Kezdőlap » JNA24 » Index

Index

A Magyar Gárda és a gyűlölködést terjesztő internetes portálok felszámolására képtelen Magyarország megszűnik demokratikus állam lenni – jelentette ki csütörtökön Pozsonyban a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) alelnöke, Anna Malíková Belousovová.

Laborc Sándor

A címvédő, ezúttal sötéttel játszó Lékó Péter remizett a Moszkvában zajló II. Mihail Tal sakkemlékverseny ötödik fordulójában. A viadal honlapjának tanúsága szerint a magyar nagymester ellenfele az orosz Dmitrij Jakovenko volt, s a felek a 61. lépésben egyeztek meg a döntetlenben.

Szerdán megszűnt az Európai Parlamentben (EP) a szélsőjobboldali frakció. Az EP szabályai szerint egy képviselői csoportnak legkevesebb 20 politikusból kell állnia. Két román képviselő kilépésével azonban 20 fő alá csökkent az Identitás, Hagyomány, Szuverenitás (ITS) nevű csoportosulás létszáma, így megszűnt a frakció.

A magyar labdarúgó-válogatott utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készül. Az Eb-részvétel ugyan már korábban elúszott, mégis komoly tétje van a moldávok elleni idegenbeli és a görögök elleni hazai találkozónak.

Terry Jones 1979-ben kivágta a filmből a világuralmi terveket dédelgető, kefebajuszos Ottót, de a legújabb dvd-változatban már láthatjuk őt is. Otto radikális nézeteket valló, fiatal zsidó, fanatikus követői horogkeresztet és Dávid-csillagot viselnek. „Ez egy nagyon vicces rész, de a történet szempontjából nem volt lényeges, ezért kivágtam a Brian életéből – mesélte a rendező a brit Telegraph-nak adott interjújában. – Most viszont visszatettük, mert nagyon egybevág az izraeli eseményekkel.

Hivatalosan még nem került a luxushotel-beruházást ígérő kis projektcég tulajdonába az MSZP Köztársaság téri székháza és a szomszédos irodaépület. A két ingatlan tulajdoni lapján ugyanis még nincs nyoma, hogy a bécsi, londoni, dublini illetőségű tulajdonosok kifizették volna a szerződésben kialkudott összeget. Az MSZP régi központjának eladásának körülményeit a napokban többször is feszegette a Fidesz.

Chávez a latin-amerikai spanyol gyarmatosításra utalt megfogalmazásával, amikor hétfőn hazaérve a santiagói csúcsról, visszatért arra a heves szócsatára, amelyet a spanyol küldöttséggel folytatott a chilei fővárosban.

A címvédő Lékó Péter kikapott a II. Mihail Tal sakk emlékverseny harmadik fordulójában, Moszkvában.

2007. november 12., hétfő – Jónás, Renátó. ©1999-2007 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.

Az Egyesült Államok vonakodik átadni Iraknak Szaddám Huszein néhai iraki diktátor halálra ítélt unokatestvérét és jobbkezét, a Vegyi Ali néven emlegetett Ali Haszan al-Madzsidot. Az Egyesült Államoknak és az iraki kormánynak továbbra is eltérő a véleménye „az iraki legfelsőbb bíróság által kiszabott halálos ítélet végrehajtásával kapcsolatos eljárásmódról” – közölte hétfőn a bagdadi amerikai nagykövetség egyik szóvivője.

A parlament október végén fogadta el a polgári törvénykönyv (Ptk.) gyűlöletbeszédről szóló módosításait. Az elfogadott törvény tartalmazza például, hogy bárki, aki egy vallási, etnikai, kisebbségi csoport tagjaként vagy szexuális hovatartozása, világfelfogása miatt megszólítva érzi magát, felléphessen egy sértő megnyilvánulás ellen.

Hugo Chávez megint nem fért a bőrébe. A latin-amerikai országok, valamint Spanyolország és Portugália chilei csúcstalálkozóján folyamatosan „fasisztának” bélyegezte José Maria Aznar volt spanyol miniszterelnököt, írja az AP. A csúcson jelen lévő János Károly spanyol király egy idő után megelégelte, és tömören csendre utasította a venezuelai népvezért.

Izraeli katonák hétfő hajnalban Ciszjordániában letartóztatták a Hamász palesztin mozgalom két parlamenti képviselőjét. A Hamász tájékoztatása szerint a lefogottak egyike egy rámalláhi képviselőnő, míg a másik egy betlehemi képviselő. Ez az első eset, hogy női palesztin politikus kerül izraeli őrizetbe.

Egy fiatal életét vesztette, és legkevesebb nyolcan megsebesültek vasárnap a spanyol fővárosban antifasiszta és neonáci csoportok összecsapásában. Rendőrségi közlés szerint a szélsőjobboldali Nemzeti Demokrácia hívei gyűlést tartottak a dél-madridi Legazpi negyed közelében. A két csoport tagjai a Legazpi metróállomáson estek egymásnak, majd az összecsapások az utca szintjén is folytatódtak. Az összetűzés során szíven szúrták az egyik fiatalt.

Az iráni külügyminisztérium figyelmeztette vasárnap Izraelt: válaszcsapásra számíthat, ha katonai lépésre szánja el magát az iszlám köztársaság ellen. Mohammed Ali Hoszeini külügyi szóvivő óva intette a – mint fogalmazott – „cionista rezsimet” bármilyen katonai akciótól, ellenkező esetben „Irán példátlan válaszával fog szembesülni”.

Több mint száz izraeli rendőr tartott razziát vasárnap reggel kormányhivatalokban és tisztviselők magánirodáiban Ehud Olmert kormányfő elleni nyomozások keretében. A házkutatások mintegy 20 helyiségben zajlottak, köztük az ipari és kereskedelemi minisztériumban, a postai hatóságoknál, valamint a jeruzsálemi városházán, közölte a rendőrség szóvivője.

Anarchisták, zsidók és rendőrök kergették szét a nácikat Prágában – Videó

sofar, 2007. november 11. 10:15  Sófár tallózó, Index, Video Anarchisták, zsidók és rendőrök kergették szét a nácikat Prágában – Videó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Prágában szombaton kiderült, mégis mi kellene a szélsőségesek elleni eredményes fellépéshez: a) jól felkészült rendőrség, b) a politikai, társadalmi elit egységes elutasítása. A cseh rendőrség különösebb nehézségek nélkül megakadályozta a neonácik által a prágai zsidónegyedben meghirdetett menetet és azt is, hogy az előbbiek komolyabb összetűzésekbe keveredjenek a nem kevésbé vérszomjas anarchistákkal.

Három autóbusznyi fiatal német neonácit tartóztattak fel szombaton délelőtt a határőrök a német-cseh határon, de az igazoltatás után rendőri kísérettel továbbengedték őket, jelentette a közszolgálati Cseh Televízió.

Fasisztáknak nevezte Hugo Chávez venezuelai elnök azokat a diákokat, akik a héten Caracas utcáira vonulva tiltakoztak úgynevezett alkotmányos reformjai ellen. Chávez miután megérkezett Santiago de Chilbe, ahol a XVII. ibér-amerikai csúcstalálkozó vesz részt, kijelentette: a megmozdulásokat a venezuelai oligarchák szervezték.