Az idén is magyar sikerekkel zárult a Bocskai-emlékverseny
MNO
2008. január 21. 00:00Ritkán szorongatják meg a világelső Roger Federert úgy, ahogy az ausztrál nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában Janko Tipszarevics tette Melbourne-ben. A világranglistán 49. helyezett szerb játékos 4 óra 24 percig tartó, ötjátszmás mérkőzésre késztette a címvédő svájcit, aki az ötödik szettben 10:8-ra kerekedett felül. „Az ilyen mérkőzések miatt őszül meg korán az ember. Janko remek srác, nagyon sajnálom; kár, hogy valakinek mindenképpen nyernie kellett.
Európa első számú metropolisa · Aki rég nem járt a fővárosban, alig ismer rá
Megyesi Gusztáv megint túllőtt a célon. Úgy ütötte le a felkínált magas labdát, hogy az végül a saját térfelébe csapódott. Csakúgy, mint a legutóbb szóvá tett esetben (Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója, MN, 2007. szeptember 24.). A szebb napokat látott hetilap szebb napokat látott publicistája az „56-os hős Brusznyai Árpádnak Veszprémben emléket állító, Melocco Miklós alkotta szobor ürügyén gondolt rúgni egyet a jobboldalba (Szop, ÉS, 2008. január 25.).
Elfogadta az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) közgyűlése ez évi költségvetését és munkatervét szerdai budapesti ülésén. Az érdekképviseleti szervezet idén hétmillió forint többlettámogatással 232,5 millió forintból gazdálkodhat.
A konzervatív német napilap Holokauszt-képregényt tesztelnek a berlini iskolákban című cikkében ismertet egy érdekes pedagógiai kísérletet.
Duray Miklós 25 év után, most szerdán ismét bíróság elé áll: míg 1983. január 31-én a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felforgatásának vádjával állították bíróság elé, majd börtönözték be, ezúttal a Ján Slota vezette kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) feljelentése miatt folytatnak ellene eljárást.
A legnagyobb svájci bank, a UBS alulsúlyozottra minősítette le Magyarországot, míg Izraelt túlsúlyozottra, Csehországot pedig semlegesre minősítette fel – derül ki a Quaestor közleményéből.
Elnökségének hetedik és egyben utolsó évértékelő beszédét tartotta George Bush a kongresszus két háza előtt. Minden kérdésben békülékenyebb álláspontra helyezkedett, és mindenekelőtt a gazdaság miatt aggódó amerikaiakat akarta megnyugtatni.Elnökségének hetedik és egyben utolsó évértékelő beszédét tartotta George Bush. Az értékelések szerint azzal, amit most a kongresszus két háza előtt elmondott, minden kérdésben puhább-békülékenyeb álláspontra helyezkedett, mint korábban.
2008. január 19. 00:00iDNES
2008. január 19. 00:00Izrael csütörtökön kísérleti indítást hajtott végre nukleáris csapásmérő erejének legfontosabb hordozóeszközével, egy Jerikó típuscsaládba tartozó ballisztikus rakétával. Amellett, hogy az úgynevezett „bizonytalansági” politika és a katonai cenzúra miatt hivatalos forrásból nehezen értékelhető, vagy dezinformációs célzatú híradás látott csak napvilágot az eseményről, a médiumok világszerte nem, vagy csak a sorok között számoltak be a kísérletről.
A Hamász tűzszünetre akarja kényszeríteni a hadsereget
Ottawa szerint foglyokat kínoznak az Egyesült Államokban
Czettler Antal az átélt történelemről, a magára hagyott „56-ról és a svájci sajtótükörről
Több visszásság is történt a 2006-os őszi tömegoszlatás után a rendőri túlkapás miatt indult bírósági eljárásokban. Ezt Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője mondta el a Hír Televízió vasárnapi, Kontraszt című műsorában.Gaudi-Nagy Tamás szerint a gumilövedékkel súlyos sérülést okozó rendőrök kilétére azért nem derült fény, mert be sem idézték őket a bíróságra.
Az elkövetlező hónapokban magyar szakértői csoportok utaznak Izraelbe, hogy felmérjék, miképpen tudná hazánk hasznosítani Tel-Aviv-nak a terrorizmus elleni harcban szerzett tapasztalatait. A magyar-izraeli katonai szakértői szintű kapcsolatok fellendítéséről tárgyalt Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár a hét végén Izraelben.
A német nyelvterület sajtószemléje
Lehet-e forintosítani azt az aljas számítást, amelynek célja a manipulálhatóság?
A palesztinok lakta Ciszjordánia után az egyiptomi határra is biztonsági falat húzna fel Izrael. A zsidó állam védelmi miniszter-helyettese elszigetelné a teljes -240 kilométer hosszú – határ-szakaszt. A kerítés arra válasz, hogy Egyiptom tegnap határozatlan időre megnyitotta határait a Gázai övezetben lakó palesztinok előtt. A másfél milliós lakosú övezetet Izrael több mint egy hete teljes blokád alatt tartja.
Emlékezés a holokauszt áldozataira
Vasárnap van a holokauszt emléknapja. Az ENSZ 2005. november 1-jei határozatának értelmében emlékeznek meg az összesen 6 millió zsidó, illetve a 600 ezer magyar mártírról a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban is. Az emléknapot az ENSZ az auschwitz-birkenaui tábor felszabadításának napjára, január 27-re tűzte ki, amelyet Budapesten idén másodszor tartanak meg a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány, valamint az Élet Menete Alapítvány szervezésében.

