Kezdőlap » JNA24 » Klubrádió

Klubrádió

A Fidesz nem meri vállalni az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól, ugyanis fél, hogy szavazatokat veszít – mondta Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője. Az MDF üdvözli, hogy a Fővárosi Közgyűlés nemkívánatos szervezetnek nyilvánította a Magyar Gárdát ugyanakkor a politikus azt mondta, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója „nem merte vállalni a gombnyomást, és mindazt, ami ezzel együtt jár, vagyis az elhatárolódást a szélsőjobboldaltól.”

A Baranya Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt várja a megye minden polgármesterétől és „józan gondolkodású polgárától”, hogy határolódjanak el a Magyar Gárdától.”Bár a gárdával eddig nem volt konfliktusunk, tevékenysége olyan ingereket válthat ki egyes szélsőségesen gondolkodó emberekből, amely őket a romák elleni fellépésre késztetheti” – indokolta felhívását Hegedűs István pénteki, pécsi sajtótájékoztatóján.

Az 1946. február 1-jén kikiáltott köztársaság 62. évfordulója alkalmából ma konferenciát rendeznek az Országház Felsőházi termében, a rendezvényen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felszólal. A konferenciát a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége és a Bibó István Közéleti Társaság szervezi.

Öt sebesültje van az izraeli nagykövetség elleni péntek reggeli támadásnak Mauritániában, köztük „egy külföldi nő” – közölte egy szemtanú.

Demszky Gábor főpolgármester indítványára a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön határozatban nyilvánította Budapesten nemkívánatos szervezetnek a Magyar Gárdát. Egyúttal felkérték az ország összes önkormányzatát, hogy településeiken tegyenek meg mindent a szélsőséges megmozdulások, felvonulások elkerüléséért és nyilvánítsák nemkívánatosnak a Magyar Gárdát.

Jeruzsálemben szerdán leesett az idei télen az első hó, a várost több centiméteres fehér hótakaró lepte be.

Mintegy kétszáz ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren, hogy a „nemzeti civil ellenállás ötszázadik napján” arra emlékeztessenek: másfél éve Budapesten és más vidéki városokban követelik a miniszterelnök és kormánya távozását. A demonstráción támogató aláírásokat gyűjtenek a Fidesz március 9-i népszavazási kezdeményezéséhez, valamint a Magyar Gárda feloszlatására tett kezdeményezések ellen.

A fagy és a kiadós havazás csak az elmúlt huszonnégy órában több száz halálos áldozatot követelt világszerte.

A 64 éve büntetlen Képíró Sándor háborús bűnös szabadon él Budapesten is 1996 óta – mondja el részleteket Efraim Zuroff az 1942-es mészárlásról, amelynek során csaknem 2000 embert öltek a Dunába.Zuroffot Izraelben értük utol, ahol az amerikai Wiesenthal Központ vezetőjeként dolgozik.

Megépülhetnek Berlinben azok a hosszú évek óta tervezett emlékművek, amelyekkel a náci időkben megölt romák és az üldözött homoszexuálisok emlékének adóznak – döntött a Bundestag kulturális bizottsága. A berlini kormányzó polgármester szerint az egyik emlékmű építését már februárban, a másikat pedig tavasszal kezdhetik el.

Egyiptomi rohamrendőrök lezárták a rafahi átkelőt a Gázai övezetből autón érkező palesztinok előtt – közölték szemtanúk.

Tiltakozik az MSZP az ellen, hogy Füzesabony fideszes városvezetése egy közintézményt biztosított a Magyar Gárda helyi alakuló gyűlésének megtartására – közölte a város szocialista képviselője.

Horogkeresztet festettek ismeretlen tettesek a szlovákiai Révkomárom zsinagógájának falára pénteken.

Hírek

Hírek

Hírek

A nemzetiszocializmus szörnyű bűncselekményei soha nem ismétlődhetnek meg, s Németországnak a leghatározottabban fel kell lépnie az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia minden formája ellen – hangsúlyozta pénteken Norbert Lammert, a Bundestag elnöke a holokauszt áldozatairól megemlékező parlamenti emlékünnepségen.

Hírek

Hírek

A roma értelmiségnek nem a Magyar Gárdával kellene foglalkoznia elsősorban, hanem a kormány cigánypolitikáját kellene látványosan elutasítania – jelentette ki a Magyar Nemzet című napilap mai számában megjelent nyilatkozatában Farkas Flórián fideszes parlamenti képviselő, a Lungo Drom elnöke, aki szerint súlyos árulás tapasztalható a cigányértelmiség körében.