Forrás: Index

Nincs jó éve az Ajax drukkereknek, hiszen a patinás csapat májusban az utolsó pillanatokban veszítette el a holland bajnokságot, aztán október elejére befejezte nemzetközi kupaszereplését. A Bajnokok Ligája főtáblájára tavaly sem sikerült bejutnia Henk ten Cate csapatának, idén viszont az UEFA-Kupa csoportköréig sem jutott el.

A holland sztárcsapat talán kissé könnyen vette a Dinamo Zagreb elleni meccset, hiszen két hete idegenben verték a horvátokat. Hazai pályán ellenben ugyanilyen arányban maradtak alul a rendes játékidőben, mert Modric bevágott egy tizenegyest. A hosszabbításban Mandzukic két perc alatt szerzett két góljával már kilátástalan hátrányba kerültek, és ugyan Huntelaar még duplázott, a továbbjutáshoz szükséges gólt nem sikerült begyötörnie a társulatnak.

Három olasz csapatnak is véget ért a kupaszezon. Az Empoli nem emlékeztet tavalyi formájára a bajnokságban is gyengélkedik, a sima háromgólos veresége azért meglepő. A Sampdoria 2-2-es döntetlennel utazott Dániába, és mivel a neves csatárok – Montella, Cassano – nem bírtak a masszív védekezéssel, szintén búcsúra kényszerült.

A Fiorentina és a Palermo is nehéz perceket élt át, büntetőpárbajra kényszerültek. A Palermo ellen az utolsó percben szerezte meg a vezető és győztes gólt Sedlacek révén a Mlada Boleslav, ezzel ledolgozta, otthonról hozott hátrányát. A büntetőpárbajban pedig jobban összepontosított a vendégcsapat, így a fölényeskedő Palermo elköszönt. (A Sparta Praha is tizenegyesekkel jutott tovább) A Fiorentina mentette meg az olaszok becsületét, mert a tizenegyeseknél jobban összepontosítottak, mint a holland Groningen játékosai.

Valamennyi görög és német csapat továbbjutott, előbbi öt résztvevővel, utóbbi néggyel folytatja. A spanyolok és a franciák mérlege nem lett tökéletes, mert a Zaragoza és a Lens is elbukott, utóbbi a koppenhágai hosszabbításban.

Az angolok közül a Blackburn gyorsan hátrányban került a görögországi kétgólos vereség után, így igazából komoly reményeket nem táplálhatott a továbbkerülésre, a Larissza ment tovább. Az Everton is volt nehéz helyzetben volt az ukrajnai Harkovban, de végül jól hajrázott, és fordított.

Az Anderlecht megmentette a belga csapatok becsületét – egyedüliként maradt állva -, a bécsi Rapidot idegenben verték, Juhász Roland kezdőként játszott.

Az általában meglepetéseket okozó román csapatoknak sem sikerült a továbbjutás, a Rapid Bukarest Nürnberg elleni kiesése még nem figyelemfelkeltő, a Dinamo Bukarest kipottyanása annál inkább. A svéd Elfsborg nemcsak a Debrecennek volt nagyon erős, hanem a román bajnoknak is.

Az egykori BEK-győztes Crvena Zvezda meggyőző formát mutatott a gyengélkedő keleti csapatok közül – az oroszokra nem érvényes ez a megállapítás -, és kettős győzelemmel lépett túl lengyel ellenfelén.

UEFA Kupa, 1. forduló, visszavágók:

FC Köbenhaven (dán)-RC Lens (francia) 2-1 (0-1, 1-1)

Továbbjutott: a Köbenhaven hosszabbítás után, 3-2-es összesítéssel

Crvena zvezda (szerb)-Groclin Grodzisk (lengyel) 1-0 (1-0)

Tj: a Crvena zvezda kettős győzelemmel, 2-0-ás összesítéssel

Metaliszt Harkov (ukrán)-Everton (angol) 2-3 (1-0)

Tj: az Everton kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel

Rennes (francia)-Lokomotiv Szófia (bolgár) 1-2 (1-2)

Tj: a Rennes, 4-3-as összesítéssel

Blackburn Rovers (angol)-Larissza (görög) 2-1 (1-1)

Tj: a Larissza, 3-2-es összesítéssel

Bolton Wanderers (angol)-Rabotnicki Skopje (macedón) 1-0 (0-0)

Tj: a Bolton Wanderers 2-1-es összesítéssel

Real Zaragoza (spanyol)-Arisz Szaloniki (görög) 2-1 (1-0)

Tj: az Arisz Szaloniki 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Girondins Bordeaux (francia)-Tampere United (finn) 1-1 (0-0)

