Forrás: Emih

A hazai zsidó közélet elemzése az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante) megalakulása kapcsán

Az elmúlt évben egészen előre mutató változások indultak el a zsidó közélet palettáján. 2004. május 24-én megalakult az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Statusquo Ante), amely által újra teljes lett a magyarországi zsidóság irányzatainak háromszínű szivárványa.

Az EMIH egy, a Mazsihisztől teljességgel független, önálló jogi személyként működő dinamikus zsidó hitközség, bejegyzett egyház. Augusztusi bírósági bejegyzése óta máris sok szép eredményt mutatott fel az EMIH. Ilyen volt például a több mint 100 oldalas, 20000 zsidó családhoz eljuttatott Zsidó naptár és útmutató, a Holokauszt óta az első új budapesti imaház – a Keren Or – megnyitása, Yonah Metzger, Izrael Állam főrabbijának hivatalos budapesti látogatásának megszervezése, és a Köztársasági Elnöknél, illetve a Miniszterelnöknél folytatott tárgyalásai. Az EMIH több további oktatási és kulturális programnak lett az aktív működtetője, ilyen például a Zsidó Tudományok Szabadegyeteme, a Hanna Női Klub és az ortodox rabbiképzés. Közeli tervei között szerepel a kóser étellel való ellátás megszervezése és a Zsidó Tudományok Főiskolájának akkreditálása is.

Az EMIH megalakulása a legkülön­bözőbb féle reakciókat és megnyilatkozásokat váltotta ki hazánkban és külföldön egyaránt. Voltak olyanok, akik örömmel fogadták és üdvözölték a történelmi irányzat újjáalakulását, felismerve azt a tényt, hogy egy új színt hozó független Hitközség, amely valóban nemes célokat tűz ki és ér el, csak segítheti a hazai zsidó élet felvirágzását. Mások (leginkább névtelenül!) megkérdőjelezik az EMIH céljait és megalakulását és úgy vélekednek, hogy nem más ez, mint az amúgy mindenki által elismert és sok szép eredményt elért Chábád mozgalom bejegyzett hitközséggé alakulása. Ez önmagában még nem lenne bűn, mégis egyesek szerint azonban nem annyira a „statusquo újjáélesztéseként” kellene bemutatni ezt, hiszen sokkal inkább fedné a Magyarországon mindig is honos chászid irányzatot. Az alábbi riportban megszólaltattuk az érintett szervezetek képviselőit e témával és a magyarországi irányzatokkal kapcsolatban.

Chábád vagy statusquo?

