Kezdőlap » JNA24 » Mazsihisz

Mazsihisz

Ünnepeljük közösen a fény és a szeretet ünnepét karneváli hangulatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és zsidó szervezetek szervezésében a Papp László Budapest Sportarénában

A „Tízparancsolat” – az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem konferenciája

sofar, 2007. november 14. 22:15  Programok, Sófár tallózó, Mazsihisz A „Tízparancsolat” – az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem konferenciája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

2007. november 20-án, kedden Tudományos Egyetemi Napok keretén belül „a Tízparancsolat” címmel Biblikus konferenciát szervez az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem

Alábbiakban közöljük a nyertes pályázatokat és az elnyert támogatás nagyságát. A pályázati célok megvalósításhoz eredményes munkát kívánunk

Alábbiakban közöljük a nyertes pályázatokat és az elnyert támogatás nagyságát. A nyertes pályázatokhoz sikeres megvalósítást kívánunk

Egy német tartományban a szálloda- és étteremtulajdonosok egy része nemkívánatos vendéggé nyilvánította a szélsőjobboldal tagjait.

2007. november 11-én a Dohány utcai zsinagógában zsidó-keresztény összefogás címmel gálakoncert lesz, a koncert 19:30 órakor kezdődik

Hanuka Nap az Arénában – 5768/2007. december 11.

sofar, 2007. november 10. 22:15  Programok, Sófár tallózó, Mazsihisz Hanuka Nap az Arénában – 5768/2007. december 11. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ünnepeljük közösen a fény és a szeretet ünnepét karneváli hangulatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és zsidó szervezetek szervezésében a Papp László Budapest Sportarénában

A Claims Conference a kényszermunka kárpótlási program kiegészítéseként összesen 7 millió dollárt osztott szét 11.693 magyarországi túlélő között.

FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM FÓRUM

Híresztelések szerint az Al Quaida november 11-én nagy erejű Denial-Of-Service támadásra készül nyugati, zsidó, izraelita, muszlim-ellenes és síita weboldalak ellen.

Meggyalázta az 1956-os forradalom emléknapját a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze, ifj. Hegedűs Lóránt.

Meggyalázta az 1956-os forradalom emléknapját a Budapest Szabadság téri Református Egyházközség lelkésze, ifj. Hegedűs Lóránt.

Ünnepélyes rendezvénysorozat a 130 éves Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen

sofar, 2007. november 01. 22:15  Programok, Sófár tallózó, Mazsihisz Ünnepélyes rendezvénysorozat a 130 éves Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemen bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Meghívó az Országos Rabbiképző alapításának 130 évfordulója tiszteletére és a Magyar Tudomány Ünnepe 2007 alkalmából szervezett ünnepélyes rendezvénysorozatára

November 23. és december 3. között hatodik alkalommal rendezik meg a Kortárs Drámafesztivált – a sokrétű magyar és nemzetközi program a posztdramatikus színház törekvéseit állítja előtérbe

Gusztos Péter, Gerő András történész és Ludassy Mária filozófus a gyűlöletbeszédről vitatkoztak hétfőn este. A Budai Liberális Klub által szervezett beszélgetésen szó esett a tegnap elfogadott gyűlöletbeszéd-törvénymódosítás hiányosságairól, arról, hogy keményebb rendőrség kellene, erősebb szélsőséges-ellenes fellépés, mindennek a Fidesz az oka, és ez az ország azért jó, amiért rossz.

Elfogadta hétfőn az Országgyűlés a gyűlöletbeszéddel kapcsolatos törvénymódosítást. A Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) egészítették ki ide vonatkozó részekkel.

A konfliktus és együttműködés elemzéséhez fejlesztett játékelméleti modelljéért 2005-ben közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett Robert J. Aumann, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora tegnap Budapesten tartott előadást az Ybl Klub meghívására.

Noha kötetünk Székács-Schönberger István születésének 100.évfordulójára jelenik meg – ez a könyv nem a neves pszichológus munkássága előtt tisztelgő emlékezés. Többre vállalkozik – mégpedig Székács-Schönberger István szellemében.

Az Ybl klub meghívására Budapestre látogató Robert J. Aumann a 2005. év egyik Nobel díjas közgazdásza találkozik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetőivel

A szélsőjobboldali, nyilas eszmék térhódításától való elhatárolódásunkat, elkötelezettségünket Magyarország polgárainak védelme mellett fejezzük ki közösen a Magyar Gárda rendezvényének reggelén, a Kodály Köröndön reggel 10:00 órától