
Öt utas meghalt, valamint további hatvan megsebesült abban a vasúti szerencsétlenségben, amely kedden történt Izraelben – tájékoztatta az OBJEKTÁV Hírügynökséget az RSOE.

Legkevesebb 7 halálos áldozatot és mintegy száz sebesültet követelt az a vasúti szerencsétlenség, amely Izrael középső részén történt.

Ehud Olmert izraeli miniszterelnök-helyettes szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök még nem bizonyította, hogy fel tud lépni a terrorizmus ellen.

Az Egyesült Államok hétfőn elítélte az erőszakos palesztin cselekményeket abban a nyilatkozatban, amelyet Sean McCormack amerikai külügyi szóvivő hozott nyilvánosságra Rijádban.

A közel-keleti béke még mindig távolinak tetszik annak ellenére, hogy kedden izraeli-palesztin csúcstalálkozó lesz Jeruzsálemben.

Több mint 50 feltételezett Iszlám Dzsihád harcost vett őrizetbe kedden hajnalban az izraeli hadsereg. A felgöngyölítő akciót a szélsőséges szervezet által az utóbbi időben elkövetett több terrorakció után indították el – közölték izraeli katonai források.

Holnap több mint egy tucat budapesti helyszínen rendezik meg a Zene Ünnepét, amelyet először 1982-ben tartottak meg Franciaországban. Mára több mint száz országban emlékeznek meg az év leghosszabb napján a muzsikáról. Az idén Budapesten is lesznek ingyenes programok – olvasható a program a Népszabadságban.

Orbán Viktor Izraelbe utazott Silvan Salom külügyminiszter meghívására.

Értékes győzelmet aratott Almási Zoltán a Marx György sakk-emlékversenyen.

A zsidó holokauszt 61. évfordulójára emlékeztek Nyíregyházán vasárnap az egykori gettó területén tavaly avatott emlékmű előtt az önkormányzat és a zsidó hitközség szervezésében. Riczu Zoltán történész beszédében a Nyíregyházáról elhurcolt 4700 zsidóra emlékezett. A kegyelet koszorúit a város vezetői, a politikai pártok és a cigány kisebbség képviselői helyezték el. A zsidó temetőben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből a haláltáborokba küldöttekre emlékeztek.

Az izraeli csapatok gázai kivonulását sürgette az amerikai külügyminiszter. Condoleeza Rice úgy véli: az izraeli csapatok kivonása a legjobb esély a béke megteremtésére a Közel-Keleten. Az amerikai politikus erről a Mahmúd Abbász palesztin vezetővel való megbeszélés után nyilatkozott. A tervek szerint Condoleeza Rice a hétvégén találkozik Ariel Saron izraeli miniszterelnökkel is.

Hárman megsebesültek, amikor palesztinok rakétával támadták az izraeli erőket a Gáza övezet határán. A fegyveresek harckocsi-elhárító rakétákat lőttek ki izraeli katonákra – jelentették az izraeli biztonsági források. Az akció egybeesett Condoleeza Rice amerikai külügyminiszter jeruzsálemi látogatásával, a rakétatámadást az Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalom, valamint a Fatahhoz kötődő Abu Ris Brigádok fegyveres szervezet vállalta magára.

Az izraeli csapatok gázai kivonulását sürgette az amerikai külügyminiszter.

Megkezdte tárgyalását a palesztin elnök és az amerikai külügyminiszter.

Miután lezárta a Gázai övezetet, néhány óra elteltével az egyik átkelőt ismét megnyitotta Izrael.

Izrael lezárta a gázai övezettel közös határát. További intézkedésig mind a rafahi, mind az erezi határátkelőt elzárták a forgalom elől. Illetékesek szerint erre azután került sor, hogy egy esetleges ellenük irányuló támadásra figyelmeztették őket. (MobilPress)

A rendőrség értékelhető nyomokat talált a megrongált Kozma utcai zsidó temetőben – közölte a BRFK.

2005. június 11-én, élő adásban született meg A Nagy Könyv TOP 12-es listája, melyen a második fordulóban legtöbb szavazatot kapott 12 regényt találhatják meg az olvasást kedvelők.

Reggeltől ismét látogatható a megrongált Kozma utcai zsidó temető, azonban még tart a százharminckét felborított, összetört sír felmérése.

Új, perspektivikus foglalkozást ötöltek ki Izraelben egyedülálló anyák részére: bohóctréfák és bűvészmutatványok révén boldogulhatnak a jövőben.