Forrás: HETEK

Bányai László

Közel-keleti csúcs Jeruzsálem felosztásáról?

Ahogy közeledik a közel-keleti nemzetközi békekonferencia időpontja, úgy válik egyre hevesebbé a színfalak mögött a lázas alkudozás – eddig eredmények nélkül. Bár a tárgyalásokról egyelőre nem sok szivárgott ki, politikai elemzők tudni vélik a Pax Americana kényszere alatt kialakuló elvi nyilatkozat fontosabb elemeit.

Stephen Walt és John Meisheimer neves politológus professzorok legújabb, nagy vihart kavart könyve, Az Izrael-lobbi és az amerikai külpolitika azt állítja, hogy az Egyesült Államok közel-keleti politikája egyoldalúan Izrael érdekeit veszi figyelembe. A Harvard és a Chicago egyetem professzorai úgy vélik, hogy Amerika a széles körű – zsidó, evangéliumi keresztény és neokonzervatív csoportokból álló – Izrael-lobbi nyomása következtében ment bele az iraki háborúba, keresi most a konfrontációt Szíriával és Iránnal, annak ellenére, hogy Izrael megszállás alatt tartja a palesztin területeket.

Ha e tudóspáros csekélyke figyelmet fordítana a maryland állambeli Annapolisban megrendezendő konferencia előkészületeire és körülményeire, minden bizonnyal újra kellene írnia a könyvet. Ha Washington az izraeli érdekek szerint politizálna, akkor ezt a konferenciát el kellene halasztani mindaddig, amíg a palesztin politikában mélyreható demokratikus reformok nem mennek végbe.

Condoleezza Rice azonban amerikai érdekeket és menetrendet követ. Amerikát az iraki háború ellenére igyekszik békehozóként beállítani, amint arról Bush elnök is beszélt nemrégiben az al-Arabijának adott interjújában. Az amerikai külügyminiszter ennek érdekében nyomást kíván gyakorolni az Olmert-kormányra és az Abbász vezette Fatah terrorszervezetre, hogy még a közel-keleti csúcskonferencia előtt minden lényeges kérdésben elvi megállapodást kössenek. Az amerikai adminisztráció meghívta az Arab Liga tagjait is Annapolisba tekintet nélkül arra, hogy elismerik-e Izrael létezéshez való jogát vagy sem, 77 amerikai szenátor közös tiltakozó nyilatkozata szerint Washingtonnak a konferencián való részvétel feltételéül Izrael elismerését kellett volna állítania. Bush ezt nem tette. Ráadásul a szövetséges arab államok, elsősorban Szaúd-Arábia és Egyiptom – ahelyett, hogy elszigetelnék a gázai despota rendszert – azon mesterkednek, hogy kibékítsék a Hamaszt a Fatahhal.

Rice nem az első alkalommal kényszeríti rá az amerikai érdekeket Izraelre. 2005 novemberében rábírta Ariel Saront, hogy engedje át a filadelfiai folyosó néven ismert határterület ellenőrzését az Európai Unió képviselőinek. Ez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Hamasz átvehesse a hatalmat a Gázai övezetben. Rice kényszerítette ki azt is, hogy Izrael beleegyezzen a Fatah-erők kiképzésébe és felfegyverzésébe Gázában. Ezzel Washington gyakorlatilag a Hamaszt fegyverezte fel, amikor ezek a jól kiképzett és jól felfegyverzett erők puskalövés nélkül megadták magukat még júniusban. És természetesen Rice-nak szerepe volt a Hezbollahhal kialkudott tűzszünetben is, amely végül az iráni támogatású terrorszervezet újrafelfegyverzéséhez vezetett.

A másik oldalon Mahmúd Abbász eddig már kétszer is padlóra küldte a Fatahot. Előbb a választásokon szenvedett vereséget 2006 januárjában, majd júniusban harc nélkül átengedte a Hamasznak a Gázai övezetet. Ha az erős Arafat visszautasította Barak ajánlatát 2000-ben, a nála sokkalta gyengébb Abbász sem fogadja el az izraeli békejobbot, hacsak Izrael nem teljesíti minden követelését. Az elmúlt hetekben Abbász jelezte is, hogy ragaszkodik a maximális palesztin követelésekhez: szuverenitás a Templom-hegy, Júdea és Szamária felett és a “visszatérés jogának” elismerése Izrael részéről. Abbász kérlelhetetlen álláspontja jelzi: a béke érdekében semmilyen engedményre sem hajlandó. A kudarc a Hamasz érdekeit szolgálja majd, hiszen ők előre megmondták: a tárgyalásokkal semmire se mennek. Abbász ezt megértve máris jelezte: kész a Hamasszal a tárgyalásokra, ugyanakkor háborúval fenyegette meg a zsidó államot, ha a csúcs nem járna sikerrel.

