Gázában az erőszak elutasítására és az Izraellel való tárgyalásos megegyezésre szólított fel a palesztin elnök. Mahmúd Abbász, aki a mérsékelt Fatah párt elnöke is, a parlament ülésén beszélt erről, amelyet az új egységkormány megszavazására hívtak össze.
A politikus elítélte az újabb izraeli telepek létrehozását, a Ciszjordániát leválasztó biztonsági fal építését; ezek szerinte megnehezítik a béketörekvéseket.
Iszmáil Haníje, az eddigi Hamász-kabinet, és az új egységkormány vezetője azt mondta: céljuk az, hogy az Izrael által az 1967-es háborúban elfoglalt területeken hozzanak létre független államot. Hozzátette: a palesztinoknak törvényes joguk van az ellenállás minden formájához.
Közben Izrael ismét a terror támogatásával vádolta meg az új palesztin kormányt. Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője felszólította a nemzetek közösségét, hogy továbbra is ragaszkodjon a palesztin kormánynak szánt pénzbeli segélyek folyósításához szabott feltételek teljesítéséhez.
A nemzetközi közösség korábban azt közölte: a pénzt csak akkor utalja át, ha a palesztinok lemondanak az erőszakról, elismerik Izraelt és tiszteletben tartják a korábbi palesztin-izraeli megállapodásokat.
inforadio.hu
Kedves Olvasó!
Ha Ön is szeretné e-mailben megkapni a Hír TV válogatott híreit, regisztráljon!

