
„Hosszú időre visszanyúló jó kapcsolataink vannak a Palesztin Hatósággal. Még a polgári kormány idején fogadtuk Jasszer Arafat néhai elnököt, és megállapodtunk abban, hogy képviseletet nyitunk Rámalláhban, ami egy év alatt meg is történt. Állandóak a kapcsolataink. Most meglátogattuk Arafat sírját, és tisztelegtünk az emléke előtt” – mondta Orbán Viktor

Júliusban és augusztus elején összesen öt alkalommal szervez nyáresti koncertet a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Pál herceg, Mihály román király unokaöccse Izraelbe vitte a dokumentumokat, amelyek a király náci-barátságát hivatottak bizonyítani.

Öt utas meghalt, valamint további hatvan megsebesült abban a vasúti szerencsétlenségben, amely kedden történt Izraelben.

Orbán Viktor részt vesz azon a Gyurcsány Ferenc kormányfő kezdeményezte találkozón, amelyen az elmúlt 15 év magyar miniszterelnökei aktuális európai ügyeket vitatnának meg; az Izraelben tartózkodó volt miniszterelnök ezt egy kereskedelmi rádiónak nyilatkozta.

Átszállították egy gyilkost egy másik börtönbe, Izraelben. Az elítélt szerint az új helyen sokkal kevesebb a mozgástere, ezért kéri visszahelyezését.

Az izraeli rendőrség egy fiatal nővért gyanúsít kiskorú fiú megrontásával. A bizonyíték egy sms a 28 éves lánytól, amiben dicsérő szavakkal illeti a fiú nemi szervét.

Egy izraeli férfi öngyilkos lett az autópályán, miután összevitatkozott feleségével.

A rendőrségnek nincs újabb információja a múlt heti Kozma utcai zsidó temetőben történt vandál pusztítással kapcsolatban – közölte hétfőn délelőtt az MTI érdeklődésére a BRFK.

A színigazgató nem tartja obszcénnek sajátmagát, s természetesnek látja SZDSZ-es szereplését.

Egy izraeli ügyvéd úgy döntött, bosszút áll kedvesén, amiért az elhagyta. Belépett a nő internetes levelezőprogramjába, elolvasta más férfiakkal folytatott levelezéseit, majd értesítette a férfiak feleségeit a levelekről.

Tizenegyezer dollárt lopott el édesapjától egy fiú Izraelben.

Alkoholmérgezésben halt meg az az izraeli állampolgár, akit holtan találtan Ber-Sheván.

A BBC televízió kommentátora az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében angolul többször is cigányoknak nevezte a NOX nevű magyar együttes tagjait.

2005. június 11-én, élő adásban született meg A Nagy Könyv TOP 12-es listája, melyen a második fordulóban legtöbb szavazatot kapott 12 regényt találhatják meg az olvasást kedvelők.

Egy afrikai turista átúszta a Holt-tengert és eljutott Jordániába.

Mélységesen elítélem a Kozma utcai temetőben elkövetett sírrongálást. Együtt érzek a zsidó hitközösség tagjaival, különösen a megrongált sírokban nyugvók hozzátartozóival, akiknek ezt a megrázkódtatást át kell élniük.

A Kozma utcai sírok gyalázatos feldúlásának okait még nem látjuk, hatását és társadalmi veszélyeit azonban igen- írja Lendvai Ildikó.

Egy új projekt került bevezetésre Izraelben a fiatalkorú bűnözők megsegítésére. A lényeg abban rejlik, hogy a bűnöző találkozik áldozatával és szembesül tetteivel.

Megsebesült egy fiatal izraeli férfi egy gyorsétteremben, sorbanállás közben. A fiatalok nem tudtak megegyezni, ki legyen az első.