Többek között a fővárosban kihelyezett több száz kamera képét láthatják az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) új műveleti központjában, amelyben március 15-én megközelítően harmincan lesznek. A tervek szerint csütörtökön a rendőrpalotában tartózkodik majd az országos és a budapesti rendőrfőkapitány is. Az ünnepen nemcsak a rendőrök lesznek éberek: mintegy 150 küldföldi megfigyelő tartja szemmel a rendfenntartókat is.
A fővárosban kihelyezett több száz kamera képét láthatják, illetve a rendőri egységek közötti rádióforgalmazást, valamint a szervezők és a rendőrök közötti egyeztetést is hallhatják március 15-én az Országos Rendőr-főkapitányság műveleti irányító központjában – hangzott el kedden a műveleti központ sajtóbemutatóján. Az új centrumban közel félszáz speciális számítógépet is bevetnek: ilyen laptopokat használt az amerikai hadsereg is az iraki háborúban.
A kép- és hanganyagokat szükség esetén rögzítik is, így később akár bizonyítékként is felhasználhatók az esetleges jogsértők ellen. A központban március 15-én körülbelül harmincan lesznek majd, illetve a rendőrpalotában lesz Bene László országos- és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány, akik szintén bármikor figyelemmel kísérhetik az eseményeket.
Mindezzel együtt 100-150 külföldi megfigyelő – osztrákok, németek, svájciak és amerikaiak – tartja szemmel a magyar rendőröket március 15-én. Valamennyien egy nemzetközi emberi jogi hálózat tagjai, akik a Morvai Krisztina vezette Civil Jogász Bizottság meghívására érkeznek az országba. Köztük van az ötletgazda, a svájci Kereszténydemokrata Párt főtitkára, akit a Morvai-féle bizottság vezetői és a Fidesz politikusai januárban hazájában tájékoztattak az október 23-ai rendőri túlkapásokról.
Az egyházak nyílt levélben fordultak a rendőrkapitányhoz
A Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöksége nyílt levélben kéri a budapesti rendőrfőkapitánytól, hogy március 15-én, bármilyen helyzet is adódjon, a rendőrök a veszélyhelyzettel arányosan, a cselekményben résztvevők testi épségét kímélve lépjenek fel. A közlemény tartalmazza azt is: kívánatos, hogy minden rendőrön legyen azonosító, mivel ezáltal biztosítható mindegyikük személyes felelőssége. Kiemelik: ezzel segítheti a rendőrség, hogy békés, méltó ünnep legyen március 15-e, úgy, ahogyan azt a társadalom többsége kívánja.
Köves: Túlzás Feldmájer figyelmeztetése
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője, Köves Slomo rabbi túlzásnak tartjaFeldmájer Péternek, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség (Mazsihisz) elnökének figyelmeztetését, miszerint a magyarországi zsidók jobban teszik, ha a nemzeti ünnepen otthon maradnak, vagy külföldre utaznak. A rabbi kiemeli: óvatosnak kell lenni az ilyen felhívásokkal, mert egyetlen zsidó közösség sem teheti meg, hogy a valóságtól aránytalanul elrugaszkodva félelmet ébreszt és pánikot kelt. Köves szerint március 15-e a zsidóság ünnepe is.
Zsidó értelmiségiek is bírálják a Mazsihisz-t
A Mazsihisz vezetőjének március 15-vel kapcsolatos intelmei miatt kedden több zsidó származású magyar értelmiségi is megfogalmazta bírálatát. A „Zsidók vagyunk és nem félünk” című nyílt levelet aláírta többek között Heller Ágnes filozófus, Szántó T. Gábor író, a Szombat című lap főszerkesztője és Gadó János szociológus, a Szombat szerkesztője is. „Teljességgel elhibázottnak tartjuk, hogy a közelgő március 15-i nemzeti ünnep kapcsán eleve veszélyeztetettnek ítélték a magyarországi zsidó közösség egészét (…) az ünnep közös, ám ha a zsidó vezetők felszólításának engedve otthon maradunk, akkor a szabadságharc zsidó hőseinek önfeláldozását kérdőjelezzük meg” – fogalmaztak a levélben.
Kedves Olvasó!
Ha Ön is szeretné e-mailben megkapni a Hír TV válogatott híreit, regisztráljon!

