Forrás: Népszava

Faludy András, Faludy György fia és Faludy Fanni, a napokban elhunyt költő özvegye a Blikk tegnapi számában azt állították, hogy álságos barátok nyilatkoznak halála után Faludyról. A költő fia azt hangoztatta: Mélységesen fel vagyok háborodva, hogy édesapám halála kapcsán – mint barát – Fejtő Ferenc nyilatkozik, miközben mindig rosszban voltak. Az özvegy pedig megjegyezte, hogy Fejtő kortársa volt Faludynak, de barátja soha.

Tiszteletbeli főszerkesztőnk, Fejtő Ferenc az alábbiakban reagál a támadásra és elküldte lapunknak azt a felkérő levelet, melyben Faludy Fanni tavaly arra kapacitálta őt, hogy írjon Faludyról. Mellékeljük az erre a kérésre született Fejtő-írást is, amely amellett, hogy kitűnő olvasmány fontos irodalomtörténeti kordokumentumnak is tekinthető.

Emailes ládámból

A tegnapi nap folyamán, szeptember 5-én, több telefonhívást kaptam Budapestről, mind hírlap- és rádiós újságíróktól, miszerint egy szennylapban, Faludy György barátommal kapcsolatban megtámadott a családja, azzal, hogy a halott költő barátságával dicsekedtem, holott sosem tartoztam baráti köréhez. Már lassan lassan hozzászokom, hogy megtámadnak történelemhamisítással. Legutóbb az történt, hogy József Attila barátjaként szerepeltettem magam. A sors keze, hogy pont a vádlom, Cserépfalvy Katalin a Szép Szó kiadójának, Cserépfalvy lányának kijelentése, mely szerint Ő sosem hallotta, s nincs tudomása róla, hogy a Fejtő valaha is József Attila barátja lett volna, s hogy még a temetésén sem voltam ott, amelyet egy dokumentum filmben bővebben ki is fejtett. A sors iróniája, hogy pont az Ő édesapjának, könyvbe kötött beszámolójában bukkantunk rá ennek cáfolatára.

Most pedig Faludy György fia, és újdonsült felesége emel ellenem hasonló vádakat.

Nem lévén időm hosszas bizonygatásra, mellékelek inkább egy, a Faludyékkal való levelezésemből egy emailt és azt a cikket, amelyet Faludyék kérésére küldtem, s amelynek közlését az Irodalmi Jelen múlt szeptemberi számában kérésükre, rájuk bíztam.

Költő neje és fia „hazudjatok, csak rajt ne fogjanak” !

Drága Feri bácsi!

Először is borzasztóan meghatódtam a telefonodtól, nagyon szeretlek – és a Gyurka is. Reméljük, hamarosan meggyógyulsz! Óriási kérés: Két fontos tanulmányt, esszét kellene írnod a Gyurka munkásságáról vagy valamelyik verséről elemzést. Ez nagyon-nagyon fontos lenne, mert az Irodalmi Jelen szeptemberi száma csak a Faludyról fog szólni és mindenki Téged akar hallani. A másikat a Népszabadságnak kellene elküldened. A mellékletben küldök néhány új verset Gyurkától, de az összes versét megtalálod az Interneten. Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy, de a régi barátságotokra hivatkozva mégis felkérnélek. Előre is nagyon-nagyon szépen köszönöm! A születésnapjára is szeretettel várunk, mint fellépőt szeptember 22-ére a fiaddal együtt. A Párizs-könyv nemsokára elkészül és a Juhász Balázs roppant hálás a kitűnő írásodért. Nagyon várom már az új könyvedet és nagyon szeretnénk róla írni is. Nagyon várom a viszontlátást Veled, sokszor ölelünk: 2 Faludy

Faludy György és a Szép Szó

Emlékszem egy vitánkra, Faludy Györgyről, a Szép Szó szerkesztőségében, a híres Villon balladák értékeléséről… Bár nincs olyan, a legjobb Machintoséval vetekedő emlékezetem, mint Faludy Györgynek, aki önéletrajzi műveiben nemcsak híven megtartja, hanem át is költi emlékeit – erre a vitára jól emlékezem, mert a tétje személyesen érdekelt, és hozzám hasonló szenvedélyességgel vettek benne részt Déry Tibor, Németh Andor, Kosztolányiné Görög Ibolya, Ignotus Pál, Tersánszky Józsi Jenő, Jékely Zoltán és egy, még nála is fiatalabb szerző, Erdős Jenő, akit „az olvasónknak” neveztünk el, mert olyan hűségesen, vagyis ingyen segédkezett a szerkesztőség munkájában.