„A Holokauszt előtti több mint nyolcszázezres zsidóság Magyarországon élő leszármazottainak száma a feltevések szerint megközelíti a 100.000 főt. Hitközségünkben szeretnénk ezeknek az embereknek azt a 95 százalékát bevonni, akik ma egyáltalán nem vesznek részt sem a zsidó hitközségek, sem más zsidó szervezetek életében.” – írja az EMIH alapító okirata. Az első olvasásra kissé nagy falatnak tűnő feladat célkitűzése talán kissé túlzásnak tűnik, azonban az alapszabályt tovább olvasva kiderül, hogy az EMIH a Chábád Lubavics Egyesületet tekinti példaké­pének, amely Oberlander Báruch rabbi vezetésével valóban sok eredményt mutatott fel az elmúlt 15 évben: könyvkiadás, felnőtt és gyermekoktatás, folyóiratok kiadása, ortodox rabbiképzés, rituális fürdő építése, több száz tagú női klub működtetése és sorolhatnánk még.”Nem kétséges, hogy sokan az EMIH tagjai közül a lubavicsi irányzat és rabbijainak áldozatos munkája által kezdték felismerni zsidó gyökereiket és identitásukat – vallja kérdésünkre Dr. Gergely István, az EMIH vezetőségi tagja – én körülbelül 15 éve ismerem Oberlander rabbit, és azóta szemtanuként figyelem azt a több ezer emberhez eljuttatott munkát, amit a Chábád végez. Mi mindnyájan jellegzetesen pesti zsidók vagyunk, akiknek szülei nagyszülei már eltávolodtak a hagyományoktól, éppen ezért úgy éreztük, hogy szükségünk van egy közösségre, ahol otthonra találunk. Leghitelesebbnek a történelmi statusquo irányzatot véltük, lévén az egyik oldalról hitelesen ortodox, ugyanakkor nyitott és befogadó. Az elmúlt években nagyon fontos volt számunkra az a nyitottság, amelyet a Chábád rabbijai nyújtpttak abban, hogy felismerjük zsidó identitásunkat és annak fontosságát. Én ezt a segítséget mindig önzetlennek tapasztaltam, és úgy láttam, hogy sosem az volt a célja, hogy engem a Chábád irányzatához kössenek, hanem az, hogy még jobban kötődjek zsidóságomhoz”.Az EMIH vezető rabbijává Köves Slomót választotta, aki közismerten lubavicsi beállítottságú. „Ez a közösség úgy vélte, hogy Köves rabbi személye testesíti meg egy személyben a hiteles szellemi vezetőt és a hagyományaitól eltávolodott magyar zsidóság hazatalálásának szimbólumát. Annak ellenére, hogy ő is egy nemzedékek óta nem vallásos pesti zsidó családból származik, mégis nemzetközileg elismert ortodox rabbiknál szerezte diplomáját.” – véli Gutfreund Judit, az EMIH választmányi elnöke.Valóban, Köves Slomó már a Chá­bád égisze alatt is szép eredményeket ért el fiatal kora ellenére: Oberlander rabbival közösen megalapították a Zsidó Tudományok Szabadegyetemét, melynek tananyagához 5 terjedelmes kötettel járultak hozzá, több tudományos tanulmányt írtak, amelyek a Népszabadságtól a História magazinig sok­helyütt érdeklődésre találtak. Köves rabbi az első hazánkban avatott ortodox rabbi a Holokauszt óta, és média szereplései is igen népszerűek. „A Szabadegyetemen úgy érzem egy teljesen más megközelítésből kezdhettem el nézni a zsidóhagyományokat és tudományokat”. – vallja Dr. Sarkadi Sándor a ZsTsZ egyik tősgyökeres hallgatója.

Magyar-e a chászid?

A Chábádot a szép eredmények ellenére támadják azzal, hogy chászid létére nem magyar, és változtat a helyi hagyományokon és askenáz szokásokon. „Nem tudom hitelesnek elfogadni ezt a vádat, hiszen például a Chábád által kiadott imakönyvek is direkt az askenáz rítust követik. Fontos hangsúlyozni azt a tényt, hogy Magyarországon már réges-régen egyaránt léteztek mind askenáz, mind sze­fárd (chászid) rítusú közösségek. Sőt, tény az, hogy a hagyományőrzőbb közösségek nagy része a szefárd rítust követte. A 19. század végén ez a megosztottság elsősorban még földrajzi tény volt, hiszen elsősorban Szabolcs megye, Kárpátalja és Máramaros környéke volt főleg chászid, a Dunántúl, pedig inkább askenáz. A két világháború között azonban már ez sem volt igaz, hiszen addigra a chászidok már mindenhol megtalálhatóak voltak.” – válaszolta kérdésünkre Oberlander rabbi.

