Forrás: Magyar Hírlap

Még a Habsburg-ház egyes tagjai is inkább hajlottak a birodalom föderációs átalakítására, mint a magyar vezető politikusok. Orbán Viktor szerint „a liberalizmus mint szabadságharc okafogyottá vált”, hiszen minden normálisan gondolkodó ember beépítette már értékrendjébe mindazt, amit ez az eszmerendszer a világnak adhatott. (Orbán a múlt harcairól, MH, ápr. 19.)

Bár igaza lenne! Anélkül, hogy e helyen bővebben ki lehetne fejteni az ellenérveket, röviden utalok a következőkre: mást jelentett a liberalizmus a 19., a 20. és jelent a 21. században. Magyarországon a 19. század első felében mint a polgári átalakulás eszmerendszere együtt jelenik meg a nacionalizmussal. Széchenyi, Kossuth, Eötvös és sok más jelentős politikusunk is összekapcsolta a fenti két szemléletet, nézeteik között azonban e téren is igen sok eltérés volt. Kossuth liberalizmusa az „egy állam, egy nemzet” ideológiája jegyében a társadalmi-gazdasági liberalizmust és a nacionalizmust egyenlő súllyal képviselte. Széchenyi a magyarság felemelkedését, modernizálását a polgári társadalom megteremtésével, a gazdasági-társadalmi liberalizmussal kívánta megvalósítani, s a Habsburg-birodalommal szembeni nemzeti önállóságot fokozatos, óvatos lépésekkel szerette volna elérni, és határozottan állást foglalt a magyarországi nemzetiségek kulturális jogainak érvényesítése mellett. Kossuth az emigrációban kísérelte meg a Duna-konföderációs tervvel korrigálni a „48-as hibát. A kiegyezés korának liberális politikusai nem foglalkoztak a nemzetiségi kérdéssel annak ellenére, hogy a magyarság létszáma csak azáltal haladta meg minimális mértékben a nemzetiségekét, mert az emancipált zsidóknak megengedték, hogy magyarnak vallják magukat. Még a Habsburg- ház egyes tagjai is inkább hajlottak a birodalom föderációs átalakítására, mint a magyar vezető politikusok.

Ennek a rövidlátásnak része volt a trianoni tragédiában. Ezt az első világháború utáni kormányok nem ismerték fel, Jászi Oszkár és Bibó István szavai süket fülekre találtak, a kormányok nacionalizmusa egyenest vezetett a fasiszta hatalmak szövetségéhez, a második világháborúba, a német, majd az orosz megszállásba. Egyik sem volt rajtunk kívül álló sorstragédia.

Mi a helyzet ma? A nacionalizmus mint rosszul értelmezett hazafiság gyűlölködést szít országon belül és részben szomszédaink némelyikével is. A liberalizmust pedig néha olyan kérdésekre is kiterjesztik, amelyek állami beavatkozást igényelnének, máskor állami beavatkozást sürgetnek olyan kérdésekben, amelyek a személyes szabadságjogot érintik. Így épült be ez az értékrend minden normális emberbe? Vagy politikusaink ebből kimaradtak?

Balázs Tiborné történelemtanár, e-mail