Forrás: Hírtv

Simon Peresz miniszterelnök-helyettes Japánban úgy fogalmazott, Izrael az elrettentésre törekszik, amihez elegendő az atombomba létének puszta gyanúja is. Közben az iráni külügyminiszter bejelentette, a perzsa állam elnöke hajlandó az ellenségnek tekintett Egyesült Államokba utazni, hogy személyesen győzze meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjait atomprogramjuk békés szándékairól.

Az iráni jegybank is beszállt a perzsa atomprogram körüli csatározásba. A bank a maga szimbolikus eszközeivel egy atommagot rajzolt legnagyobb címletű bankjegyére.

„Ezzel a papírpénzzel az egész világ megérti, hogy jogunk van a nukleáris erő felhasználása” – közölte egy teheráni.

Pontosan ez az, amiért az iráni elnök hajlandó az ellenségnek számító Egyesült Államokba utazni, hogy személyesen győzze meg az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) New Yorkban. Manuser Mottaki külügyminiszter Svájcban jelentette be, hogy Mahmúd Ahmadinezsád amerikai vízumért folyamodik. A BT büntető intézkedéseket léptetett életbe, és február 21-én lejárt az a határidő is, amit az urándúsítás felfüggesztésére szabtak.

A feltételezések szerint Izrael megtámadja Iránt, ha a perzsa állam nem állítja le atomprogramját. A zsidó államot biztonságpolitikai szakértők atomhatalomként tartják számon. Simon Peresz miniszterelnök-helyettes Japánban a békés megoldás mellett érvelt, de az izraeli bombáról is szólt.

„Sokan gyanítják, hogy Izraelnek nukleáris fegyvere van. A gyanú azonban elegendő, mert mi elrettentésre, nem bombákra törekszünk. Mindaddig, amíg az emberek gyanakodnak, elégedettek vagyunk” – közölte Peresz, tovább szaporítva ezzel az izraeli atombombáról tett kétértelmű politikusi nyilatkozatokat.

Kedves Olvasó!

Ha Ön is szeretné e-mailben megkapni a Hír TV válogatott híreit, regisztráljon!

Comments are closed.