A Svájcban élő Schmelzer Hermann főrabbi elmondásából kiderül az is, hogy a két háború között már elkezdődött az a folyamat is, amiben majdnem az összes híresebb magyar jesiva fejei és tanítványai felvették a chászid hagyományokat, ilyen volt például Pápa, Makó, Nagy­kálló, Szentmihály, Galánta, Dunaszerdahely, Hunfalva, Tas­­nád. A háború után, pedig ki­fe­je­zetten chászid jesivák működtek, például: Pakson Moskovics rabbi vezetésével, Soltvadkerten Pollák rabbi vezetésével, Budapesten Posen rabbival, Szombathelyen, pedig Grünwald rabbival. Nincs jobb példa a chászidizmus mély hatására a magyar ortodox zsidóságon belül, mint az a tény, hogy a mai budapesti ortodox hitközség rabbijai is strájmlis chászidok és szefárd rítus szerint imádkoznak, és még az áldott emlékű Fixler Herman bácsi az Autonóm Ortodox Hitközség több évtizedes elnöke is szefárd rítus szerint imádkozott.Pápa városa jó példája annak, hogy nemcsak chászidok, hanem még lubavicsi chászid is akadt már akkor a magyar zsidóságban. Ott volt Pápán Gestetner Ezriel rabbi, aki lubavicsi chászidnak vallotta magát és mélyreható ismeretei voltak a Chábád chászid filozófiából. Vagy itt van például a néhai Mojse Moskovics professzor z”l, aki mindig azt mesélte, hogy a háború előtt Tánját (a lubavicsi chászid filozófia alapkönyve) oktattak Kisvárdán a chászid imaházban, és közismert tény az is, hogy a Tánját 1943-ban kiadták Munkácson. Nem csoda, hiszen a híres magyar chászid rabbik mindig is sokat alapoztak tanításaikból a Tánjára, sőt a magyar rabbik folyamatosan tartották a kapcsolatot az akkori lubavicsi rebbével Josef Jitchak Schneersonnal, akinek tanításairól – például a magyar jesiva bóherekhez írt leveléből – az akkori Zsidó Újság is idézett nem egyszer (lásd Zsidó ismeretek tára, 7., 72-73. oldal).”Oberlander rabbi, mivel magyar közösségben nőtt fel, az autentikus eredeti magyar minhág (szokás) ismerete óriási segítségünkre volt a Zsidó naptár és útmutató elkészítésében is, hiszen itt is külön hangsúlyt fektettünk az eredeti magyar minhág átadására. Ő, annak ellenére, hogy Brooklynban született, magyar Ho­lo­kauszt túlélő szülők gyermekeként a Pápai Jesivában tanult, ahol ugyanaz a Grünwald József rabbi volt a mestere, mint aki az apjáé volt Pápán 1943-ban.” – meséli Köves Slomó rabbi.

Konfliktusok vagy összefogás

Az efféle vádak hallatán valóban nehéz eldönteni, hogy hangoztatóikat a statusquo irányzat hitelességért folytatott szinte harc vagy az irigykedésből jövő sértődöttség indítja meg. Hiszen míg az EMIH és a Chábád meghívására többször is hazánkba látogató Yonah Metzger Izrael Állam Főrabbija a Miniszterelnöknél tett látogatásakor kifejtette, hogy Oberlander és Köves nagy tudású rabbik, akiket – az ortodox hitközség rabbiján kívül – az egyetlen hiteles magyarországi forrásnak ismer el az Izraeli Rabbinátus, a Mazsihisz Rabbi-kara odáig elment, hogy a többek közt a Magyar Nemzetben (2004. július 10.) megjelent nyilatkozatukban „félre vezető, marginális irányzatnak” nevezték az EMIH-et, illetve „sem az önmagát újnak tartó, sem a mögöttük álló másik irányzat vallási legitimitását nem ismerik el…”.Heisler András a Népszabadságban (2004. június 4.) tett nyilatkozatában azt is kifogásolja, hogy az EMIH „azt a látszatott kelti, mintha a magyarországi zsidóság egészét képviselné a szervezet”.”Az EMIH csak a saját tagjait képviseli – szögezi le Köves rabbi -, ezzel együtt nehéz kérdés ez a képviselet dolog. Attól függ ugyanis, hogy mit értük a zsidóság képviselete alatt. Ha az a zsidó emberek képviseletét jelenti, akkor nyilván sajnos egyik jelenlegi hitközségnek sincs joga az egész magyar zsidóságot képviselni, hiszen alig van 2-3 ezer olyan ember, akik az összes hitközségnek együttvéve tagjai lennének. Ha azonban a zsidóság képviseletében teológiai, közéleti, társadalmi és erkölcsi kérdésekre adott hiteles válaszokra gondolunk, akkor igenis hitelesnek tartom magunkat a zsidó hagyomány véleményének autentikus képviseletére.”A Chábád és az EMIH rabbijainak nyitottságát és felkészültségét jellemzi az is, hogy Oberlander és Köves rabbik több mint tíz éve oktatnak Héber jogot az ELTE jogi karán és a jövő szemesztertől a Semmelweis Egyetemen is indítanak egy kurzust. Az Oberlander rabbi által tartott érdekfeszítő előadás-sorozat évek óta nagy látogatottsággal bír – vélekedik Földi András, az ELTE Jogi Karának professzora.A Mazsihisz különben a fent említett nyilatkozat ellenére, miszerint „a hagyományokat nem populárisan, tömegrendezvényeken akarjuk bemutatni, mert ez a hitünkkel nehezen összeegyeztethető”, minden évben részt vesz a Chábád által szervezett nyugati téri Chanuka „tömegrendezvényen”. A látszólagos ellentétek ellenére la­punk­­nak Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügy­ve­zető-igazgatója azt nyilatkozta, hogy „a Mazsihisz a többszínűségben látja a magyar zsidóság jövőjét.” Illetve „minden héber tudásáért ő is Oberlander Batshevának (Oberlander rabbi feleségének) ad hálát.”

