Kartal Zsuzsa: Mert
Budapestről nézve, miniszterelnökünk megnyitóbeszédét hallva arról az Európa-bajnokságról, amelyet a Hajós Alfréd által tervezett uszodából (mellesleg az első magyar olimpiai bajnok, és épp úszásban) intézett az úszósport kiválóságaihoz, bizony nem tudom, sírjak vagy nevessek Naftali Kraus levelén a magyar zsidókhoz (Miért?, ÉS, 2006/30.). Hajós Alfréd történetesen zsidó volt. Általa tervezett síremléke hazám fővárosának legnagyobb zsidó temetőjében található. A rendszerváltás évében ezt a síremléket meggyalázták. Mint idén szüleim síremlékét is, ahova pedig végrendeletemben rátemetést kértem.
Bármennyire is fájnak nekem a haifai katyusák, nekem ezek a budapesti sírok fontosabbak, kedves Naftali Kraus. Ide tartozom. Sírjainkat nem hagyom itt a sírgyalázóknak, bár nem tartom a szombatot, és sajnos se héberül, se jiddisül nem tudok. Sorsunk mint az afroamerikaiaké. Akár vegyes házasságból született keresztény hívők, ortodox vagy neológ zsidó vallásúak, agnosztikusok, ateisták vagyunk, sorsunk közös, kultúránk bizonyos színei közösek. Mindannyiunknak volt már része kiközösítésben, de vannak közös emlékeink gyermekkorunk iskoláiról, tanárairól, utcaneveiről, családi szokásairól. Ön nem tudja, melyik volt a Sziget utca, a Fürst Sándor utca, a zenei iskola, ahonnan Schiff András gyerekkori zongoraszava hallatszik (és ahol valaha régen e sorok írója játszotta a gyermek Mozart menüettjeit), nem csókolózott abban a parkban, amely ma is őrzi Radnóti Miklós régi szerelmeinek lábnyomát. Nem tudhatom, Önnek mit rejt e térkép, kedves Naftali Kraus. Mi többnyire rajongunk Vörösmartyért, Petőfiért, Aranyért, Radnótiért, József Attiláért. Hogy Ungvári Tamásnak „nincs mitől tartania”, nem fogják a zsidósággal azonosítani? Téved, kedves Naftali Kraus. Sok mindennek vádolták már, azt, hogy zsidó, még senki sem vonta kétségbe. De ez mellékes. Zsidó, aki annak vallja magát. Ha a magyar történelemből, irodalomból, a keresztény hittanból és liturgiából vizsgázni kellene, nem tudom, hány magyar menne át a vizsgán. De ez mellékes. Magyar, aki annak vallja magát. Ami minket illet, van közöttünk, aki ismeri és szereti Jehuda Halévit, Ibn Gabit, ismeri a zsidó történelmet, szorgosan forgatja a Bibliát. Mindez ugyanis hozzáférhető magyarul. Kiváló magyar zsidó írók és tudósok fordítják, teszik közzé folyamatosan, a nagy magyar műfordítói hagyományhoz méltón.
Ha a vallás és a nyelv nem is, származás, sors, kultúra, szokások nem elégséges ok arra, hogy nemzeti kisebbséget alkossunk? És hogy miért? Mert liberálisok vagyunk annyira, hogy ne közösítsük ki az ateistát sem, mint a hitközség, sem Magyarországot hazájának valló zsidót, mint Ön, kedves Naftali Kraus. Mint ahogy egy magyar is lehet jó magyar Nagyváradon vagy New Yorkban, és joga van ragaszkodni nemzetiségéhez. Ungvári Tamás mondatait bármikor folytatni tudom, pedig csak néhányszor találkoztam vele. Az Ön gondolatai számomra idegenek, mert épp oly kirekesztők, mint az antiszemitáké.
A népszámlálásnál zsidó vallásúnak vallottam magam, bár kissé őszintétlennek éreztem, hiszen nem élek hitéletet. Valószínűleg nem gyávaságból, hanem ezért vallották magukat csak tizenháromezren zsidónak. Ugyanis a magyar zsidóság többsége nem él hitéletet. Csakúgy, mint az izraeli zsidóság. Kérem, ne javasolja, hogy „a legközelebbi népszámláláson mind a százezernyi magyar zsidó vallja magát zsidónak”! Naftali Kraus honnan tudja, hányan vagyunk? Miért tudja jobban, mint mi? Nálunk zsidónak lenni nem érdem és nem bűn. Választás kérdése. Ha néhány tízezren, esetleg százezren annak valljuk magunkat, jogunk van hozzá. Ha az alkotmány lehetővé teszi. Naftali Kraus azonban nem kompetens a magyar alkotmány kérdéseiben. Hogy van-e Magyarországon zsidó kisebbség, az ugyanis nem „zsidókérdés”, hanem magyarkérdés.
