Forrás: Népszava

A Népszava 2008. február 2-i számában, a Szerintem rovatban közöltük Kertész Péternek és Róbert Lászlónak, két Pulitzer-emlékdíjas újságírónak a MÚOSZ elnökségéhez címzett levelét, amelyben azt fejtegették, hogy Kecskési Tollas Tibor elhunyt hírlapíró szerintük méltatlan az újságíró-szövetség örökös tagságára. Véleményüket azzal indokolták, hogy Kecskési Tollas csendőrtisztként Beregszászon részt vett zsidók deportálásában. Erre a levélre dr. Kecskési Mária, a volt újságíró özvegye Münchenből helyreigazító levelet küldött szerkesztőségünknek, amelyet az alábbiakban közlünk. Ugyancsak közreadjuk Dési János bejelentését, hogy kilép a MÚOSZ-ból, valamint Randy Braham történésznek Kecskési Tollas tevékenységét elítélő levelét.

Dr. Kecskési Mária levele

Tisztelt Kertész Péter és Róbert László,

Önök, mint Pulitzer-díjas újságírók a magyar újságírás elitjét képezik. Hogyan fordulhatott elő, hogy a forrás hitelességének megvizsgálása nélkül, kritikátlanul átvettek időközben többszörösen megcáfolt rágalmat és egy becsületsértő írást publikáltak az országosan olvasott napilapban, a Népszavában “Méltatlan a MÚOSZ Örökös Tagságára” címmel (2008. febr. 2.)? Írásukból kiderül, hogy Önök olvasták a Holokauszt Emlékközpont nyitókiállítása, az Auschwitz Album (2004) bevezető füzetének szövegét (első kiadás), de nem vették figyelem-be, hogy Kecskési Tollas Tibor neve lekerült a bevezető tablóról és a füzet utánnyomásában (második kiadás) sem szerepel! A Holokauszt Emlékközpont történészei ezt a lépést nem indokolatlanul tették.

Önök ismerik a 168 óra 2004. október 23-án (!) kiadott 42-es számát, amelyben Sándor Zsuzsa mérlegeli, hogy Kecskési Tollas Tibor Bűnös? Nem bűnös?, de nem olvasták a 44. számban Stark Tamás: “A leporolt Kecskési Tollas Tibor-ügy” címmel megjelent olvasói levelet: Ugyanúgy ismeretlen Önök előtt Juhász László: “Tollas Tibor igazsága” című írása (Kortárs 2006. 4. száma).

A magyarországi holokauszt elhivatott ismerője prof. Ran­dolph L. Braham történész, amikor megismerte a per hátterét, változtatott előző írásának (1997) szövegén, lásd: “A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája” (2007. I. 258. oldal).

A Holokauszt Emlékközpontban minden idevágó írásnak megvan a másolata. Kérésem: nézzék át az említett publikációkat és közöljenek mielőbb a Népszavában egy helyesbítést.

Ps. Mellékelem a Sófár

Médiának küldött írásomat:

Üdvözlettel:

Dr. Kecskési Mária

Ne bis in idem

Kecskési Tibort 1949-ben a Népbíróság 10 év börtönbüntetésre ítélte. 8 és fél év után 1956 nyarán elbocsátották azzal a kijelentéssel, hogy ügyét felülvizsgálták, kérheti rehabilitálását. Kecskési Tibor tehát megbűnhődött azért – ő maga vallja -, mert 23 évesen nem tagadta meg a parancsot és kordonszolgálatra szakaszával egy alkalommal megjelent a beregszászi gettó lakóinak bevagonírozásánal, senkit nem bántottak, a foglyokat nem kínozták, a gettónak nem ő volt a parancsnoka. A bevagonírozásnál látott embertelenségek, amiket a deportálókat kísérő csendőrök követtek el, Fery Pál parancsnoksága alatt, annyira megviselték, hogy áthelyezését kérte, amit felső nyomásra meg is kapott, azonnal távozhatott. Mellékesen említendő Kecskési szakaszának egyetlen tagja ellen sem emelt vádat a Népbíróság.

Most mégis bünteti az utókor rágalmazással az 1997-ben, 77 éves korában elhunyt Kecskési Tollas Tibort, aki negyven éven át a magyar emigráció egyik vezető személyisége volt. Az állami kitüntetést Göncz Árpád köztársasági elnöktől ezért kapta. (Az indoklás szövege Budapesten beszerezhető.)

Kecskési Tollas Tibor ellen kb. minden 4-5. évben – időzítve az 56-os forradalom évfordulói­hoz – 1961 óta támadás indul a sajtóban. Ez valami reflexszerű beidegződés azoknál, akiknek évtizedeken keresztül feladata volt a dezinformáció, az emigráció vezetőinek erkölcsi lejáratása. Minden jel arra mutat, hogy nem olyan személyek élesztik újra az ügyet, akik számára nincs elégtétel, mert maguk ugyan túlélték a deportálást, a német haláltáborokat, de elvesztették családjukat, rokonaikat.

