Kezdőlap » JNA24 » UNO

UNO

Az első helyen kiemelt Anna Smashnova könnyedén nyert a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A következő évtől február elseje a köztársaság napja lesz, emlékezve arra, hogy az 1946-os Országgyűlés ezen a napon fogadta el a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket.

A szlovák rendőrség őrizetbe vett két szlovák állampolgárt, akik 6 kilogramm plasztik robbanóanyagot akartak eladni – jelentette be szerdán egy rendőrségi szóvivő.

Kiütéses vereséget szenvedett a skót Celtic a szlovák Petrzalka (Pozsony, Ligetfalu) vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában, a két együttes első mérkőzésén.

A születéstől várható élettartam növekedésével a világ középkorú és idős lakosságának egészsége is folyamatosan javul, azonban eddig kevés adat állt rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy ez a változás hogyan hat e korcsoport szexuális életére.

Faketrecbe fogják zárni az izraeli rendőrök azokat a telepeseket, akik ellenszegülnek majd az augusztus közepén kezdődő gázai övezeti kitelepítéseknek – közölte egy rendőrségi forrás.

A terroristákra mért megelőző és figyelmeztető csapásokra szólította fel a belügyi és biztonsági szolgálatokat Vlagyimir Putyin orosz elnök az előléptetésben részesült magas rangú tisztekkel tartott találkozón szerdán a Kremlben.

Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter közölte: két hónap múlva nem lesz több izraeli katona a Gázai övezetben. Saul Mofaz a Jediót Ahronót című izraeli napilapnak nyilatkozott, amely szerdai számában közölte az interjút.

A Nap kél 5.15, nyugszik 20.25 – a Hold kél 23.19, nyugszik 12.46 órakor.

Kisebb balesetet szenvedett egy orosz gyártmányú teherszállító repülőgép az izraeli határ közelében, de nem zuhant le – közölte a Royal Jordanian légitársaság.

Az első helyen kiemelt Anna Smashnova könnyen nyert a 140 ezer dollár összdíjazású Budapest Grand Prix női tenisztorna nyitó körében.

Házilag készített rakétát lőttek ki kedden reggel a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára.

A napokban három magyar filmet láthat a közönség Ausztráliában, az 54. Melbourne-i Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Filmunió. A világ kortárs filmművészetét bemutató rendezvény fő programja a rövidfilmverseny, melynek meghívottjai között van Kenyeres Bálint Before Dawn című filmje. A július 20-tól augusztus 7-ig tartó fesztiválon a közönség megtekintheti Koltai Lajos Sorstalanság és Gauder Áron Nyócker! című filmjét is – olvasható a filmunió közleményében.

A Gázai övezetben lévő zsidó telepek felszámolása után az izraeli célpontok elleni támadások megakadályozása a Palesztin Hatóság feladata lesz – jelentette ki egy brit televíziónak adott nyilatkozatában hétfőn Szilvan Salom izraeli külügyminiszter.

Épp egy börtönőrt autóstoppolt le egy szökött rab Izraelben, minek eredményeként rögvest vissza is fuvarozták a rácsok mögé.

Házilag készített rakétát lőttek ki kedden reggel a Gázai övezetből az Izrael déli részén fekvő Szderót városára. A felrobbanó rakéta több gépkocsit és egy erkélyt megrongált.

A Gázai övezetből augusztus közepére tervezett izraeli kivonulásról tárgyalt Jeruzsálemben Saul Mofaz izraeli védelmi és Naszr Juszef palesztin belügyminiszter.

Mintegy 60 ezer izraeli katonát és rendőrt vezényelnek a Gázai övezetbe, hogy a lehető leggyorsabban végrehajtsák a zsidó települések kiürítését – közölték hétfőn izraeli védelmi minisztériumi forrásból.

A háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai fia hétfőn Perthben nyilvánosságra hozott egy 11 évvel ezelőtt készült magnetofon-felvételt, amely szerinte tisztázza apját egy budapesti zsidó fiatalember meggyilkolásában való részvétele alól.

Steven Spielberg részben Magyarországon forgatandó új filmjének címe: München – ezt közölte a Variety című szaklap vasárnapi számában.