Forrás: NOL

NOL * Tamás Tibor * 2008. február 21.

Keserű vita alakult ki az utóbbi hetekben arról: maradhat-e Kecskési Tollas Tibor a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja?

Kecskési  Tollas Tibort a Ludovikán avatták hadnaggyá 1941-ben, majd csendőrtisztként szolgált.  A háború után, 1947-ben az ÁVO letartóztatta. A Budapesti Népbíróság 1948 áprilisában tartotta nyilvános tárgyalását. Az ügyész háborús bűntettel vádolta Kecskésit, azzal, ő volt a felelős a beregszászi gettóban történt kegyetlenkedésekért.  A fellebbviteli tárgyaláson a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. december 8-án főbüntetésül 10 év fegyházra ítélte, egyszersmind a rendőrségi őrizetben és előzetes letartóztatásban töltött két évet a kiszabott szabadságvesztésből kitöltöttnek nyilvánította. A vádlott azzal védekezett, hogy parancsra cselekedett, jelen volt ugyan Beregszászon a zsidók Auschwitzba történő deportálásánál, de nem ő volt a gettó parancsnoka, összetévesztették valakivel, a bevagonírozásnál működött közre a szakaszával. A tárgyaláson a tanúk közül többen felismerték benne a kegyetlen csendőrparancsnokot, mások az ártatlanságát bizonyították.

  

Kecskési Tollas Tibor 1956-ban szabadult a váci fegyházból, disszidált, később ő alapította Münchenben a Nemzetőr című folyóiratot, amelyet haláláig főszerkesztett. A rendszerváltás után, 1991-ben a Legfelsőbb Bíróság a népbírósági ítéletet bizonyítékok hiányban megsemmisítette, hivatkozással arra, hogy a második világháború után három évvel lehetetlen volt bizonyítani a háborús bűnöket. Kecskésit rehabilitálták, magas állami kitüntetésben részesült, Lezsák Sándor gondozásában több verseskötete jelent meg Magyarországon, a Gulyás-fivérek filmet forgattak mártíromságáról.

“Nem lehet örökös tag”

A MÚOSZ Alapszabálya szerint a szövetségnek rendes, örökös, pártoló és jogi személyiségű tagjai vannak; örökös tag az lehet, akinek ezt az elnökség felajánlja. A felajánlásról – az Örökös Tagok Testületének javaslatára – az Elnökség hivatott dönteni. Az alapszabály külön nem rendelkezik az örökös tagság megszüntetéséről, illetve arról, hogy adott esetben ki kezdeményezhet ilyen lépést, ám az nyilvánvaló, hogy az elnökséget semmi nem korlátozza abban, hogy ezt megtegye. Az örökös tagsággal tagdíjmentesség jár, és az örökös tagok képviselője tanácskozási joggal részt vehet az elnökségi üléseken. Kertész Péter és Róbert László újságírók levelet írtak a MÚOSZ elnökségének, amelyben kifogásolták, hogy Kecskési Tollas Tibor egykori csendőr főhadnagy, a beregszászi zsidók egyik bevagonírozója, mind a mai napig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. Kertész aláírásgyűjtésbe is kezdett.

“…nyugodt lelkiismerettel nem állítható, hogy Kecskési Tollas Tibor (az évkönyv tanúsága szerint: Kecskési Tibor illetve Tollas Tibor) csendőrparancsnokként fedhetetlennek bizonyult, ezért úgy gondoljuk, hogy érdemtelen a Magyar Újságírók Országos Szövetsége örökös tagságára” – írták a levélben.

Mivel indokolták kifogásukat?

A 168 Óra egy 2004-ben megjelent cikkére,  illetve a Holokauszt emlékközpont Auschwitz Albumának prospektusára hivatkozva hangot adtak a gyanúnak, hogy Kecskési Tollas Tibor személyesen felelős volt a beregszászi gettóban és a deportálások során történt kirablásért és kegyetlenkedésekért.

