Izrael hajlandó megfontolni a fogolycserét, de csak azután, hogy befejezte hadműveletét Libanonban – jelentette ki Avi Dihter közbiztonsági miniszter. Mellette más izraeli politkusok és katonatisztek is céloztak már egy fogolycserére, de Ehud Olmert miniszterelnök következetesen elutasította az alkut.
A magyar állampolgárok kimenekítése nagy részben már lezajlott – közölte a külügyi szóvivő. Polgár Viktor a Klubrádiónak elmondta: hogy azok, akik eddig el akarták hagyni Libanont már vagy hazaérkeztek, vagy legalább úton vannak.
Már a héten véget érhet a libanoni offenzíva egy izraeli lap értesülései szerint. A Háárec című baloldali izraeli lap, meg nem nevezett politikai forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy az izraeli hadsereg libanoni offenzívája akár már csütörtökön vagy pénteken véget érhet. A kormányzat vagy a hadsereg részéről nem érkezett reagálás a napilap értesülésére. Az izraeli haderő vezérkari főnökének helyettese korábban viszont azt mondta, hogy az egy hete tartó támadás még néhány hétig elhúzódhat.
2006. július 18. 14:09
A többsejtű szervezeteket felfoghatjuk úgy, mint az egymással versengő sejtek populációinak csataterét. Claire Ainsworth-nek a Nature-ben megjelent ismeretterjesztő cikke azt fejtegeti, miként szivárgott be a fenti gondolat az immunológiába és a rákkutatásba.
Az izraeli kormány egyik tagja kedden nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy Izrael libanoni foglyokat engedjen el cserébe azért a két katonájáért, akiket a libanoni Hezbollah szervezet rabolt el múlt szerdán. A belbiztonsági miniszter, Avi Dichter nyilatkozott ilyen értelemben a hadsereg rádiójának.
2006. július 18. 14:26
Az ENSZ főtitkára ma Brüsszelben megbeszéléseket folytatott az Európai Unió illetkéseivel a közel-keleti krízis megoldásáról
Ha nem indul a videó, kattintson ide
A német nyelvterület sajtószemléje
Hiába nyert meg minden létező filmes díjat Kanadában, a C.R.A.Z.Y. felületes, sitcom-poénokkal telenyomott zenés film nem túl jó színészekkel. Ja, és Bowie-val együtt is kibírhatatlanul hosszú.
Bush elnök állítólag csak nevetett, amikor megtudta, hogy „szarkeverős” megjegyzése bejárta a világsajtót, a véletlenül rögzített beszélgetés másik résztvevője, Tony Blair ugyanakkor kevésbé lehet vidám. Bush már-már lekezelően bánt vele, és a világkereskedelmi helyzet helyett az ajándékpulóverét köszöngette.
2006. július 18. 13:28
Izrael hajlandó fontolóra venni egy fogolycserét Libanonnal, hogy elérje a Hezbollah által foglyul ejtett két katonájának elengedését, de csak azután, ha már befejezte hadműveletét – jelentette ki kedden Avi Dihter közbiztonsági miniszter.
Szerdán a műsor vendégei lesznek még a Budakalászi hősök: Vörös Zsuzsa, Balogh Gábor, Fülep Sándor, Horváth Viktor és a szövetségi kapitány Pálvölgyi Miklós
Az izraeli légierő kedden használhatatlanná bombázta a Libanont Szíriával összekötő főutat – közölte a rendőrség. Ez az út volt a konfliktus elől menekülő emberek fő útvonala, amit több ezren használtak az elmúlt napokban.
Bezárás | Nyomtatás
Újabb mintegy 1800 menekülő külföldi állampolgár hagyta el kedden Libanont. Canberra például azt kérte Izraeltől, hogy létesítsen Libanonban egy biztonsági folyosót, amelyen a külföldiek távozhatnak, de ezt a kérést elutasították.
Román, olasz, spanyol, ausztrál, német, orosz, cseh és szlovák állampolgárok ezrei buszzal, repülővel vagy hajóval menekülnek haza a légicsapások elől

