Hivatalosan még nem került a luxushotel-beruházást ígérő kis projektcég tulajdonába az MSZP Köztársaság téri székháza és a szomszédos irodaépület. A két ingatlan tulajdoni lapján ugyanis még nincs nyoma, hogy a bécsi, londoni, dublini illetőségű tulajdonosok kifizették volna a szerződésben kialkudott összeget. Az MSZP régi központjának eladásának körülményeit a napokban többször is feszegette a Fidesz. Balsai István hétfőn a parlamentben interpellálta a pénzügyminisztert, mert szerinte egyedül a pártházzal szomszédos, egykor a baloldali ifjúsági szervezetek vezetésének otthont adó Köztársaság tér 27. szám alatti ingatlanon több mint 300 milliót bukott az állam. A fideszes politikus szerint a Parkview Hotel Kft. ennyivel többet ajánlott az épületért, amiért kevesebb mint egy évvel korábban, 2006. szeptemberében még 370 milliót fizetett az MSZP-közeli Horizont Zrt. A jelek szerint persze a Horizont sem fizetett azonnal, sőt néhány nappal az egyes források szerint izraeli, Veres János pénzügyminiszter szerint ír befektetőkkel kötött megállapodás előtt 1 millió eurós jelzálogot is felvett az ingatlanra. De nem volt tehermentes a székház sem. A párt 2002-ben 400, két héttel az eladás előtt pedig 200 millió forint jelzáloghitelt vett fel. A Parkview Hotel névre keresztelt vállalkozás egyértelműen a Köztársaság téri épületek megvásárlására jött létre. A Kft.-t két héttel az adásvétel bejegyzése előtt alapította egy bécsi lakcímű Phlaks Choli, és üzlettársa, a londoni Trup Michal. A 3 millió forint törzstőkéjű cégben egy szintén friss alapítású budapesti székhelyű kft, a Business-Services is részt vesz. A cégadatok szerint ebben játszott szerepet egy ír bejegyzésű Morax Limited nevű dublini vállalkozás.