“Méltatlan beadvány”

“Méltatlannak” ítélte Kertész Péter és Róbert László “beadványát” a beregszászi zsidók bevagonírozásában részes egykori csendőrtiszt, Kecskési Tollas Tibor ügyében “különösen annak súlyához képest” a MÚOSZ Örökös Tagok Testülete, amely szerint az ügyben “új elem nem merült fel”, ezért nem is lát okot rá, hogy bármilyen lépést tegyen.

Az eddig előkerült dokumentumokra (például Godó Ágnes hadtörténész kutatásának összefoglalójára) hivatkozva Kecskési Tollas Tibor tevékenységét egyértelműen pozitívan értékelik. “Az Örökös Tagok Testületének véleménye szerint, ha Kecskési Tollas Tibor így feltárt viselkedése, magatartása a vészterhes időkben általános lett volna, ez, az ország, a magyarság számára aggálytalanabbá tenné az ezekkel a nehéz időkkel történő szembenézést.”

Az Örökös Tagok Testülete felkérte “a beadvány készítőit, aláíróit és mindazokat, akik olyan bizonyíték birtokában vannak, amely Kecskési Tollas Tiborról az Örökös Tagok Testülete számára mindeddig nem volt elérhető, és új tényeket közöl, hogy ezeket bocsássák rendelkezésre. Adott esetben azért, hogy a Testület felkérje a MÚOSZ elnökségét a Legfelsőbb Bíróság 1991. évi rehabilitáló ítéletével szembeni perújítás kezdeményezésére.”

Kertész Péter válaszul elektronikus levélben kérte: töröljék a legnagyobb hazai újságírószervezet tagjai sorából.

Kilépett a MÚOSZ-ból a Népszava három tagú szerkesztőbizottságának tagja, Dési János is.

Levélben csatlakozott a Kecskési Tolas “örökös tagsága” elleni tiltakozáshoz a tekintélyes holokauszt-kutató, Randolph Braham.

A levélben többek között ismerteti párbeszédét Kecskési Tollas feleségével, aki férje felelősségével kapcsolatban kért állásfoglalást. Randolph Braham leveléből idézünk:

“Soha nem sugalltam felé, hogy férje részvétele csendőrként a gettó őrzésében (még ha nem is parancsnokként), nem beszélve háború utáni újságírói ténykedéséről, felmentené őt (férjét – a szerk.) a felelősség alól.

A fentiek fényében hiszem, hogy a Kertész Péter és Róbert László által kezdeményezett petíció társ-aláírói bölcsen cselekedtek. “

1944: közös szégyen

A Kecskési Tollas “örökös tagságát” kifogásolók rosszul céloztak a beadványban: tényként állították azt, amit a jelek szerint nem lehet bizonyítani, könnyen lehet, hogy azért, mert nem is így volt. Kecskési Tollast “a korbácsos költőnek” nevezték, a kegyetlenkedő, hírhedt gettóparancsnokról szóló híresztelések alapján kérték eltávolítását az örökös tagok köréből.

Az örökös tagok testülete és a MÚOSZ elnöke ezt az állítást verte vissza. Eötvös Pál MÚOSZ elnök ezt írta nyílt levelében: “ab ovo bizalmatlanság, miszerint a MÚOSZ, a MÚOSZ elnöksége, ezen belül is személyem közreműködik egy pribék glorifikálásában. Ezt itt és most kikérem magamnak. Sok mindenki nevében is, akik vagy ajánlották Kecskési Tollas Tibort az örökös tagságra (néhai Vészi János), vagy felvették őt az örökös tagok sorába, vagy megtűrték maguk között, vagy kitüntették őt (Göncz Árpád), vagy – és ezt a fentiekhez képest csak mellékesen jegyzem meg! – úgy gondolták, hogy egy jogállamban – bármi legyen is a véleményünk a hazai igazságszolgáltatásról – egy, a Legfőbb Ügyész által kezdeményezett eljárásban született Legfelsőbb Bírósági ítéletet illik – ha többre nem – egy futó pillantásra méltatni mielőtt azt – jogi konzekvenciákkal egyébként – ignoráljuk.”

