektől eltekinteni nem lehet.

Az ország konszolidációja, valamint nyomós kül- és belpolitikai okok azonban megkívánják, hogy e kérdés kezeléséből kiküszöböljünk minden olyan momentumot, amely a nemzet összetartását és egységét veszélyeztetheti és alkalmat adhat a külföldön ellenünk szóló rágalmaknak.

(F. b.) A trianoni békeszerződés hazánk területének kétharmad részét elszakította. Termőföldünk kevesebb lett, a megcsonkult hazánkban megélhetést kereső diplomás emberek száma pedig felszaporodott.

Az élet szabályos ütemű folyamatában a magasabb műveltséggel bíró egyének számának szaporodása nem aggodalmat keltő, hanem inkább örvendetes jelenség. A mi nemzeti életünknek a folyása azonban még mindig nem térhetett vissza évezredes, szabályos medrébe. Trianonban nemcsak földünket vették el, nemcsak magyar testvéreinket szakították el tőlünk, hanem békót tettek szabadságunkra is. Megfosztottak bennünket az igazi demokrácia legszebb vívmányától; a korlátlan diplomaszerzés szabadságától.

A magyar kormány látva a lövészárokból, a fogolytáborokból s az elszakított területekről megkisebbített hazánkba áramlók nagy számát, az ő boldogulásuk és a nemzet jövő nyugalma érdekében, az egyetemekre való beiratkozást korlátok közé szorította. Ez nem a magyar szabad elhatározásnak, hanem a Trianon által előállott kényszernek a korlátja. Ez a kényszer, sajnos, ma is fennáll. Éppen azért az egyetemekre való beiratkozás korlátait továbbra is fenn kell tartani. A még mindig válságos gazdasági helyzetben a korlátozásra még mindig szükség van, de ezen korlátokat igazságosan és méltányosan kell a magyar polgárok között szétosztani.

Az 1920 : XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése, mely a beiratkozás kritériumaként a népfajhoz s a nemzetiséghez való tartozandóságot is felveszi, sok félreértésre adott alkalmat. Éppen azért u jelen javaslat ezt a bekezdést módosítani kívánja,

[2] (M. i.) Minthogy a zárt szám felosztásáról van szó, természetes, hogy a felosztásra nézve bizonyos elveket és szempontokat kell felállítani. Minthogy továbbá iskoláról van szó, önként értetődik, hogy figyelemmel kell lenni a megelőzőleg tanúsított erkölcsi magaviseletre, tanulmányi eredményre és a szellemi képességekre. E mellett azonban ügyelni kell arra is, hogy elsősorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítenek gyermeket, továbbá a közalkalmazottak gyermekei, kiknek családjában a szellemi foglalkozás rendszerint hagyományos, kellő számmal juttassanak főiskoláinkra. igazságosan részeltetni kell a felvétel lehetőségeiben az egyes foglalkozási ágakat és pedig nemcsak számarányuk, hanem jelentőségük szerint is. így önként értetődik, hogy különösen honorálni kell a nálunk oly nagy szerepet játszó mezőgazdaságot, mint az ország fő termelési ágát. Az osztóigazság továbbá azt is megköveteli, hogy a fölvettek egyenletesen oszoljanak meg az ország területén, vagyis, hogy a zárt számnak az egyes törvényhatóságok közölt való megfelelő megosztása is szem előtt tartassék.

Az 1. §-t a képviselőház plénuma 135. illésében Farkas Elemér előadó szövegezéséhen fogadta el.