Azon túl, hogy hülye a hitközség jelenlegi szóvivője, a haja szála nem görbült. Az immár kétszeres elnök Feldmájer Péter beérte annyival, hogy kinyilvánította: az illető úr(?) a magánvéleményét tette közhírré. Megoldás az lehetne, ha létrejönne végre a – meglehet kevesek által óhajtott – zsidó-zsidó párbeszéd: a hitközségen belül ugyanúgy, m int azon kívül, nem utolsó sorban a zsidóság 5 százalékát reprezentáló hitközség és más más zsidó organizációk között.

“…igaz hogy jól áll a rozsdás csákány a homokodba, de azért még dolgoznod kell sokat, ingyen nem lesz az sem. Vége a világotoknak, apunak is megírom ha kedvem lesz.”

“hogyha megnézzük a világfolyamatokat, ebben megnézzük Magyarországot, koránt sem arról van szó, hogy mi egy szerencsétlen, minden rosszal agyon sújtott nemzet vagyunk, hanem egyszerűen Izrael kijelölt bennünket új hazának, Magyarországot”

“a dús bajszú Fónagy Jánosnak szép magyar feje van. Talán még karakteresebben magyar feje (ha van ilyen egyáltalán), mint a legtöbb frakciótársának…”