Henk ten Catét hívja a Chelsea!

Az UEFA Kupa csütörtöki eredményei és a továbbjutók

Palesztin források szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök nem elégedett Ehud Olmert izraeli kormányfővel tartott szerdai találkozójának eredményeivel és csak azért fogadta el végül tárgyaló­partnere javaslatát, mert tudta, hogy jelenleg Olmert nem képes a kormányban és a parlamentben keresztülvinni egy megállapodást, amely a határok, Jeruzsálem, a palesztin menekültek, a vízforrások elosztása kérdéseit érintené.

Forrás: Népszava Tulajdonképpen ámulhatunk egy kicsit, hogy vajon hogy kerül az 1972-es müncheni olimpián elkövetett véres terrorakció, mint téma a National Geographic Katasztrófák nyomában című sorozatába. Ez a műsor rendszerint […]

Pár évvel ezelőtt, egy németországi tüntetésen találkoztam először neonácikkal. Fekete egyenruhát viseltek, Martens bakancsot, Hitlerjugend-sapkát. Azt kiáltozták, hogy le a globalizációval és ki az idegenekkel Németországból! Tizenhat-húsz év közötti fiatalok voltak, némelyiknek még az álla sem pelyhedzett. Nem tűntek félelmetesnek, egyébként is a tüntetést ­állig felfegyverzett rendőrök vigyázták. Majdhogy többen voltak, mint maguk a tüntetők.

Spanyolország kiadta Ausztriának a neonáci Gerd Honsikot, akit az osztrák hatóságok kérésére augusztusban vettek őrizetbe Malagában.

Nincs jó éve az Ajax drukkereknek, hiszen a patinás csapat májusban az utolsó pillanatokban veszítette el a holland bajnokságot, aztán október elejére befejezte nemzetközi kupaszereplését. A Bajnokok Ligája főtáblájára tavaly sem sikerült bejutnia Henk ten Cate csapatának, idén viszont az UEFA-Kupa csoportköréig sem jutott el.