Forrás: UNO

2005. június 11-én, élő adásban született meg A Nagy Könyv TOP 12-es listája, melyen a második fordulóban legtöbb szavazatot kapott 12 regényt találhatják meg az olvasást kedvelők.

A Nagy Könyv csapata hálásan köszöni meg azt a közel kétmillió szavazatot, mely hozzájárult a TOP 12-es lista létrejöttéhez. Köszönetet mondunk a Programhoz csatlakozott könyvtárak, iskolák, könyvesboltok munkatársainak is, akik eddig mindkét fordulóban lelkesen segítették munkánkat. A második fordulóban összesen 255.582 szavazótól 1.994.773 szavazat érkezett, ebből: o 1.479.729 szavazólapon o 470.870 Interneten o 44.174 telefonon és sms-ben. Az eddigi két fordulóban közel félmillió szavazó 2 millió 400 ezer szavazattal vett részt. A szavazatok száma mellett a Nagy Könyv sikerét, olvasás-ösztönző hatását az is mutatja, hogy a program indulása óta már 1924 olvasókör alakult az országban. Százezer regisztrált felhasználó A TOP 12-es lista megszületése mellett még egy jelentős esemény történt a héten – a www.anagykonyv.hu oldalon a regisztrált felhasználók száma túllépte a 100 ezret. A weboldalnak indulása óta mintegy 621.000 látogatója volt, melyeknek 80 %-a hazai felhasználó, de összesen 23 ország olvasói érdeklődnek a program iránt. A látogatók között megtalálhatóak a román, szlovák, német, horvát, osztrák, olasz, cseh, svéd, francia, angol, belga, svájci, finn, ukrán, holland, kanadai, észak-amerikai, izraeli, ausztráliai, portugál, dán, lengyel és orosz szolgáltatási területről bejelentkezők. Növekvő olvasási kedv A második forduló lezárását követően ideje számot vetnünk: a szavazatok jelentős száma mellett van-e érzékelhető hatása a programnak a könyvtárak, könyvesboltok forgalmában. A Fővárosi Szabó Ervin könyvtár teljes hálózatára vonatkozó információ szerint, a januári és májusi kölcsönzési adatok összevetésével a TOP100-ból 64 könyvet többször kölcsönöztek ki, mint korábban. Ezek közül több könyvnek 200 – 400 százalékkal nőtt a kölcsönzési gyakorisága (pl. Bulgakov: A Mester és Margarita, Daniel Keyes: Virágot Algernonnak, Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak). A Katona József Megyei Könyvtár (Kecskemét) jelzése szerint is jelentősen nőtt az érdeklődés az olvasás iránt, a Könyvtárak a Nagy Könyvért akció keretében egyetlen napon 123 új olvasó iratkozott be a könyvtárukba. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban (Eger) folyamatosan várólistán vannak a TOP100-as lista könyvei és a könyvtárközi kölcsönzések száma is nőtt a megyében e köteteknél. A Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár (Győr) visszajelzése szerint a TOP100-as lista kialakulása után olyan könyvek kerültek újra a figyelem középpontjába, amelyekről korábban megfeledkeztek az olvasók (pl. Thomas Mann: József és testvérei, Tolsztoj: Háború és béke.) Az Alexandra, a Libri, a Líra és Lant könyvesboltokban is mérhetően nőtt az érdeklődés a lista könyvei iránt, bizonyos könyveknél a tavalyi átlageladásokhoz képest 40 – 50 százalékkal is emelkedett az utolsó két hónapban eladott könyvek száma (pl. Gárdonyi Géza: Egri csillagok, Bulgakov: A Mester és Margarita).

Comments are closed.