Forrás: MA

A rendőrségnek nincs újabb információja a múlt heti Kozma utcai zsidó temetőben történt vandál pusztítással kapcsolatban – közölte hétfőn délelőtt az MTI érdeklődésére a BRFK.

2005.06.20 11:30 MTI

A rendőrök sok nyomot rögzítettek a helyszínen, ezek kiértékelése folyamatban van, illetve a lakossági bejelentéseket ellenőrzik – ismételte meg csütörtöki nyilatkozatát Csontos Stefánia kommunikációs osztályvezető-helyettes hétfőn az MTI-nek.

Amint lesz információja a rendőrségnek az elkövetőkről, értesíteni fogják a közvéleményt – mondta. Múlt hét szerdán százharminckét sírt rongáltak meg a X. kerületi Kozma utcai zsidó temetőben, Budapesten. A szerdai nap folyamán a budapesti főpolgármester és rendőr-főkapitány jelentős nyomravezetői díjat ajánlott fel.

Szerdán este a közszolgálati televízióban a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettese közölte: a rendőrség több verziót vizsgál a tekintetben, mi volt a temetőben történt rongálások motivációja, s nem zárja ki azt sem, hogy rasszista cselekedet történt.

„Több verziót állítottunk fel, a verziók között van ilyen is és olyan is, nem zárjuk ki egyiket sem, bár (…) nem találtunk olyan feliratot, olyan jelet, olyan ábrát, amely egyértelműen rasszista motivációra utalna, de ettől függetlenül, mi ezt nem zárjuk ki a nyomozás során” – mondta Tóth Gábor alezredes.

Beszámolója szerint még szerdán este befejeződött a helyszíni szemle, amelynek során több mint félszáz nyomot találtak, DNS-t, ujjlenyomatot és egyéb bizonyítékot. Hozzátette: ezeken kívül láb- és cipőnyomokat kerestek. Elmondta: a rendőrség a temető nagysága, valamint a rongálás mértéke alapján feltételezi, hogy több személy, esetleg egy csoport dúlta fel a sírokat.

„A bűncselekmény jogi minősítése rongálás és kegyeletsértés, de van egy másik vonzata, ez egy emberi méltóság elleni cselekmény” – mutatott rá, megjegyezve, hogy sírgyalázás történt. Közölte: a jogszabály szerint mindkét bűncselekmény esetében három évig terjedő szabadságvesztés fenyegetheti a tetteseket.

Comments are closed.