Népszabadság * Munkatársunktól * 2007. augusztus 16.
Alulnézetből
Alig több mint egy év telt el az MSZP által megnyert 2006-os országgyűlési választások óta. E rövid idő alatt sok minden történt a magyar közéletben, ami kívül van a parlamenti demokráciának nevezett társadalmi rendszer játékszabályain. Ezek között van olyan is, ami már botránynak, politikai horrornak, néhány pedig bűncselekménynek is minősíthető.
Gyurcsány Ferenc kormányának – külföldi gazdasági, politikai potentátok által is elismerten – sikerült megmentenie az országot az Orbán-, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormányok hibás gazdaságpolitikai döntései miatt fenyegető pénzügyi katasztrófától, és megtették az első lépéseket az elengedhetetlenül szükséges változások (reformok) útján. Mindehhez vállalni kellett a stabilizációnak a lakosságot joggal irritáló következményeit.
Ezalatt az Orbán Viktor vezérelte jobboldali erők – a szélsőjobboldal támogatásával – jól szervezett és több ponton is sikeres, övön aluli ütésekkel tarkított, a társadalom békéjét súlyosan veszélyeztető kampányt folytattak a kormány és a két koalíciós párt ellen. A nyár sem hozott nyugalmat, újabb felhők gyülekeznek a politikai égbolton. A várható népszavazással kapcsolatban feltehető a kérdés: kik vezetik ezt az országot? A kormány vagy az Alkotmánybíróság?
Mint törvénytisztelő állampolgár az AB döntéseit tudomásul veszem, tiszteletben tartom, de a népszavazás ügyében hozott eddigi döntéseit az állam kormányozhatósága szempontjából kifejezetten rossznak s politikailag elfogultnak tartom. Több felkészült jogász is hasonlóképpen vélekedik.
Hogy a népszavazás ügyében mi minden következik még, nehéz lenne prognosztizálni, de az egyértelmű, hogy ezt az intézményt sikerült az állampolgárok jelentős része előtt lejáratni.
A népszavazásig hátralévő időre a politikai feszültség mindenesetre biztosítottnak látszik. A Fidesz politizálásának stílusa és alaphangja vélhetően nem fog változni (sőt!).
A szinte egy időben történt (illetve nyilvánosságra hozott) valós vagy vélt rendőri törvénysértéseket a Fidesz ügyesen ki tudta használni. A média hetekig a Zsanett-ügytől volt hangos. A tévészékházat elfoglalók, a rombolók, a gyújtogatók, az utcai randalírozók, a rendőrökre támadók, az őket leköpdösők tettei már szinte teljesen a homályba vesztek, csak a rendőri túlkapásokról és a rendőri vezetők által elkövetett hibákról lehet hallani. Csökkent a rendőrség tekintélye, és – szerintem elhamarkodottan – leváltották a legfőbb rendőri vezetőket.
A közelmúltban – máig is tartó – éles vitát váltott ki a köztársasági elnök néhány kérdésben kifejtett véleménye és állásfoglalása. Míg a Fekete Jánossal való kézfogás elmulasztását „csak” politikai ízléstelenségnek vélem (még ha utólag ezért bocsánatot is kért), Horn Gyula kitüntetésének visszautasítása politikai bárdolatlanság volt. Tévéinterjújában a megindult reformokat „elszomorítónak” nevezte. Én viszont azt tartom elszomorítónak, hogy a Magyar Köztársaság elnöke a szóban forgó interjúban több kérdésben is jobboldali csőlátásról tett tanúbizonyságot. Az MSZP most a közvélemény-kutatások szerint rosszul áll. Ez a megszorító intézkedésekre való tekintettel bizonyos mértékig érthető. De nyilván szeretne eredményes lenni az európai parlamenti választáson és a 2010-es országgyűlési választásokon. De ehhez az kell (kellene), hogy a szavazók jelentős részét érintő kérdésekben gyorsan és határozottan lépjen.
A mostani helyzetben a kommunisták és minden más, az MSZP-től balra álló erő határozottabb összefogására lenne szükség. Nekünk nem tetszik ez a mostani világ, és bár nem szeretjük az MSZP-t sem, de – ellentétben Thürmer Gyulával – őket tartjuk a kisebbik rossznak. Szeretném őket 2010 után is vezető kormánypártként bírálni.
