
Milyen állapotban van a tizenhatodik században épített jeruzsálemi óváros fala? A zsidó állam szakértői szerint közel ahhoz, hogy összeomoljon, míg jordán szakértők szerint kutya baja.

Az izraeli hatóságok igen szigorúan átvizsgálnak minden szállítmányt, amely a Gáza-övezetből vagy azon keresztül érkezik az országba.

A Londoni Magyar Kulturális Központ 2000 óta dolgozik együtt a Zsidó Zenei Intézettel (JMI) , amellyel közösen minden évben megrendezik a zsidó kulturális napokat Londonban.

A zenei alapanyag nagyon színes, magyar, cigány, román, szerb, makedón, arab és zsidó kövekből építkeznek.

„Sokkal könnyebb volt a mai napom, mint a tegnapi, mert többnyire egyedül voltam, így végig a saját dolgomra tudtam koncentrálni.”

Az EU külügyminiszterei megszavazták, hogy európai rendőrségi csapat utazzon Egyiptom és a gázai övezet határára, segítendő az ott pénteken felálló ellenőrzési pont szakszerű működtetését.

Ariel Sharon izraeli miniszterelnök hivatalosan is bejelentette visszavonulását a kormányzó Likud párt éléről.

Idén tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Európai Filmdíj-átadó ünnepséget, amelyet december 22-én 21 órai kezdettel láthatnak a magyar televíziónézők az HBO műsorán.

A II. világháború idején háborús bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Charles Zentai családja szerint a 84 éves férfi túlságosan beteg ahhoz, hogy kiadható legyen a magyar hatóságoknak.

Makovecz Imre ma 70 éves, Isten éltesse sokáig, mondjuk ebből az alkalomból, és ebből az alkalomból készített vele beszélgetést Molnár Pál.

Történelmi novellái, versei és számos fordítása után a szerző most publicisztikai írásainak, esszéinek és versfordításainak válogatásával lép az olvasóközönség elé.

A II. Világháború után, a Szövetségesek hadbíróság elé állítottak 22 náci tisztet, akiket háborús bűnökkel, az emberiség és a béke ellen elkövetett bűncselekményekkel vádoltak.

A költőként, esszéistaként, a francia kultúra szenvedélyes terjesztőjeként ismert és elismert Somlyó művelte a szépprózát is.

A szenátus 170 szavazattal 132 ellenében hagyta jóvá az Északi Liga – Berlusconi kormánykoalíciójának kicsi, de erős tagja – által szorgalmazott törvényt, amely 55 helyen módosítja az eddigi alkotmányt

Az Ausztráliában élő és népirtással gyanúsított Polgár Lajos ártatlannak vallotta magát egy csütörtökön megjelent interjújában.

Izrael korábban nehezményezte, hogy a katolikus egyházfő nem említette az országot a terrorizmus által sújtott országok között.

A tanácskozás fő témája az internet világot átfogó szabályozási rendszere. Az ENSZ égisze alatt megrendezett csúcstalálkozón százhetven ország képviselői vesznek részt.

Az elmúlt évszázadokban a világ kevés fővárosa, illetve nagyvárosa szenvedett annyit, mint Bagdad.

Elszabadultak a szenvedélyek kedden az Európai Parlament strasbourgi ülésszakán, s ráadásul nem a napirendi témák, hanem egy kiállítás miatt. Mint a belga hírügynökség jelentette, a vita hevében néhány képviselő még lökdösődni is kezdett.

Izrael déli részén előkerült lelet tanúsága szerint Dávidról és Góliátról szóló bibliai történet valóságos személyekről szól(hat).