A vitánknak pedig, a megvitatott szerző századik születésnapja alkalmából az kölcsönöz időszerűséget, hogy eredményéről és határozatunkról, a Szép Szó következő számában egy, a vitában ugyancsak résztvevő, de nevét Faludy György előtt rejteni óhajtó munkatársunk tollából, aki cikkét Gora Lajosként jegyezte – Faludy György talán emlékszik rá, ki lehetett az illető -, beszámoló jelent meg. Ez a Gora Lajos, vetette fel a vita témáját: tekintsük-e az ifjú Faludyt, aki Szabó Lőrinc és József Attila fordításai után hozzá merészkedett Villonhoz, ha nem is jó fordítónak, mert arra ő nem is apellált, hanem „szuverén hamisítónak és átköltőnek”? (Igaz,, hogy ezekhez a jelzőkhöz azonnal hozzátette Gora Lajos: ez utóbbi meghatározásra F. Gy. nem méltatlan.) Nos, ezzel József Attila is egyetértett. Ő egyébként elég jellemzőnek találta Faludy művének azonnali közönségsikerét, amikor az ő abszolút hűségre történő fordítását csak néhány szakértő méltatta elismeréssel. A Villont „hamisítva alkotó” Faludy, egyszeriben nagy magyar költővé avatta a francia zsenit, körülbelül akként, mint ahogy a Jules Verne regényeit adaptáló Verne Gyulát magyar írónak. Akkor én kijelentettem, hogy véleményem szerint egy nagy idegen költőt, magyarra, vagy akármilyen más nyelvre hűségesen lefordítani szinte lehetetlenség, amelyet csak néhány kiemelkedő fordítónak sikerült megtörni, mint amilyen a német Stephan George, aki csodálatosan átköltötte Beaudelaire-t, mégpedig úgy, hogy egészen kiváló Stephan George költeményt csinált a Romlás virágaiból. Úgyhogy rendkívüli merészség volt, mondottam József Attila részéről, hogy úgy látott neki Villont fordítani, hogy egy igazi Villon verset mutasson be a magyar olvasóközönségnek. Bár az ő fordításából is kihallható volt a József Attila. Én Faludy módszerét inkább Liszt Ferenc zenei technikájához hasonlítottam, aki a Don Giovanni „Add ide kacsodat” áriáját, vagy Beethoven Appassionata szonátáját, gyönyörű zongoraművekben kommentálta, illetve, komponálta. Ami pedig Faludyt illeti, ő maga úgy jellemezte Villon „fordításait”, hogy „semmilyen anakronizmustól, semmilyen szabadságtól nem ijedt meg”. Ezzel egyébként F. Gy., egy jó érvet szolgáltatott mindazoknak, akik az ő művészi értékelésével próbálkoztak, vagy próbálkozni fognak. Csak át kell olvasni, pokoljárásairól és egyéb viszontagságairól írt önéletrajzi regényeit, hogy mint a kalandorság nagy művészét azonosítsák. Kalandor nem csak az, aki keresi a kalandot, mint életművészeti megoldást, hanem, aki át is megy rajta, aki szereti élni életét és művészetét, mint egy kalandot, szabadon, és minden reflexiótól függetlenül.

Pedig a vita folyamán egyesek – neveket jobb nem említeni, késői haragok elkerülése végett -, szemére vetették, hogy ami az anakronizmusokat, az időszerűtlenségeket illeti, Faludy túlment mindent határon, amikor például Villon szájába adta, a kán kán, tangó, barokk és hasonló kifejezéseket. Abban a perben azonban, amelyet F.Gy. ellen ifjú korában folytattak, s sokan még ma is folytatnak, a délutáni vitában, amelyről beszélek, kisebbségben maradt a megrovás, mert végül is mindenki elismerte, mint ahogy azt az említett Gora Lajos följegyezte beszámolójában, a Villon versek „csak alkalmat adtak Faludynak arra, hogy írjon, költsön, nem közönséges formakészséggel, és nem mindennapi tartalommal, hogy Villontól csak az alapszint vette át, és azt gazdagította formai, tartalmi és dinamikai árnyalatokkal.” És ezzel a lényegre tapintottunk. Lehet, hogy F.Gy. ú.n. fordításaiból az olvasó nem alkothat igazi képet a valódi Villonról, de viszont valódi képet kap Faludyról, az álarcos költőről. Egyszóval Faludyt – József Attila és Jékeli Zoltán jelenlétében és szavazataival -, egyhangúlag jó költőnek nyilvánítottuk.