Kérdés: miért könnyebb még ma is elhinni a hamis tanúk vádjait és a Népbíróság manipulált ítéletét, mint a demokratikus Magyarország legfőbb ügyészének, dr. Györgyi Kálmánnak törvényességi óvását és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnöki Tanácsa döntését (1991), amelyben a Kecskési Tibor ellen hozott 1948/49-es ítéleteket megalapozatlannak és törvénysértőnek minősíti?

Ha valakit valóban érdekel, hogy “Ki volt ez az ember?”, akkor meg kellene kérdeznie azokat a személyeket, akik Kecskési Tollas Tibort ismerték, nem­csak a börtöntársakat, barátokat, munkatársakat, özvegyét, hanem azokat is, akik vele csak futólag találkoztak, pl. Demszky Gábor főpolgármester, Göncz Árpád volt államelnök, Gresznarik Pál volt müncheni magyar konzul, Király Béla volt vezérkari főnök, Méray Tibor, az Irodalmi Újság volt főszerkesztője Határ Győző író halála előtt – felkérés nélkül – pozitívan reagált a Kortárs szerkesztőségének Juhász László: Tollas Tibor igazsága című cikkére (2006. 4.), Kabdebó Tamás író, dr. med. Rosenfeld Iván orvos, a frankfurti magyar-izraeli egyesület vezetője, valószínűleg nem él már, de levélváltása Tollas Tiborral a családnál feltehetőleg megvan, Gosztonyi Péter történész szorgalmazta az emléktáblát Budapesten, de váratlan halála a megvalósításban megakadályozta, Stark Tamás történész, hogy csak néhány ismert nevet említsek. Ezenkívül a volt börtöntársak is tudják, “ki volt ez az ember”. Többek között Csizmadia Zoltán, a BASF gyár volt menedzsere, Fehérváry István, a PEK vezetője, Kárpáti Kamil író, Pap Iván mérnök, Pfitzner Rudolf dipl. pszichológus, Tóth Bálint író. A barátok és tisztelők száma óriási, a gyűlölködők száma elenyésző, a sajtóban miért ők kapnak helyet?!

Dési János levele a MÚOSZ elnökéhez

Tisztelt elnök úr, tisztelt MÚOSZ vezetése, értesítem, hogy a továbbiakban nem kívánok a MÚOSZ tagja lenni.

Nem akarok olyan szövetségben részt venni, amely tisztelettel tekint a deportálásokban közreműködő csendőrökre. Természetesen nem tudhatom, büntetőjogilag felelős-e a történtekért Kecskési Tollas Tibor. De hogy büszkék nem lehetünk rá, az egészen biztos. Ő is egy csavar volt abban a gépezetben, amely működése eredményeként sok százezer embert gyilkoltak meg módszeres alapossággal.

Tegnap levélben kértünk véleményt Randolph L. Braham professzortól az ügyben, aki csatlakozott egyébként a “kellő körültekintés és tényismeret nélküli” aláírókhoz. Braham ma a magyar holokauszt legelismertebb kutatója a világon. Íme Randy Braham levele:

“Alábbiakban ismertetem levélváltásomat a müncheni dr. Kecskési Máriával arról a dokumentumgyűjteményről, amelyet a washingtoni amerikai Holokauszt Emlékmúzeumhoz juttattam el. Emlékszem rá, hogy megkaptam Mrs. Kecskési néhány levelét, annak a bizonyítására, hogy nem felelt meg a valóságnak a férje, Kecskési Tollas Tibor ügyében hozott háború utáni népbírósági ítélet, mert férje nem volt parancsnoka a beregszászi gettónak, csupán egyik tagja annak a csendőri egységnek, amely ezt a gettót őrizte. Emlékszem rá, azt írtam, hogy elhunyt férje csendőrként közreműködött a gettó őrzésében, és ez nem menti föl őt az alól, hogy önként vagy önszándékán kívül zsidóellenes tevékenységben vett részt. Elítélem azt is, hogy férje háború utáni tevékenységében íróként és szerkesztőként szélsőjobboldali nacionalista újságban tevékenykedett. Azt javasoltam, ha léteznek hiteles dokumentumok, amelyek egyértelműen az ő igazát tanúsítják, akkor azokat tegye hozzáférhetővé a történészeknek és más érdeklődő egyéneknek. Sohasem állítottam, hogy férjének csendőri részvétele a gettó őrzésében (még ha parancsnok nem volt is), sem pedig háború utáni hírlapírói tevékenysége, bűnei alól egyértelműen fölmenti őt. Úgy vélem, hogy a Kertész Péter és Róbert László által jegyzett petíció aláírói bölcsen cselekedtek. Határozottan csatlakozom azokhoz, akik úgy vélik, hogy hiteles demokratikus ország szervezete akkor szolgálja híven tagjainak (jelenlegieknek és egykoriaknak egyaránt) az érdekeit, ha olyan eszméket és eszményeket követnek, amelyek a tolerancia és a pluralizmus jegyében fogantak.

Igaz barátsággal Randy Braham”

Idáig jutottunk, eddig ennyit sikerült elérni. Meglátjuk, hogy folytatjuk:

Dési János

Comments are closed.