JNA24 médiafigyelő
Legkevesebb egy palesztin radikális fegyveres életét vesztette, két társa pedig megsebesült egy izraeli légicsapásban hétfőn, a Gázai övezet északi részén – közölte az övezetet irányító Hamász palesztin mozgalom és egészségügyi források.
Elmaradt a „nagy tarolás” a vasárnap este Los Angeles-ben megrendezett 80. Oscar-gálán: sem a Nem vénnek való vidék, sem pedig a Vérző olaj nem tudta aranyszoborra váltani 8 jelölését. Ugyanakkor számos meglepetést is hozott az idén a forgatókönyvírók sztrájkja miatt az utolsó pillanatban megmentett filmünnepet, jónéhány „Amerikán kívüli” díjazottal.
Tízezren írták már alá azt a petíciót, amelyet neves francia értelmiségiek indítottak Nicolas Sarkozy államfőnek a holokauszt iskolai megemlékezésére vonatkozó javaslata ellen – írta a Nouvel Observateur című francia hetilap.
Elmaradt a „nagy tarolás” a vasárnap este Los Angeles-ben megrendezett 80. Oscar-gálán: sem a Nem vénnek való vidék, sem pedig a Vérző olaj nem tudta aranyszoborra váltani 8 jelölését. Ugyanakkor számos meglepetést is hozott az idén a forgatókönyvírók sztrájkja miatt az utolsó pillanatban megmentett filmünnepet, jónéhány „Amerikán kívüli” díjazottal.
Egy Tel Aviv-i bíróság tizenkét évi börtönbüntetésre ítélte Yisrael Perry ügyvédet, akit több tucat Holocaust-túlélő megkárosításában talált bűnösnek. Az elítélt ezen felül 24 millió sékel (5.5 millió dollár) kártérítést is köteles fizetni.
Nem oly rég volt, amikor Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szólásra emelkedvén a magyar törvényhozás épületében, s felettébb aggódva „izraelita vallású és zsidó vallású honfitársaiért”, nekirugaszkodott a nagy kérdésnek.
következő rész
Egy korábban is fantasztikus elméleteiről ismert kutató, Tudor Parfitt szerint az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatói-típusú filmek egytől-egyig tévednek: a szövetség valódi ládája ugyanis cseppet sem volt láda alakú, és ma egy zimbabwei múzeum poros raktára mélyén rejtőzhet.
Népszabadság * Boda András * 2008. február 21.
Megválaszolatlan kérdések a NAÜ-jelentésben
Labdarúgás – Előnyről kapott ki a Madrid az olasz fővárosban, pazar Liverpool-hajrá az Inter ellen

Szerdai izraeli értesülések szerint Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök előző esti találkozóján előrehaladás történt és palesztin körök is elégedettségüket fejezték ki – a tárgyalások tartalmát azonban titokban tartják, mert mindkét fél úgy véli, csak bizalmas tárgyalások lehetnek eredményesek.
Háborús méreg című összeállításukban (Népszava, 2008. február 18.) azt olvasom, az egri Markhot Ferenc Kórházban talált bróm-ciános doboz a világháborúban használt harci gázt tartalmaz. A hír – ebben a formában – korrekcióra szorul. Harci gázt ugyanis csak az első világháborúban alkalmaztak, úgynevezett mustárgázt. A második világháborúban, félve az ellencsapástól, egyik fél sem vetette be a fronton a gázfegyvert.







