
Az izraeli hatóságok megkezdték a kiürítés előtt álló Gázai övezetben lakó zsidó telepesek fegyvereinek begyűjtését keddi lapjelentés szerint.

Páncélozott Mercedes márkájú limuzin autóval közlekedik néhány napja Ariel Saron izraeli kormányfő – jelentette keddi számában a Jediót Ahronót című izraeli napilap.

Az izraeli hadsereg gázai kivonulásáról tartottak izraeli-palesztin biztonsági egyeztetést hétfőn az Izrael és a Gázai övezet határán fekvő Erez átkelőhelyen.

Elvi egyezséget kötött egymással hétfőn Izrael és Egyiptom arról, hogy Kairó biztonsági erőket telepít a Gázai övezet és Egyiptom határára, miután Izrael kiürítette a Földközi-tenger partján elterülő keskeny földsávot – közölték izraeli tisztviselők.

A cigányságot máig sújtó kirekesztésről beszéltek a roma holokauszt hatvanegyedik évfordulója alkalmából megtartott hétfői sajtótájékoztatón a Fővárosi Cigány Önkormányzat vezetői. Zsigó Jenő önkormányzati elnök azt hangsúlyozta hogy Magyarországon még mindig jelen van a diszkrimináció. „A magyar nép nem vált védelmezőjévé és szolidáris megtartójává a magyarországi cigányoknak” – mondta.

A kiürítés előtt álló gázai és ciszjordániai zsidó telepek lakóinak több mint fele kért eddig kártalanítást az izraeli kormánytól – közölte hétfőn Ariel Saron izraeli kormányfő.

Néhány nappal elhalasztják a szerdára tervezett sarm-es-sejki arab csúcsot Fahd szaúdi király halála miatt – jelentette be a találkozó tervezett helyszínén Amr Músza, az Arab Liga főtitkára.

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban a „hagyományosan” a feketék és zsidók ellen uszító fajgyűlölő csoportok ellenszenve egyre inkább a spanyol bevándorlók ellen irányul – számolt be a News Channel 3 amerikai hírcsatorna.

Az első fordulóban egyaránt diadalmaskodó magyar férfi és női válogatott vereséggel folytatta szereplését a sakk csapat Európa-bajnokságon Göteborgban.

Izrael nagyszabású szárazföldi hadműveletet indít, amennyiben palesztinok tüzet nyitnak izraeli katonákra és telepesekre augusztusban, a Gázai övezetből való kivonulás idején – figyelmeztetett vasárnap az izraeli védelmi miniszter helyettese. Ez esetben a telepesek evakuálása 10-14 napra napra megszakad, az izraeli erők pedig elfoglalják a zsidó telepekhez közeli palesztin városokat – közölte az izraeli közszolgálati rádióban Zeév Boim.

Három héttel a tervezett izraeli kivonulás megkezdése előtt elhagyta a Gázai övezetet az első zsidó telepes család – adta hírül vasárnap a Jediót Ahronót.

Anna Samashnova nyerte a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztornát, miután a döntőben két szettben felülmúlta a kolumbiai Catalina Castanót.

Feldmájer Pétert választotta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnökévé a szervezet rendkívüli közgyűlése vasárnap Budapesten. Feldmájer Péter eddig a szövetség elnökhelyettese volt, és két cikluson keresztül, 1991-1999 között már betöltötte az elnöki tisztséget. A mostani választás második fordulójában 43-40 arányban nyert Tordai Péterrel szemben, aki 1999-2003 között vezette a szövetséget.

Három héttel a tervezett izraeli kivonulás megkezdése előtt elhagyta a Gázai övezetet az első zsidó telepes család – adta hírül vasárnap a Jediót Ahronót. Az újság beszámolója szerint a házaspár és négy gyerekük pénteken költözött ki a Gázai övezet északi részén lévő Niszanit telepről. Átmeneti lakhelyük a Negev-sivatagban lévő Mefalszim kibuc lesz. A korai kiköltözésre egy incidens bírta rá a családot: a múlt héten palesztinok aknagránátot lőttek ki a Niszanit telepre.

A kolumbiai Catalina Castano után az első helyen kiemelt izraeli Anna Smashnova jutott be a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztorna döntőjébe, miután gond nélkül legyőzte a negyedikként rangsorolt horvát Jelena Kostanicot.

Kapros Anikónak nem sikerült elődöntőbe jutnia a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztornán, miután kikapott az első helyen kiemelt izraeli Anna Smashnovától.

Elsőként a kolumbiai Catalina Castano jutott a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztorna elődöntőjébe, miután meglepetésre két játszmában legyőzte a 7. helyen kiemelt szlovák Martina Suchát.

Egy magyar film is meghívást kapott a harmadik koppenhágai filmfesztiválra, a Koltai Lajos rendezte Sorstalanság kilenc másik európai alkotással verseng az Arany Hattyúért.

Kapros Anikó óriási csatában, 2 óra 54 perc alatt legyőzte a cseh Michaela Pastikovát a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztornán, így bejutott a negyeddöntőbe.

Pénteken „hazai” szereplője is lesz a két szabadedzésnek az 56. Forma-1-es világbajnokság Magyar Nagydíján: a Budapesten élő Chanoch Nissany lesz a Minardi-Cosworth harmadik pilótája. A hírt a faenzai csapat közölte.