Bár a tárgyalások tartalma nem ismert még, annyit máris sejteni lehet, hogy Ehud Olmert izraeli miniszterelnök amerikai nyomásra kénytelen volt beleegyezni a Jeruzsálem környéki arab települések átadásába, és lemondott nemcsak a Templom-hegy feletti szuverenitásról, de a Nyugati Part (Júdea és Szamária) több mint 90 százalékáról is. Ez azt is jelenti, hogy a zsidó települések legtöbbjét lerombolják. Az izraeli kormányfő még a menekültek hazatérési jogában is kész bizonyos szimbolikus engedményekre. Vagyis Olmert Bush és Rice határozott nyomására ismét előhozakodik azzal az ajánlattal, amelyet Ehud Barak akkori kormányfő és mai honvédelmi miniszter 2000-ben Camp Davidben, majd később Tábában is előterjesztett.

Hét éve Barak területi ajánlata azon az elváráson alapult, hogy a palesztinok felhagynak a terrorral, és békében élnek Izraellel. A Fatah azonban elutasította a békejobbot, és mind a mai napig terrorháborút folytat Izraellel szemben. A Hamasz közben átvette a Gázai övezetet, Irán pedig a Hamaszt, így ma Barak egykori elvárása abszurd képtelenség. Olmert új ajánlata jelzésértékű: Izrael – az amerikai politika nyomására – már nem várja el és nem is követeli, hogy az eljövendő palesztin állam békében éljen Izraellel.

Pedig Izrael tapasztalata egyértelműen bizonyítja, hogy a zsidó állam által kiürített területek, a Gázai övezet és Dél-Libanon terrorbázisokká váltak. Ez az izraeli kivonulást követően Jeruzsálem, Júdea és Szamária esetében sem lesz másképpen, ám ennek a következményei százszorta súlyosabbak lesznek. Egy ilyen visszavonulás teljesen aláásná Izrael védelmi képességét. Jeruzsálem megosztásával ugyanakkor az izraeli állampolgárságú arabok átköltözhetnek a zsidó városrészbe, a palesztinok pedig Júdeából és Szamáriából beözönlenek a helyükre. Nemcsak negyedmillió izraeli válna otthontalanná, de a megcsonkított zsidó állam lakosságának 80 százaléka a palesztin állam tüzérségének és rakétáinak hatókörébe kerülne. Izrael visszavonulásával idegen arab hadseregek is megjelenhetnek a Jordán völgyében.

Olmert kormányfő az izraeli érdekek szem előtt tartásával igyekszik ebből a pozícióból menekülni. Sikerült Abbászt rábírnia, hogy a november végére halasztott konferencia csak a tárgyalások kiindulópontja legyen, ne pedig a végállomása. Ám az iráni fenyegetés árnyékában a washingtoni érdekeknek megfelelő jelentős amerikai nyomásnak Olmert nem biztos, hogy ellen tud állni. Pedig az ilyen tárgyalási pozíció felér egy stratégiai öngyilkossággal. Csak remélni lehet, hogy a tárgyalások november végéig sem vezetnek eredményre, és a konferencia nemcsak heteket-hónapokat, de éveket késik. Máskülönben Rice és társai a “béke előmozdításának” jelszavával egy újabb háborút készítenek elő.

Kitekintő-Hetek

Palesztin ellenkonferencia

Tíz palesztin szervezet ellenkonferenciát szervez Damaszkuszban az őszre tervezett washingtoni Közel-Kelet békekonferenciával párhuzamosan.

A rendezvény újabb ütőkártya Szíria kezében.

A palesztin szervezetek damaszkuszi konferenciájának az ötletét az Iszlám Dzsihád terrorszervezet vetette fel. A rendezvény célja, hogy “felfedjék az amerikai terveket Palesztinával kapcsolatban, és azokat megakadályozzák”.

A részt vevő mozgalmak elutasítják Mahmúd Abbász elnök tárgyalásait Izraellel, és szembeszállnak mindenfajta kompromisszummal, amely következtében a palesztin népnek le kellene mondania jogairól.

Az ellenkonferencia, melyen tíz mozgalom, köztük a Gázai övezetet uraló Hamasz kíván részt venni, demonstrálni akarja Szíria befolyását a térség militáns mozgalmaira. Damaszkusz a fegyveres frakciókat könnyen felhasználhatja Izrael ellen egy háborús konfliktusban. Szíria számára a kérdés a múlt hónapban vált aktuálissá, amikor is izraeli gépek támadást hajtottak végre szíriai – feltehetően nukleáris – célpontok ellen.

Comments are closed.