És ezután Déry Tibor vetett föl egy kérdést: tulajdonképp miért nem kapta meg József Attila a Baumgarten-díjat, amelyet egy irodalmi zsűri osztott szét, Babits Mihály elnöklete alatt a francia Prix-Gouncourt mintájára? Tudtuk, hogy József Attila, aki igazán nem élt lazacon, nagyon számított erre a díjra. Ami formanyelvét illeti, bátran odaítélhették volna őneki, ebben mindnyájan egyetértettünk. Déry Tibor viszont rámutatott arra, hogy a díj nem neki ítéltetésének valódi oka az lehetett, hogy Faludy György ideologikus, világszemléletű költő. „Komolyan, igazán és tehetségesen baloldali” – mondta Déry Tibor. Márpedig tudtuk, hogy az 1919 előtt még baloldali Babits Mihály azóta inkább konzervatív álláspontra jutott a politikában, és hogy különben is némi joga volt neki József Attilára haragudni, aki a Toll című folyóiratban közölt, kegyetlenül szentségtörő cikkében, amit azóta maga is megbánt, egy Babits verset valósággal szétdarabolt.

Déry Tibort e kérdésben már csak azért is elfogultsággal lehetett vádolni, mert Faludy Villon fordításait fanyalgással fogadták a baloldali költők és kritikusok is. Faludyt még azok sem ismerték el, autentikus költőnek, akik a nála sokkal inkább baloldali József Attila jó hírének terjesztésében egyébként már abban az időben is szerepet vállaltak. Hogy egy Németh László csodálkozott azon, hogy akkor még balos barátja, Féja Géza, igazán jó költőnek vélte József Attilát, azon nem kell meglepődni, mert minden európai színvonalú műveltség mellett, és népi rokonszenvei ellenére, Németh László, alapjaiban véve jó katolikus és konzervatív bourgeois maradt, aki már a proletáriátus szó hallatára is az orrát fintorította. De miért nem tetszett Faludy a baloldalon sem, legalábbis a baloldal nagypolgári sznob szárnyának? Persze, sokaknál az irigység is közrejátszott, mivel Faludynak számtalanszor több olvasója volt, mint a legtöbb, magát avantgardenak számító baloldali költőnek. Ezen tűnődni lehet véleményem szerint ma is, annál inkább, mert a baloldalnak, igen sokáig a kommunistákhoz húzó tábora megérezte benne a radikálisan „mást”, a viaskodó és kétkedő, hitetlenül hívő lázadót, aki világéletében óvkodott minden párttagságtól, s nem hagyta magát semmilyen kategóriában sem beosztani, mert gyökeresen osztályozhatatlan volt. (Amiben talán, zsidó származása is bűnrészes lehetett, mert Radnóti Miklóssal, közös barátunkkal ellentétben, sosem vitte a magyar kultúrához való elsőbbséges ragaszkodását a zsidó származás megtagadásáig.) Mind e körülmények közrejátszottak és játszanak abban, hogy a magyar irodalomtörténet vontatva írja be Faludy nevét a nagy költőinek és íróinak sorába.

Mi úgy gondoltuk, már a 30-as években is, hogy Faludy műveit „világnézeti tisztaság, tisztesség és bátorság, kifogástalan, sőt, virtuóz formaalkotás, őszinte vállalás és költői kiállás” jellemzi. Ez a bizonyítvány, amelyet jó 70 évvel ezelőtt a Szép Szó kiállított Faludy Györgynek, mintegy pályája kezdetén, annyira érvényes, hogy a képére aggastyán korában is ráismerhetünk.

Hadd tegyem hozzá, hogy ezt a bizonyítványt – előre tudtuk -, a nagyközönség nem fogja könnyen tudomásul venni. Ez pokoljáró költők sora. Ebben Faludy hasonlított Attilához, aki ugyancsak „más” volt, ő is pokoljáró, de más pokolban jártas, és haláláig a maga pán sípját fújta, s nem gondolta volna, hogy 65 évvel a halála útán, tudományos értekezéseket fognak írni arról, hogy miért, miként, milyen külső és belső hatások, események nyomására írta pl. azt a verset, amelyet az előbb említett vita-est délutánján hozott be József Attila a Szép Szóhoz, s amely így kezdődik:

Gyönyörűt láttam, édeset,

Elképzeltem egy zsenge rózsát.

Elbámészkodtam, s rámesett,

Mint nagydarab kő, a valóság.

Felolvasta, s kértük, hogy mégegyszer mondja el a verset, az ő szokott, vallomásos módján. Azon a napon, a Költészet és a Gond találkozott a Szép Szó, Vilmos Császár úti (jelenleg Bajcsy Zsilinszky út) szerkesztőségében.

Fejtő Ferenc

Párizs, 2005-09-08

Fejtő

Comments are closed.