Láthatjuk tehát, hogy a beadványt írók és a tiltakozáshoz csatlakozók azt kérték, ne lehessen a MÚOSZ “örökös tagja”, ne kapja meg az ezzel járó kiemelt megtiszteltetést olyan ember, aki – függetlenül attól, élvezte-e vagy sajnálta – parancsot teljesítve a beregszászi gettóba hajtott “ember-szállítmányt” őrizte. Erre a MÚOSZ örökös tagjai azzal válaszoltak, hogy másról beszéltek: ha a tiltakozóknak van új bizonyítékuk Kecskési Tollas bűnösségére, adják át, hogy bíróság elé kerülhessen az ügy.

Csakhogy: valóban ez itt a kérdés?

Fogadjuk el az ügyben a MÚOSZ számára szakvéleményt készítő dr. Godó Ágnes hadtörténész véleményét. A MÚOSZ örökös tagjainak testülete is így tett. Ha nem hitték volna el, hogy Kecskési Tollas a megszállt jugoszláv övezetben, majd Beregszászon is igyekezett tisztességesen viselkedni, nem írták volna azt, hogy “az Örökös Tagok Testületének véleménye szerint, ha Kecskési Tollas Tibor így feltárt viselkedése, magatartása a vészterhes időkben általános lett volna, ez, az ország, a magyarság számára aggálytalanabbá tenné az ezekkel a nehéz időkkel történő szembenézést.”

Valamit kezdeni kellene azonban azzal a ténnyel, hogy a második világháború idején itt mégiscsak tömeges bűncselekmény (kirablás, jogfosztás, meghurcolás, kínzás és nagyon sok esetben gyilkosság) “történt” több százezer magyar állampolgárral szemben. Gyilkosok, a náci “szövetségeseknek” honfitársainkat kiszolgáltatók, rablók, uszítók mellett sok-sok közömbös, esetleg a “munkára menők” oszlopai láttán fejüket csóváló magyar volt, és mellettük voltak, akik valamennyit segíteni próbáltak, de a tragédiát megakadályozni nem tudták. Azt kellene végre megérteni mindenkinek, aki nem az áldozatok, hanem az elkövetők vagy megakadályozni nem akaraók, esetleg nem tudók oldaláról nézi ezt a borzalmat, hogy így vagy úgy, mindannyiunké ez a felelősség. Persze, nem ugyanakkora ez a felelősség, ha valaki a maga posztján megpróbált emberséges lenni, esetleg néhány embernek segíteni is tudott. De hatalmas félreértés lenne ezeket a pozitívumokat a több százezres tömeggyilkosság ELÉ helyezni. A dolgot a maga helyén kezelő ember, minél tisztességesebben gondolkodik a történtekről, annál inkább érzi a közös szégyent és a bocsánatkérés kényszerét. Aki igazán átérzi, mi történt a részvételünkkel, támogatásunkkal Magyarországon, az nem elismerésekért, “örökös tagságért” folyamodik, hanem folyamatosan figyelmezteti a morálisan kevésbé érzékenyeket: messze vagyunk attól, hogy megnyugtató elégtételt adtunk volna a rettenetes erőval megtámadott honfitársainknak.

A köszönetnyilvánítás azon kevesek felé, akiknek az járhat, a holokauszt túlélőinek és leszármazottjainak joga. Ők dönthetnek arról, a megmaradt információk alapján ki volt valóban emberséges, ki nem.

A közös szégyen árnyékában élő többség azonban nem “bocsáthat meg” magának saját érdemei elismerésével.

Ajánlott Cikkek

Kecskési-Tollas-ügy: Braham aláírt, Dési is kilépett Kecskési Tollas marad, Kertész kilép Aláírók Kecskési Tollas ellen Kiseprűznék a MÚOSz-ból Kecskési Tollast

Hirdessen Ön is az ETARGET-tel!

Comments are closed.