Gáti Sándor
a Magyarországi Munkáspárt 2006 tagja, Miskolc
Hívek és hitelvesztés
Több mint fél éve figyelem a médiát. Vajon miként alakul a pécsiek sorsa? Mély csend van azonban körülöttük, csak az iskolaszék honlapjáról és néhány apró helyi hírből lehet tudni az eseményekről. Végre hogy egy országos napilap is foglalkozott a pécsi püspökség Szent Mór Iskolaközpontjában történekkel, a megyés püspök egyházi vezetőhöz méltatlan, alaptalan vádaskodásaival és ennek botrányos következményeivel (Püspökre nem vonatkozik a törvény?, július 25.).
Nem egészen kívülállóként, hanem a nagyváradi nagyprépost leszármazottjaihoz tartozóként, valamint hívő és nem hívő, jó szándékú pedagógusok észrevételét is tolmácsolva a sajtó nyilvánosságán keresztül fordulok a legfelsőbb egyházi hatóságokhoz azzal a kéréssel, hogy ne engedjék lezülleszteni a szeretetközösségre épülő, értéket hordozó iskolát, amelyet a többszöri világi és az egyházi vizsgálatok követésre méltó, dicséretes munkát végző intézménynek tartanak. Ennek kapcsán szólnom kell az iskola vezetőjéről, Uzsalyné dr. Pécsi Ritáról, akit a fenntartó nem kíván tovább foglalkoztatni, hiába áll mellette egy emberként a tantestület, a szülők, a közvélemény. Becsülettel, szakmailag kiválóan, hithű odaadással, kollégáival, szülőkkel, tanulókkal egységben, megértő szeretetben szolgált. Miután a rázúdított igaztalan rágalmak visszahullottak a rágalmazó fejére, ez már nem lehetett a felmondás indoka. A püspök úr a teljes iskolaközösség akaratát annullálva mégis így cselekedett.
Döbbenetes! Hogyan fér ez össze az égiektől kapott főpapi méltósággal, a lelkiismeretével, a püspöki hivatal szellemiségével? Mit jelent az ilyen hitelvesztés a hitéletre nézve? Mit jelent a hívek bizalmának elvesztése, a fölényes, megkérdőjelezhetetlen kinyilatkoztatás, a tanári testület, több száz szülő semmibevétele és a joggal való ilyen egyértelmű visszaélés?
Lindenbergerné dr. Kardos Erzsébet
főiskolai docens, Gyula
Levélturmix
Az elfelejtett hadsereg című cikk (június 30.) szerzője mintegy egyetértőleg idézi Stark Tamás történészt, aki szerint „Rákosiék és később Kádárék is azt próbálták sulykolni, hogy a korabeli uralkodó osztály feláldozta a magyar népet a németbarátság oltárán”. Sulykolták vagy nem, de hát ez igaz, vagy nem? Hát nem áldozta fel a magyar uralkodó osztály a németbarátság oltárán a II. magyar hadsereget, amely nagyrészt ott veszett a Don-kanyarban? (Vagy nem áldozta fel 600 ezer zsidónak nyilvánított magyar állampolgár életét a nácikkal való együttműködés oltárán?) Más kérdés, hogy az áldozatok természetesen áldozatok voltak, és hogy a keleti fronton elesett honvédek, munkaszolgálatosok özvegyei, árvái is joggal várták (volna) a Rákosi- és a Kádár-rendszertől az áldozatok hozzátartozóinak kijáró anyagi támogatást.
Boros Oszkár
Budapest
A Népszabadság augusztus 7-i száma olvasói levelet közölt Nem kérünk az újnyilasokból! címmel. Magyar László téved, amikor a „Szebb jövőt” köszöntést a nyilasoknak tulajdonítja. A nyilasok a „Kitartás” szóval üdvözölték egymást, és ehhez tették hozzá: „Éljen Szálasi” A „Szebb jövőt” köszöntés a leventemozgalommal kapcsolatos, az erre adott válasz: „Adjon Isten”. Ismeretes, hogy a leventemozgalmat 1921-ben államilag kezdeményezték és felügyelték. (1945-ig működött.) Célja az ifjúság katonai előképzettségének biztosítása, dacolva a trianoni békeszerződéssel. Ebben valamennyi 12-21 év közötti fiú köteles volt részt venni. A mozgalom 1939-től honvédelmi kötelezettség lett, és a korhatárt 23 évre emelték fel. Egyébként ami a magyar gárda szervezését illeti: osztozom Magyar László elképedésében és felháborodásában.
Dr. Kucsman Árpád
professor emeritus