Tj: a Girondins Bordeaux 4-3-as összesítéssel

Belenenses (portugál)-Bayern München (német) 0-2 (0-0)

Tj: a Bayern München kettős győzelemmel, 3-0-ás összesítéssel

Rapid Wien (osztrák)-RSC Anderlecht (belga) 0-1 (0-1)

Tj: az Anderlecht, 2-1-es összesítéssel

FC Bruges (belga)-Brann Bergen (norvég) 1-2 (0-2)

Tj: a Brann Bergen 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Galatasaray (török)-FC Sion (svájci) 5-1 (3-0)

Tj: a Galatasaray 7-4-es összesítéssel

Red Bull Salzburg (osztrák)-AEK Athén (görög) 1-0 (1-0)

Tj: az AEK Athén 3-1-es összesítéssel

AIK Solna (svéd) – Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 0-1 (0-0)

Tj: a Hapoel-Tel-Aviv 1-0-ás összesítéssel

Ajax Amsterdam (holland)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-3 (0-3, 0-1)

Tj: a Dinamo Zagreb hosszabbítás után, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

FC Basel (svájci)-FK Sarajevo (bosnyák) 6-0 (4-0)

Tj: a Basel kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel

BATE Boriszov (fehérorosz)-Villarreal (spanyol) 0-2 (0-1)

Tj: a Villarreal kettős győzelemmel, 6-1-es összesítéssel

Odense (dán)-Sparta Praha (cseh) 0-0, 11-esekkel: 3-4

Tj: a Sparta Praha, büntetőkkel

Panioniosz (görög)-Sochaux (francia) 0-1 (0-0)

Tj: a Panioniosz 2-1-es összesítéssel

Standard Liege (belga)-Zenit (orosz) 1-1 (1-0)

Tj: a Zenit 4-1-es összesítéssel

FC Zürich (svájci)-Empoli (olasz) 3-0 (1-0)

Tj: az FC Zürich 4-2-es összesítéssel

Aalborg BK (dán)-Sampdoria (olasz) 0-0

Tj: az Aalborg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt gólokkal

Valerenga IF (norvég)-Austria Wien (osztrák) 2-2 (0-1)

Tj: az Austria Wien 4-2-es összesítéssel

Ha:cken (svéd)-Szpartak Moszkva (orosz) 1-3 (0-1)

Tj: a Szpartak Moszkva kettős győzelemmel, 8-1-es összesítéssel

Dnipro (ukrán)-Aberdeen (skót) 1-1 (0-1)

Tj: az Aberdeen 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

CSZKA Szófia (bolgár)-FC Toulouse (francia) 1-1 (0-0)

Tj: az FC Toulouse 1-1-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal

Elfsborg (svéd)-Dinamo Bucuresti (román) 0-1 (0-1)

Tj: az Elfsborg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Erciyesspor (török)-Atlético Madrid (spanyol) 0-5 (0-3)

Tj: az Atlético Madrid kettős győzelemmel, 9-0-ás összesítéssel

Helsingborg (svéd)-SC Heerenveen (holland) 5-1 (3-0)

Tj: a Helsingborg, 8-6-os összesítéssel

Hamburger SV (német)-Liteksz Lovecs (bolgár) 3-1 (1-1)

Tj: a Hamburger SV kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel

Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi)-Tottenham Hotspur (angol) 1-1 (0-0)

Tj: a Tottenham Hotspur 7-2-es összesítéssel

Lokomotiv Moszkva (orosz)-FC Midtjylland (dán) 2-0 (2-0)

Tj: a Lokomotiv Moszkva kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

Rapid Bucuresti (román)-1. FC Nürnberg (német) 2-2 (1-1)

Tj: az 1. FC Nürnberg 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

Panathinaikosz (görög)-Artmedia (szlovák) 3-0 (2-0)

Tj a Panathinaikosz kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel

Palermo (olasz)-Mlada Boleslav (cseh) 0-1 (0-1, 0-0), 11-esekkel: 2-4

Tj: a Mlada Boleslav büntetőkkel

Fiorentina (olasz)-Groningen (holland) 1-1 (1-1, 0-0), 11-esekkel: 4-3

Tj: a Fiorentna büntetőkkel

Twente Enschede (holland)-Getafe (spanyol) 3-2 (1-0, 1-0)

Továbbjutott: a Getafe hosszabbítás után, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt több góllal

AZ Alkmaar (holland)-FC Ferreira (portugál) 0-0

Tj: az AZ Alkmaar 1-0-ás összesítéssel

Comments are closed.