Forrás: antiszemitizmus.hu

„Minden tizedik felnőtt szélsőségesen előítéletes ”

Kovács András szociológussal, a Közép-Európai Egyetem tanárával, az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézetének tudományos főmunkatársával, lapunk szerkesztőbizottsági tagjával abból az alkalomból készítettünk interjút, hogy tavaly megjelent a mai magyarországi antiszemitizmusról szóló, A kéznél lévő idegen című kötete.

– A különböző szociológiai felmérések nem egyszerűen megkülönböztetnek antiszemitákat és nem antiszemitákat, hanem a képet tovább árnyalják: vannak látens antiszemiták, szélsőséges antiszemiták. De meg lehet-e egyértelműen határozni, hogy ki az antiszemita?

– Először is ezek a felmérések előítélet-kutatások, tehát az antiszemita előítéletességet mérik, ami egy szűkebb fogalom, mint az antiszemitizmus. Az antiszemita előítéletességet mérő kutatások három különféle dimenzióban mérik az előítéletességet. Egyrészt azt vizsgálják, hogy mit gondolnak az emberek a zsidókról. Utána azt, hogy azokhoz a dolgokhoz, amiket az emberek gondolnak a zsidókról, fűződnek-e különösebb érzelmeik. A harmadik dimenzió az, hogy adott esetben mennyire befolyásolják ezek a beállítódások a zsidókkal szembeni viselkedésüket. Tehát mérik az előítéletek tartalmát, érzelmi telítettségét és azt, hogy mennyire befolyásolja a gyakorlati életben őket az előítéletesség. Azokat az embereket szokták szélsőséges antiszemitáknak nevezni, akik sok, negatív tartalmú sztereotípiát vélnek a zsidókról, e sztereotípiákhoz nagyon erős ellenséges érzelmeket társítanak és hajlandóak lennének diszkriminálni is a zsidókat, vagyis akik mindhárom skálán magas értéket érnek el.

• A felmérések szerint Magyarországon körülbelül tíz százalék a szélsőséges antiszemiták aránya, ugyanakkor az ön könyvében is leírt felmérés szerint a megkérdezettek 42 százaléka szerint az a vélekedés, hogy Jézus meggyilkolása a zsidók megbocsáthatatlan bűne, nem antiszemitizmus. Ez nem jelent egy negatív tendenciát?

– Az, hogy mit tartanak az emberek antiszemitizmusnak, nem mutatja meg az emberek antiszemitizmusának az erősségét. Lehet, hogy van, aki azt mondja, hogy nem antiszemitizmus Jézus meggyilkolását a zsidók megbocsáthatatlan bűnének tartani, de ő maga nem tartja Jézus meggyilkolását a zsidók megbocsáthatatlan bűnének.

• Az nem aggasztó, hogy egy antiszemita sztereotípiát a megkérdezettek 42 százaléka nem tart antiszemitizmusnak?

– Ez árulkodó adat, de nem közvetlenül az antiszemita előítéletességet jelzi. Azt mutatja, hogy bizonyos dolgokat, amiket joggal antiszemitizmusnak lehet tartani, egy, az antiszemitákénál sokkal nagyobb kör nem tart feltétlenül annak. Ez arra mutat, hogy bizonyos kérdésekben még a nem antiszemiták közt sincs konszenzus arról, hogy mi is az antiszemitizmus. Például a zsidók nagy része szerint, aki számon tartja, hogy a környezetében ki a zsidó, az antiszemita, ugyanakkor a legtöbb zsidó számon tartja ezt. Az előző kérdésre visszatérve: a konszenzus hiánya veszélyt is rejt. Végső soron azt jelzi, hogy mekkora a társadalmi hajlandóság az ilyesfajta kijelentésekkel szembeni föllépésre, valamilyen formában történő visszautasításukra. Ha nincs konszenzus a társadalom nagy részében arról, hogy mi minősül antiszemitizmusnak, akkor az antiszemiták előtt megnyílik a terep, mert lehetővé teszi, hogy antiszemita nézeteket úgy tálaljanak, mintha azok abba a tartományba esnének, amit a társadalom nagy többsége még nem tekint antiszemitának.

– Azt írja könyvében bizonyos antiszemita diskurzusokról, amelyek nem tagadják a Soá tényét és szörnyűségeit, hogy „a zsidóüldözések elismerése és elítélése ebben a diskurzusban az antiszemita tartalmak legitimálását szolgálja” – mármint az antiszemiták részéről. Ez nem rosszindulat? Nem lehet, hogy szóban forgó szerzők a lelkük mélyéből elítélik a zsidóüldözéseket?

