Az izraeli kormányfő kijelentette szerdán, hogy nem engedi humanitárius válság kibontakozását a Gázai övezetben, de azt sem hagyja, hogy a lakosai nyugodtan éljenek, miközben rakéták zúdulnak onnan Izraelre. „Semmilyen körülmények között sem engedjük meg a humanitárius válságot” – mondta Ehud Olmert az ez évi herclijai biztonsági értekezleten. „Nem fogjuk akadályozni a gyerekek élelmezését, a betegek gyógyszerezését, az életmentő intézmények energiával való ellátását”.
A „hideg napok” áldozataira, a 66 évvel ezelőtt a megszálló, horthysta magyar hadsereg és csendőrség által megölt zsidókra, romákra és szerbekre emlékeztek szerdán Újvidéken. Máig sem lehet tudni, hogy pontosan hány embert végeztek ki 1942. január 21-e és 23-a között. A Cseres Tibor által megírt, és Kovács András által filmre vitt megtorló akcióval kapcsolatos dokumentumok 1300 és 3500 közé teszik az áldozatok számát.
A Gázai övezetben kialakult veszélyes helyzetre figyelmeztetett szerdán Berlinben Szalám Fajjád palesztin miniszterelnök.
A Radiohead marketingfogása körüli vihar lecsendesedése után ismét alábbhagytak a hullámok a zeneiparban, és nyugodt, vagy úgy is mondhatnánk, unalmas hetet zárt a piac. Akadt azért néhány érdekes újdonság is, de ezeknek csak a középmezőnyben jutott hely: friss szólólemezzel jelentkezett a Zero 7 énekesnője, és debütált a britek egyik nagy új reménysége.

A furcsa életvitelű celeb egy pillanatra sem hagy minket eltunyulni, vele mindig történik valami, amivel foglalkozhatunk. A karácsonyi pihenés és az állandó börtönlátogatások mellett összejött egy újabb szaftos drogbotrány is, de a lejtőn nincs megállás: a rehabgyűlölő énekesnő kábé kétheti szőkeség után visszatért a feketéhez. A keddi drogozós videóhoz képest ez igazán jó hír, de azt a szőke hajszínt elnézve is.
Amy Winehouse rajongóit aggasztja, hogy a sikeres énekesnőről ismét olyan felvételek jelentek meg a sajtóban, amelyek szerint továbbra is keményen drogozik.
Lékó Péter az indiai Viswanathan Ananddal, Polgár Judit pedig az azeri Sakrijar Mamedzsarovval remizett az év első sakk szuperversenyén, a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló hagyományos tornán, a 10. fordulóban.
Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról. A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban.
„Pótolhatatlan kulturális örökség nyomait tünteti el egy féktelen ingatlanspekuláció” bevezetéssel közölte szerdán a Le Monde című francia napilap Jean-Pierre Frommer, a magyar kultúra párizsi népszerűsítésével foglalkozó Mardis hongrois de Paris (Párizsi magyar keddek) nevű francia kulturális egyesület elnökének Állítsuk meg a régi pesti zsidó negyed lerombolását! című írását.
Egyéves huzavona után Hiller István oktatási és kulturális miniszter újabb műemléki védéseket hagyott jóvá. Műemlékké vált például Miskolc teljes belvárosa, a budapesti VIII. kerületi Tisztviselőtelep, Bajcsy-Zsilinszky Endre kővágóörs-pálkövei nyaralója, a békéscsabai és a pécsi vasútállomás, valamint az 1952-ben szocreál stílusban épített újpesti Állami Áruház épülete is, ahol a híres filmet forgatták.