Amúgy Metzger Főrabbi budapesti látogatásakor az EMIH – Keren Or Imaház – Mazsihisz vezetésével is megtisztelt megnyitóján – az egység és összetartás fontosságáról beszélt, és Köves rabbi is úgy véli, hogy „nem lehet konfliktus a vallási vezetők között, mert a valláshoz, hagyományhoz még vissza nem talált zsidók felkutatását és az összefogást sokkal inkább a sokszínűség szolgálja, ami egyre növekedett az új szervezet létrejöttével.” Arra a vádra, hogy a Chábád „tömegrendezvényeken” ismerteti meg a zsidóságot Oberlander rabbi úgy reagál, hogy „természetesen ma egy rabbi nem ülhet egész nap a zsinagógában, hogy várja a hívek jelentkezését. Ha nem mutatjuk meg a zsidó hagyományokat a tömegeknek, akkor az asszimilálódott magyar zsidóság végleg eltűnik. Hála Istennek, büszkén mondhatjuk, hogy nem egy mai Mazsihisz aktivista is ezeken a „tömegrendezvényeken” ismerte fel először zsidó identitását.

Hazai és külföldi irányzatok

A magyarországi irányzatokról érdemes azt tudni, hogy míg a neológia – ami annak jegyében született, hogy „ha a zsidók csatlakozni kívánnak a magyar nemzethez, alapvetően meg kell változtatniuk vallásuk törvényeinek rendszerét” (Jakov Katz: Végzetes szakadás) – és a hagyományokhoz két kézzel ragaszkodó ortodoxia és statusquo, illetve a chászid irányzatok történelmi hagyományra tekinthetnek vissza hazánkban, a reform kifejezetten amerikai import. „A vallási előírások értelmezésekor a reform zsidók szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni az adott kor körülményeit. – írja a Népszabadság (2005. január 22.) a reformirányzatról szóló cikkében. – „Szombaton például nem szállhatnak járműre. Ez a parancs azonban olyankor született, amikor a zsidóság elkülönítetten élt, és a zsinagógák gyalogszerrel is könnyen megközelíthető helyen épültek. Ma egészen más a helyzet.” Jellemző, hogy lelkiismeretünk megnyugtatása végett egy-egy parancsolat elhanyagolásakor a régi időkre hivatkozunk. Már csak azért sem lehet az ilyenfajta érveléseket elfogadni, mert ha hiszünk a Tóra isteni eredetében, a minimum az, hogy Istentől elvárjuk a jövő idők következményeinek ismeretét. – vélekedik Oberlander rabbi. – Nyilvánvaló például, hogy a földrajzi távolság sem a technikai forradalom vívmánya. Egy egész talmudi traktátus (Éruvin) foglalkozik a távol lakó zsidók kérdésével, a városhatár túllépésének kapcsán. Ugyanakkor a reform irányzatnak az a felfogása, hogy a Tóra törvényeit éppen az adott korhoz igazítva hagyta ránk Isten, nem látva, hogy mit hozhat a jövő nyilvánvalóan nem elfogadható. Egy érdekes példa erre a híres vita Jeruzsálem és Cion említéséről a liturgiában. A XIX. században a reform irányzat cenzúrázta a hagyományos imakönyvet és többek közt kihúzta a Szentföldről és a Messiásról tett említéseket. Mondván, hogy ez a hazafi ellenes viselkedés antiszemitizmust gerjeszt. Ezért a Reform erősen cionista ellenes is volt. Schreiber Mózes, a híres pozsonyi rabbi levelezésében keményen bírálta (Likuté Tsuvot Chátám Szofér 84.) az ilyen érveléseket, hiszen magától érthető hogy a Szentföld szeretete és a Messiás eljövetele egy alappillére a zsidóságnak. (A reform csak akkor fogadta el újra Izraelt, mikor 1948-ban az Államalapítás után az amerikai zsidóság nagyon erősen cionista és Izrael párti lett.)Annak ellenére, hogy másfél évszázada a neológ-kongresszusi zsidóság éppen az asszimiláció jegyében született meg, „érdekes megjegyezni – mondja Oberlander rabbi – hogy ma egy általános közeledést fedezünk fel a hagyományokhoz. Nem egy neológ főrabbi igyekszik magánéletében ortodoxként élni, és nem egy főrabbi tanácskozik velem dróse (prédikáció) előkészítésekor, vagy más rabbinikus kérdésekben”. Ma már egyre több neológ rabbi nem a Rabbiképző-zsidó egyetemre, hanem külföldi ortodox jesivákba küldi fiait tanulni.

