Polgár Judit sötéttel győzött az orosz Alekszandr Motiljev ellen a bieli sakk szupertorna hatodik fordulójában. A kilenckörös viadal honlapja szerint a magyar nagymester az 52. lépésben késztette megadásra riválisát.
JNA24 médiafigyelő
NOL * Népszabadság Online * 2007. július 29.
2007. július 29. 17:03
2007. július 29. 13:20
Sádi Sziklaui bezárta a kirakat ajtaját, lehúzta a rácsot a kis bolt előtt, rákattintotta a lakatot, majd elkezdett a telefonszaküzlet előtt álló kis mopeddel bajlódni. Még csak délután hat óra volt, de Sádi megunta az üres boltban való üldögélést, inkább hazaindul. „Rosszul megy az üzlet. Normális körülmények között itt ülnék este nyolcig is, de ebben a helyzetben_” – legyint lemondóan a majdnem teljesen üres bevásárlóutca végén álldogáló katonák felé.
Az Iszlám Dzsihád azt jelentette, hogy négy rakétát lőtt ki Askelon városára, és célba vette Szderót városát, valamint a Kerem Salom határátkelőt is. Sebesültekről nem érkeztek jelentések.
Alig néhány nappal az Irakról folytatott legutóbbi amerikai-iráni konzultációk után Irán első számú vezetője az Egyesült Államokban és Izraelben nevezte meg Irán legnagyobb ellenségeit.
Ehud Olmert vasárnap jelentette be, hogy az Egyesült Államok 25 százalékkal növeli az országának szánt katonai támogatást
Rafa Benítezzel a kispadon a Liverpool FC az elmúlt három évben elsősorban a különböző kupákban jeleskedett, ugyanakkor a végső cél, a bajnokság megnyerése nem sikerült a gárdának, a Vörösök „csak” két bronzéremig jutottak. A tavasszal történt tulajdonosváltásnak is köszönhetően az egyesület a nyáron jelentős összeget költött új labdarúgókra, és Beníteznek immár a Premier League-ben is bizonyítania kell, hogy az LFC 18 év után ismét bajnokságot nyerhessen.
NOL * Népszabadság Online * 2007. július 29.
Idén a zsidó állam 2,4 milliárd dolláros amerikai katonai támogatásban részesült, amelynek háromnegyedéből amerikai cégektől vásároltak fegyvert, egynegyedéből pedig izraeli katonai felszerelések vásárlását finanszírozták.
Franka Tibor újságíró, polgármester a Hungaroring elleni tiltakozás élén
A Bielben zajló szuperverseny ötödik fordulójában Polgár Judit világossal az izraeli Borisz Avrukh ellen játszott és remizett. A spanyol megnyitású parti kölcsönös manőverezések mellett békés mederben zajlott, a küzdő felek 35 lépés után egyeztek meg döntetlenben. A játéknap rangadóját, az éllovasok összecsapását világossal megnyerte Magnus Carlsen az amerikai Alekszander Oniscsuk ellen. A 16 éves norvég sakkozó egypontos előnnyel vezet a 10 fős tornán.
Libanon német szakértők segítségével létrehoz egy különleges alakulatot a Szíriából érkező fegyvercsempészet ellen – jelentette be szombaton az erről szóló kormánydöntés után a tájékoztatási miniszter
Alig néhány nappal az Irakról folytatott legutóbbi amerikai-iráni konzultációk után Irán első számú vezetője az Egyesült Államokban és Izraelben nevezte meg Irán legnagyobb ellenségeit
Polgár Judit világossal döntetlent játszott az izraeli Boris Avrukh ellen a bieli sakk szupertorna ötödik fordulójában
Alig néhány nappal az Irakról folytatott legutóbbi amerikai-iráni konzultációk után Irán első számú vezetője az Egyesült Államokban és Izraelben nevezte meg Irán legnagyobb ellenségeit
NOL * Népszabadság Online * 2007. július 28.
Az Egyesült Államok 20 milliárd dollár értékű fegyverzet eladásáról készül szerződéseket kötni Szaúd-Arábiával és öt Perzsa-öböl menti kőolajtermelő országgal – írta szombati számában a The Washington Post
A Szalám Fajjád kormányfő által előterjesztett programot várhatóan nem fogja elfogadni a palesztin törvényhozás

