Szorgos fordítók az elmúlt századokban a világ szinte valamennyi nyelvére lefordították már a Bibliát, így mi sem természetesebb, hogy azt magyarul is olvashatjuk. Nem árt tudnunk azonban, hogy az ószövetségi Szentírás eredetileg héberül és arámiul, az Újszövetség pedig görögül íródott, így ha egy-egy igevers pontos jelentésére vagyunk kíváncsiak, ezekben a nyelvekben kell kutakodnunk utána.
A zsidó hagyomány szerint a héber a teremtés, illetve az emberiség közös nyelve volt a bábeli toronyépítés előtti időszakban. Ezt ugyan igazolni nem tudjuk, mindenestre a zsidók mindmáig lasónhakkódesnek, vagyis szent nyelvnek tartják a hébert, ami olyan tartalmak kifejezésére is alkalmas, amelyre más nyelv csak korlátozottan, vagy sehogy. Itt van mindjárt az Isten nevét jelentő négybetűs szó, a JHVH (a héber ábécé szerint jod-hé-váv-hé), amely olyannyira szentnek tartanak, hogy ki sem ejtik, s helyette mindig az Adonáj (Úr) szót olvassák a héber Szentírásban. A négybetűs istennév eredeti, helyes kiejtését így nem is tudjuk, csak találgatások vannak róla (például, hogy csupa magánhangzóként ejtették, valahogy így: „iáúá”, de ez egyáltalán nem biztos). Az istennév jelentésére vonatkozóan Mózesnél találunk egy utalást. Amikor a próféta megkérdezte az égő csipkebokorban megjelenő Istentől, hogy mit is mondjon az Egyiptomban tartózkodó zsidóknak: mi a neve annak az Istennek, aki őt elküldi hozzájuk, ezt a választ kapta: „VAGYOK AKI VAGYOK. Mit is jelent tehát az istennév? A héber „lenni”(hájá) létigének különböző változataival találkozunk ebben a magyarázatban, vagyis körülbelül olyasmit jelent a JHVH, hogy „Ő az, Aki volt, van és lesz”, „Ő az, Aki az örökké létező”.
Az Ószövetségnek van egy másik nyelve is, amit használ a szent könyvek rögzítésére, ez pedig az arámi nyelv. Az arámi a babilóni fogság alatti időszakban a Közel-Keletnek egyfajta közvetítő nyelve volt, nagyjából hasonló szerepet töltött be, mint ma az angol, vagy a diplomáciai nyelvben a francia. A zsidók a babilóni fogság idején beszélt nyelvként átvették az arámit. Miután Júda és Benjámin törzse visszatért a fogságból, nagyrészt ezt a közvetítő nyelvet használta hazájában is. Az Ószövetség két könyve: Dániel és Ezsdrás tartalmaz hosszabb részeket, több fejezetet arámi nyelven – a héber mellett. Mi lehet ennek az oka? Valószínűleg ez azzal magyarázható, hogy az arámi nyelven írott részek a nem zsidó nemzetek számára is fontos kijelentéseket (pl. a világbirodalmak egymásutániságáról szóló látást) tartalmaznak.
Az Újszövetséget – Máté evangéliuma kivételével – görögül jegyezték le az apostolok és evangélisták, összhangban Jézus Krisztus evangéliumának egyetemes üzenetével. Ez a görög nyelv egy hétköznapi használatra szánt, nem irodalmi jellegű köznyelv volt, amit Indiától Galliáig beszéltek, és ezért is nevezték ezt „közös nyelvnek”, azaz koiné dialektosznak. Sok műveltebb ember – például Augustinus, a későbbi Szent Ágoston – fülét sértette is ennek a nyelvnek az „utcai” jellege.
A bibliafordítás – mint látható – nem könnyű feladat, sőt szinte lehetetlen egyik nyelvről a másikra úgy átültetni gondolatokat, hogy azok tartalmilag és formailag is egymás tökéletes megfelelői legyenek.
(A szerző történész. A fenti cikk az ATV Nem csak kenyérrel él… című műsorában január 21-én elhangzott előadás szerkesztett változata.)
A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.