Egységes-e az Egységes?

Annak ellenére, hogy a Chábád és az EMIH rabbijai által végzett gyümölcsöző munka eredményét senki nem vonja kétségbe, mégis sokan úgy vélik, hogy az Egységes nevet választani nem igen illik akkor, amikor egy újabb hitközség alakulása, szerintük csak még jobban megosztja a zsidóságot. „Megosztani csak azt lehet, ami van. – nyilatkozza Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija – Az EMIH nem a már zsinagógába járó (zsidó identitását sokszor éppen a Chábád által felismerő) 100-200 zsidónak, hanem a 100000-es nem vallásos zsidóságnak akar újabb alternatívát adni.

Az „egységes”, azt kívánja kifejezni, hogy ebbe a hitközségbe minden zsidót szívesen látunk, mindenki egyenrangú tagja lehet szervezetünknek vallásossági szintjétől függetlenül, de ugyanakkor nem a valláson való változtatással, hanem a vallás mély kin­cseinek nyitott bemutatásával akarjuk megnyerni az emberek affinitását. Szerintünk a zsidóság egységét helytelen egy egypártrendszerszerű szervezeti működésként elképzelni. Különösen ma, éppen attól lesz a magyar zsidóság virágzó, ha szorosan együttműködve több alternatívát kínáló szervezettségben létezik. Mi egy olyan egységes magyar zsidóságról álmodunk, ahol több egyenlő jogokkal bíró -, de egymást nem állandóan támadó zsidó irányzat közösen összefogva dolgozna a magyar zsidóság pislákoló lángjának megőrzésén.

„1951:Miért nem volt eddig egység?A zsidóság egységéről egy korabeli hitközségi naptárban: Főképpen azért nem alakulhatott meg az első kongresszuson az ország zsidóságának egységes szervezete, mert a feudalizmus helyére lépő liberális kapitalizmusban megszűnt ugyan a földesurak egynémely felháborító joga, de a letűnt nagyurak helyén megjelent a bank, az új rendszer kreációja, amely már nemcsak a föld jogán lett embertársainak piócájává… A szocializmus felé törekvő népi demokratikus Magyarország ellenkezik az előző rendszer lényegével. Nem tűri embernek ember által való kihasználását… Megértettük az idők szavát és ünnepi találkozón gyűltünk össze 1950. február 20-án.

Miért sikeres a Chábád?

