Kezdőlap » JNA24 » Hírtv

Hírtv

A támadás célpontja egy gépkocsi volt, amiben a Dzsihád mozgalom két tagja utazott, a két férfi meghalt. Helyi források szerint hat további palesztin megsebesült. Szemtanúk robbanásokról számoltak be a légicsapások után, ami arra utalhat, hogy a jármű robbanószert szállított.

Csődöt mondott a kormány megbuktatását célzó ellenzéki politika – mondta Gyurcsány Ferenc a Parlamentben napirend előtti felszólalásában. A miniszterelnök szerint Orbán Viktor megszégyenítette Magyarországot március 15-i beszédével, amikor a kormány elkergetéséről beszélt.

„A nemzeti egységkormányról érkező első információk kissé kiábrándítónak tűnnek” – jelentette ki a főtitkár az Amerika Hangja rádióban helyi idő szerint vasárnap este elhangzott interjújában.

Gázában az erőszak elutasítására és az Izraellel való tárgyalásos megegyezésre szólított fel a palesztin elnök. Mahmúd Abbász, aki a mérsékelt Fatah párt elnöke is, a parlament ülésén beszélt erről, amelyet az új egységkormány megszavazására hívtak össze.

Az új palesztin egységkormány nemzetközi bojkottjára szólított fel Izrael. A kormányszóvivő szerint hiába vesz részt a mérsékelt Fatah is a nagykoalícióban, azt továbbra is a terrorizmussal vádolt Hamász irányítja majd. A nagykoalícióról tegnap állapodtak meg a rivális palesztin frakciók. Az új kabinet fő célja a belharcok leállítása, és a külföldi segélyek újraindítása lesz.

Az összetartozásról beszélt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tömegoszlatás idején a Művészetek Palotájában foghíjas padsorok előtt ünnepi beszédében.

Szélsőjobboldaliaknak és szkinhedeknek minősítették a nyugati hírszolgálati irodák a március 15-i Andrássy úti zavargás részvevőit.

Az új palesztin egységkormányt – amelynek listáját csütörtökön terjesztette a miniszterelnök a palesztin államfő elé – üdvözölte az arab világ, de csak hűvösen fogadta az Egyesült Államok és Európa. Izrael pedig kerek perec elutasította, hogy együttműködjön vele.

Ostoba és keserű igazság köti össze Magyarországot és Angliát: mindkét országnak hazug miniszterelnöke van – mondta David Irving történész a MIÉP Hősök terén tartott nagygyűlésén csütörtök délután.

Izrael hajlandó együttműködni az új palesztin egységkormánnyal, ha szabadon engedik a még nyáron elrabolt katonájukat, és megszüntetik a zsidó állam ellen irányuló rakétatámadásokat. Erről egy magas rangú izraeli tisztségviselő beszélt az AFP francia hírügynökségnek.

Ehud Olmert, a megtépázott tekintélyű, egyre kevésbé népszerű izraeli kormányfő bukását idézheti elő a tavalyi libanoni háborúról készülő bizottsági jelentés.

Polgári lakosság elleni erőszak bűntette miatt nyomozást indított a Budapesti Nyomozó Ügyészség Képíró Sándor ügyében – erősítette meg a Magyar Televízió esti Híradójának információját a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Simon Peresz miniszterelnök-helyettes Japánban úgy fogalmazott, Izrael az elrettentésre törekszik, amihez elegendő az atombomba létének puszta gyanúja is. Közben az iráni külügyminiszter bejelentette, a perzsa állam elnöke hajlandó az ellenségnek tekintett Egyesült Államokba utazni, hogy személyesen győzze meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait atomprogramjuk békés szándékairól.

Többek között a fővárosban kihelyezett több száz kamera képét láthatják az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új műveleti központjában, amelyben március 15-én megközelítően harmincan lesznek. A tervek szerint csütörtökön a rendőrpalotában tartózkodik majd az országos és a budapesti rendőrfőkapitány is. Az ünnepen nemcsak a rendőrök lesznek éberek: mintegy 150 küldföldi megfigyelő tartja szemmel a rendfenntartókat is.

Március 15-e a zsidóság ünnepe is az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője szerint. Köves Slomo budapesti ortodox, hászid rabbi túlzásnak tartja Feldmájer Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség (Mazsihisz) elnökének figyelmeztetését, miszerint a magyarországi zsidók jobban teszik, ha a nemzeti ünnepen otthon maradnak, vagy külföldre utaznak.

Kétszáz izraeli katona látogatta végig a múlt héten a magyarországi zsidó emlékhelyeket. Találkoztak a hazai zsidóság képviselőivel, valamint zsidó fiatalokkal ismerkedtek. Állításuk szerint toborzást nem folytattak.

A hétből várhatóan négy témában tarthat népszavazást az ellenzék. Kórházak, gyógyszerek, termőföld és tandíj – de mire elég ez a négy kérdés? A Kontraszt vendége volt Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője.

Botrányos viselkedése miatt visszahívták Izrael salvadori nagykövetét – közölte hétfőn az izraeli külügyminisztérium. A diplomata részeg volt, majdnem teljesen meztelen és szadomazo szexcuccokat viselt, amikor a rendőrök megtalálták Salvador fővárosában, az utcán.

Ott leszek minden helyszínen – mondta egy kereskedelmi televízió reggeli műsorában Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége. Az állítólagos erősödő antiszemitizmussal kapcsolatban azt mondta: nincs több zsidógyűlölő csak hangosabbak.

Ehud Olmert izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök megbeszéléséről mindössze annyi szivárgott ki, hogy Abbász az útiterv megvalósítását szorgalmazta.