Ariel Sharon izraeli miniszterelnök hivatalosan is bejelentette visszavonulását a kormányzó Likud párt éléről.
2005.11.21 14:30 ma.hu
Az izraeli rádiónak nyilatkozva elmondta: új pártot kíván alakítani, melynek vezetőjeként ringbe szeretne szállni az elkövetkezendő választásokon. Már fel is kérte Moshe Kacav államelnököt a parlament feloszlatására és új választások kiírására. Az elnöknek 21 napon belül kell meghoznia az ezzel kapcsolatos döntését. Sharon egyébként a Likud párt 1973-as megalapítását is segítette.
A döntés hátterében az áll, hogy a Munkáspárt, Sharon egyik legfőbb szövetségese a választások előtt közvetlenül kilépett a koalícióból. Korábban a Munkáspárt azért lett kormányerő, hogy segítse Sharon elnököt a saját „belső ellenzékével” történő csatározások során, mikor egyes Likud-párti képviselők ellenezték Izrael kivonulását a Gáza-övezetből.
A váratlan lépéssel az izraeli politika drámaian megváltozott. Sharon elnöknek a továbbiakban csak egy erős centrista szövetség élén van esélye a palesztin konfliktus felszámolására. Ugyanakkor politikai elemzők szerint a kimenetel erősen kétséges, a 77 éves kormányfő ugyanis volt koalíciós partnere nélkül aligha lesz képes megnyerni a közelgő választásokat.