Sokan azzal támadják a helyi Chábádot, hogy elfoglalja a helyi hagyományos zsidóság terét, ugyanakkor tény, hogy „a Chábád tanítványai szinte minden zsinagógában megtalálhatók”, és vádként nyilván nem lehet azt felhozni a Chábád irányzat ellen, hogy az egyik legaktívabb szervezet a magyar zsidóság felélesztésében. „A Chábád sikerének kul­csa a célratörő, önfeláldozó munka. Bárhova megyek a világon, a Chábád gyümölcsöző eredményeit látom. Különösen nagy öröm itt, Magyarországon tapasztalni, milyen nagy sikerrel járnak, és mennyire képesek elveszett lelkeket a hagyományőrző zsidóság kebelébe visszaterelni” (Yona Metzger, Izrael Állam askenáz főrabbija). A Chábád sikere szerte a világon sokaknak szemet szúr, sőt vannak, akik a gyümölcsöző munkát, „sok pénzzel és politikai befolyással” magyarázzák. A Chábád sikerének azonban másban van a kulcsa. Josef Lieberman amerikai szenátor, volt amerikai elnökjelölt 1997-es budapesti látogatásakor mutatott erre rá igazán kapósan: „A titok abban rejlik, hogy a nemzetközi lubavicsi mozgalmat nem materiális, hanem kizárólag spirituális szálak fogják össze. Amikor egy lubavicsi sliách (küldött) egy adott helyre megérkezik teli hittel és energiával, akkor az nem egy vagy két évre, hanem egy élethossznyi küldetés teljesítésére jön. Anyagi támogatást a központtól nem kap, és így csakis a saját munkájára és eredményeire van utalva. Magától értetődik, hogy egy ilyen helyzetben kénytelen a helyi viszonyokhoz alkalmazkodni, megtanulni a nyelvet, a mentalitást, és a lassan kiépülő közösségét is beépíteni az adott helyen végzett munkába.”Rabbi Moshe Kotlarsky a központi Chábád iroda vezetője bevallása szerint nincs központi Chábád kassza, ami a világ több mint 3000 lubavicsi rabbi küldöttjének és több ezer intézményének minden pontjára anyagi bázist biztosít. „Aki így vélekedik az képzeljen el egy havi sok millió dolláros tökével dolgozó szervezetet, ez önmagában lehetetlenség. A Chábád titka mindig is a helyi rabbikban található, akik nem magas fizetésre számítanak, hanem kizárólagosan a helyi közösségnek akarnak segíteni. A siker a chászid filozófiából merített mély őszinteségben rejlik”.A Chábád sikeres munkája sok helyütt – így Budapesten is – magához vonzza a helyi izraeli közösséget is. A magyarországi izraeli közösség rabbija, Smuel Raskin szerint ma Budapesten több mint ezer izraeli állampolgár él. „Azért járunk ide, mert ezt a saját közösségünknek érezzük. Otthon Tel Avivban nem mindig járok zsinagógába, de itt távol otthonról, úgy érzem összefog bennünket ez a közösség és Smulik Raskin közösségünk rabbija, aki a nap 24 óráját az itt élő izraeliekkel való törődésre fordítja!” – nyilatkozza lapunknak Oded Marchum, egy helyi izraeli orvostanhallgató.A cikkünkben említett vitapon­tok valóban érdekes kérdések. A valódi kérdés azonban az, hogy sikerül-e az EMIH-nek, illetve a többi magyarországi zsidó szervezetnek azt a több tízezer zsidót megszólítania, akik ezeken a vitakörökön jóval kívül esnek. A Chábád és az EMIH áldásos eredményeit, affinitását és a Mazsihisz egyre békésebb hangú nyilatkozatait figyelve úgy érezzük, van még remény. A magyarországi zsidó szervezeteknek valóban a hagyományok hiteles bemutatására és nem egymás közötti „teológiai vitákra” kellene koncentrálnia, mert ha nem így cselekszünk, akkor mire a vita végett ér, arra ébredhetünk, hogy végleg kihalt a magyar zsidóság. Nógrádi Bálint