1990 karácsonyán a Magyar Nemzet (ahogy Avar János mondaná: nem tévesztendõ össze a manapság ilyen néven megjelenõ lappal) interjúkat közölt a három elsõ számú közjogi méltósággal: Göncz Árpád köztársasági elnökkel, Antall József miniszterelnökkel és Szabad Györggyel, az Országgyûlés elnökével. Engem ért (volna) a megtiszteltetés, hogy utóbbit kérdezhessem. Bejelentkeztem annak rendje és módja szerint a parlament sajtóosztályán, ahol továbbították a kérésemet a kitûnõ történész házelnöknek, aki, mint üzente, készséggel nyilatkozik, de arra kér, küldjem el a kérdéseimet. Postafordultával ez megtörtént, s ma sem mondok mást, mikor felidézem ezt a számomra emlékezetes históriát, mint amit akkor papírra vetettem, mert hogy akkoriban még mechanikus Erika gépeken születtek a remekmûvek a különbözõ szerkesztõségekben. Vagyis: 1. Hogy érezte magát, Elnök Úr, zsidó létére, a Szent István napi körmenet élén? 2. Utóbb miért változtatta meg azt a sajtótájékoztatón elhangzott kijelentését, miszerint a plenáris ülésen az egyik (kilétét máig nem felfedõ) honatya azt kiáltotta: hordót a zsidónak? 3. Hogy érezte magát, amikor Antall József miniszterelnök és pártelnök az MDF-et ért antiszemita vádakkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a párt vezetésében is van zsidó származású ember, Szabad György személyében?
Mondani sem kell, hogy az interjút ezek után nem én készítettem, Szabad György ugyanis az említett csatornán azt üzente, hogy készséggel nyilatkozik a MN-nek a történelmi kutatásairól. Mindezt most azért idézem fel, mert – ahogy az lenni szokott – a történelem ismétli magát. A jobboldali kurzusok elõszeretettel szólaltatnak meg olyan zsidó származású személyeket, akik egy húron pendülnek velük, amiben (már amennyiben elfogadjuk, hogy a zsidó ugyanolyan ember, mint bárki más) nem találok semmi kivetni valót. Ismeretes, hogy az úgymond közszolgálati rádióban az antiszemita megnyilvánulásokban élen járó Vasárnapi Újság is talált ilyen alanyokat. Következésképp nincs semmi meglepõ abban, hogy a nagyobbik ellenzéki párt elnöke, Orbán Viktor ex miniszterelnök tusnádfürdõi – legalább is kétértelmû – elszólását (?: genetika, történelmi meghatározottság) követõen, amit egyesek kódolt antiszemitizmusnak minõsítettek (hivatkozással arra, hogy O.V. Kun Béla és Rákosi Mátyás mellett „elfelejtette megemlíteni Kádár Jánost), Fónagy János fideszes képviselõ, az Orbán-kormány volt minisztere, zsidó voltát hangsúlyozva, utasította vissza a szocialisták „mocskolódását. Furcsa módon nem Pokorni Zoltánt rendelték kiállni a vezér mellett, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett azzal, hogy a Holokauszt áldozataira emlékezve a magyar parlamentben elhangzott a kaddis, s miniszterként elrendelte: április 16-án, az elsõ gettó létrehozásának évfordulóján a középiskolákban emlékezzenek meg hatszázezer ártatlanul elpusztított honfitársunkról (más kérdés, hogy ez megtörténik-e, vagy sem).
Ágy esett a választás a Szentendrén tõlem kõhajításra megtelepedett Fónagy képviselõre, vélhetõen abból a meggondolásból, hogy mégis csak más, ha egy zsidó kéri ki magának, ha a fõnökét leantiszemitázzák, mintha egy goj (nem zsidó) teszi azt. Ezért mondom én, hogy a történelem ismétli magát: ahogy annó Szabad György volt Antall József zsidaja, hasonlóképp Fónagy János lett Orbán Viktoré, olyannyira, hogy a mostani színrelépését megelõzõen Izraelbe is magával vitte.
Fónagyról nem most derült ki származása, õ azok közé tartozik, akik nyíltan vállalják zsidó mivoltukat, bizonyság rá a nyakláncán lévõ Dávid csillag. Errõl van egy történetem, köszönhetõen a képviselõ úr leányának, akit a 2002-es helyhatósági választások idején ismertem meg. Akkoriban õ volt a Fidesz szentendrei elsõ embere, én meg egy hirtelen rám tört agylágyulás következtében független jelöltként szálltam harcba az egyik mandátumért (a két nagy párt jelöltje mögött szoros harmadik lettem) a város leghendikepesebb térségében, a Felszabadulásról Püspökmajorra magyarosított lakótelepen, ahol hitvesemmel és az idõközben kirepült három gyermekemmel a fél életemet leéltem. Egy alkalommal Diana (aki édesanyja révén ugyan nem zsidó, de édesapjával szolidaritást vállalva, szintén Dávid csillagot hord a nyakában – kivéve a jeles alkalmakat, mikor bocskait visel) megajándékozott egy interjú másolatával, amely a Magyar Demokratában jelent meg a papával. Az interjút Vargha Domokos György készítette, aki annó (ki emlékszik már ilyen jelentéktelen apróságra?) a Népszabadságban közölt olvasólevelében a numerus clausus visszaállítását szorgalmazta. A szerzõ a leed-ben utalt erre a dávidcsillagos atitüdre, majd ezt írta: de ha begombolja az ingnyakát (mármint Fónagy János), akkor nem látszik rajta, hogy zsidó. Hoppá! Na, ennyi nekem, elég is volt az egészbõl.
V. Domokos György frappáns megnyilvánulásával nyilván azt sugallta vele látatlanban mindennel egyetértõ olvasóival, hogy amúgy minden zsidóról lerí, hogy miféle. Jobb helyeken természetesen az efajta kódolt zsidózás megengedhetetlen, de hát az még itt a Kárpát-medencében odébb van. Egyébként, hogy mekkora faszság olyasmit állítani, miszerint ránézésre megállapítható, ki zsidó, arra a legmeggyõzõbb bizonyítékot az izraeli Diaszpóra Múzeumban bukkantam (azt hiszem, Tel-Aviv-ban). Van ott egy kis masina, félpercenként elõhív egy ábrázatot, Spinozától Einstenig, s könnyen arra a következtetésre lehet jutni, hogy a világ összes zsenije zsidó volt, van és lesz. Ez az, amit nagyon nem szeretek. Viszont két teremmel odébb, félpercenként kivetítenek a falra vagy ötven színes portrét, amilyen emberi ábrázat elképzelhetõ – a fekete karvalyorrútól a szõke kékszemûn át, a vörös szeplõsig –, az itt látható – és valamennyien zsidók.
Ilyen formán – elhagyva Dávid csillagát – mondhatni azt is, hogy a dús bajszú Fónagy Jánosnak szép magyar feje van. Talán még karakteresebben magyar feje (ha van ilyen egyáltalán), mint a legtöbb frakciótársának, akik közül ugyancsak szép számmal bajuszosok. Jelen esetben azonban Fónagy a zsidó származása miatt (amire a felszabadulás óta csak az úgymond polgári kormány kérdezett rá a regnálása során elrendelt népszámláskor) vált alkalmassá arra, hogy kiálljon a vezér mellett, aki alkalmasint ezt majd nyilván meghálálja neki.
augusztus 5th, 2005 at 06:57
„Jobb helyeken természetesen az efajta kódolt zsidózás megengedhetetlen,”
Kedves Kertész Péter, mi az idézett szövegben a kódolt?
üdv: aranka