– De lehet. Az, amit írtam, egy érvelési struktúrára vonatkozik, amely szerint a zsidók világhatalomra törnek, hatalmuk alá vonják a médiát, a bankvilágot, az egyetemeket és a politikába is beférkőztek. Ez ellen – mondják az elemzett szerzők – fel kell venni a kesztyűt. Persze – így ők – ez nem jelenti azt, hogy meg akarjuk ölni a zsidókat, sőt: szörnyű és elítélendő, amit a nácik a zsidókkal tettek. Ez az érvelés azért jelenti az antiszemita tartalmak legitimizációját, mert az az üzenet, hogy a politikai antiszemitizmusnak semmi köze ahhoz, amit a nácik a zsidókkal tettek.

– A Soá 60. évfordulója alkalmából Medgyessy Péter akkori miniszterelnök úgy fogalmazott: magyarok öltek magyarokat. Ugyanezt a szemléletet fejezi ki a Margit-híd pesti hídfőjénél lévő mozaik emlékmű felirata: „Az elpusztított hatszázezer magyar emlékére”. Nem gondolja-e, hogy ezzel megfogalmazással elsikkad, hogy ezeket az embereket a zsidóságuk miatt ölték meg?

– Ezt nem mondanám. A magyarországi zsidó történelem sajátosságai miatt a zsidók túlnyomó részben magyarnak tekintették magukat. 1943-ban többségük nem tudta volna elképzelni, hogy az történik egy év múlva, ami történt. Ezért elfogadható gesztus, ha a miniszterelnök azt mondja, hogy magyarok öltek magyarokat. Persze ez csak a perspektívák egyike. Egy másik perspektíva szerint – ezt képviseli például Braham – a Soá bebizonyította, hogy az asszimiláció nagy öncsalás volt: kiderült, hogy csak ideiglenesen szövődött össze a magyarok és a zsidók története.

– A rendszerváltás óta erősödött-e az antiszemitizmus Magyarországon, illetve változott-e a szerkezete? Megjelent-e a nyugati baloldal antiszemitizmusa Magyarországon, akár a bal- akár a nemzeti radikális oldalon?

– A vizsgálatok szerint az antiszemiták száma nem nőtt. A felmérések szerint minden tizedik felnőtt ember szélsőségesen előítéletes. Ez nem azt jelenti, hogy a felnőtt lakosság egytizedének állandóan az jár a fejében, hogy a zsidók ilyenek vagy olyanok és ezt vagy azt kell tenni velük, csupán arról van szó, hogy ezeknek az embereknek a fejében ott vannak a kemény zsidóellenes előítéletek. Az előítéletek megléte azért veszélyes, mert ha olyan helyzet alakulna ki, amelyben az előítéletességet politikai célokra akarná kihasználni valamilyen jelentősebb politikai csoportosulás, akkor ezt a csoportot könnyen mozgósítani tudná. De a teljes képhez hozzátartozik, hogy ma sokkal több ember cigányellenes Magyarországon, mint antiszemita. Magyarországon 2002-ben a megkérdezettek 12 százaléka vallotta azt, hogy nem kedveli a zsidókat és arra a kérdésre, hogy zavarná-e, ha zsidó szomszédja lenne, szintén 12 százalék válaszolt igennel. Ugyanezekre a kérdésekre a cigányokkal kapcsolatban 56, illetve 40 százalék adott igenlő választ. Az anticionista, Izrael-ellenes nyelvi formában jelentkező baloldali antiszemitizmusra nem terjedtek ki a kutatásaink.

• Várható-e a baloldali antiszemitizmus megerősödése Magyarországon?

– Bizonyára vannak, akik elfogadják a nyugati baloldal gyakran antiszemita kliséktől sem mentes Izrael-kritikáját. (Bár nem minden ilyen bírálat – most függetlenül attól, hogy jogos vagy jogtalan – feltétlenül antiszemita). Lehet, hogy jelen vannak a magyar baloldalon is a nyugati antiglobalista, antikolonialista, antikapitalista mozgalmakban előszeretettel kultivált Izrael-ellenes nézetek, de ezek a nyilvánosság előtt nem jelennek meg. Ennek okát Tamás Gáspár Miklós nyíltan meg is fogalmazta egyik cikkében: „Azoknak az országoknak a lakói, amelyeknek az állama és (részben) a lakossága közreműködött az európai zsidóság meggyilkolásában […] jól teszik, ha Izrael és a zsidóság bírálatában illedelmesen, szerényen, mértékletesen és óvatosan járnak el. Őszintén szólva hidegen hagy, ha Londonban elégetnek egy-egy izraeli vagy amerikai zászlót, de ez Bécsben, Pesten, Kolozsvárt azért (tisztesség ne essék szólván) más. […] Mi, drága barátaim, meggyilkolt zsidók szobáiban lakunk, tálukból vacsorázunk, képeiket szögezzük a falunkra, zsidótlan utcákban andalgunk, amelyekben valaha többnyire zsidók laktak. Csitt. Pianissimo.” Hogy mi hangzik majd fel a „csitt!” megszűnte után, azt most még nem tudhatjuk.

Szegő Péter