Kartal Zsuzsa
Élet és Irodalom
50. évfolyam, 32. szám
augusztus 15th, 2006 at 10:56
Ha valaki a galuti zsido eletet valassza termeszetesen joga van
De ketezer ev utan a zsido nep talpra allt es ha apaink sirjat kerresuk ami sajnos nincs
Megdonthetettlen az utunk visszaterni sajat orszagungba
A katyusakat sajat boronkun erezzuk es ahogy mint minden onallo orszag talpra allunk hogy megvedjuk allampolgarainkat
Az egyutterzest koszonjuk
Sajnos ez ugy hangzik mint mikor minden masodik magyar zsidomento volt 1944-ben
augusztus 15th, 2006 at 14:03
Igazad van, én gondolok RÁtok állandóan és a jó Isten meg fog Benneteket segíteni.
augusztus 15th, 2006 at 15:33
Én innen – nem is tudom honnan – arra gondolok, hogy ezeket a kis piszkoskodó megjegyzéseket el kellene hagyni, ez olyan szubkultúrás: „…mint amikor minden második magyar zsidómentő volt…”.
A dolog úgy néz ki, hogy ennek 61-62 éve. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. Egyébként ki mondta, hogy minden második magyar zsidómentő volt?
augusztus 15th, 2006 at 14:14
Azért ehhez a cikkhez még hozzászólnék. Mi az, hogy Naftali Kraus honnan tudja mennyi zsidó magyar van? Onnan ahonnan egy magyar is tudja. Aki érdeklődik, az tud is. Én biztosan előbb vagyok zsidó, mint magyar, ezért figyelem a külpolitikát megszállottan, mert az most rólunk szól. A magyarországi szélső- jobb és bal, nem érdekel, mert hál’Istennek kevesen vannak és mert nem tudnak semmi kárt tenni a zsidóságnak. De Irán, Syria, Hesbollah, Hamas…stb., azt figyelemmel kisérem.
A kedves Kartal Zsuzsa, nagyon provinciálisan gondolkodik ami nem segít a zsidóságnak. Most nem a temető a legfontosabb. Az energia és odafigyelés Israelnek a szükséges. Kartal Zsuzsa, ha olyan zsidó, akkor küldjön most egy kis pénzt Israelnek, de gyorsan. Ő még sokáig fog élni, használja ki a lehetőséget és adakozzon.
augusztus 15th, 2006 at 15:48
Kartal Zsuzsát imádom, ismeretlenül is.
Az látszik, hogy elbeszéltek egymás mellett, nem egy síkon vagytok. Az nem baj, ha egy másik közösségért szorítasz, de miért kellene bárki másnak így éreznie – mégha zsidó micsoda is? származású? vallású? érzelmű? vérségű?
augusztus 15th, 2006 at 19:14
Ahogy te imádod a Kartal Zsuzsát, úgy lehet másnak a véleménye tőled teljesen eltérő, azért nem kell „lemocskozni”, mert annál nincs könnyebb. Helyette írjál érdekesebbet.
(és ez a „subkultúrális”)
augusztus 16th, 2006 at 05:07
Irok én majd érdekesebbet.
Érdemes lenne analizálni, hogy miért írod vissza, hogy mocskozok, mikor nem mocskozok. Sőt! A piszkoskodónak (szerintem) nem annyira mocskozó, mint inkább „kicsit rosszindulatúan kellemetlenkedni kívánó” értelme van.
És visszatérve másra: ha annak idején nem segített minden „magyar” minden „zsidónak” (de ezt állította minden második közülük) – akkor most én itt, három generációval odébb mit csináljak? Asszam össze? Omoljak porrá? Verjek meg minden magyart? Vagy mi?
augusztus 16th, 2006 at 08:49
ez sem érdekes. Senki nem mondta, hogy verekedned kell, (bár a régi zsidó fiúk használták ezt a módszert is, ha szükség volt rá), de azt válaszoltad az egyik beírónak, hogy „mocskolódik”. Miért, nem lehet más véleményen? Nyugodj le, nem kell agresszívan válaszolnod a beírásokra, az nagyon unalmas. Egy kis kedvességgel magadnak is teszel egy szivességet.
Azonkivül a háború után mindenkinek volt valaki akit „megmentett”, mert féltek a felelőségrevonástól. Ezt akarta a hoszzászoló írni. Ehhez még öregnek sem kell lenni, hogy tudjál róla a szüleidtől, vagy nagyszüleidtől.