Mottónk: „A reggeli péksütit majszolva nézzük a sajtot”
NOL * Lapzsemle * 2008. február 3.
Egy remek bíró lelkiismeretes és szakszerű ítélete a móri ügyben
A móri ügy nyomozásáról és az azt követő bírósági eljárásról publikált a Népszava Szép Szó mellékletében három részes sorozatot dr. Kende Péter író. Az utolsó részben a másodfokú ítéletről ír, amely szerint „a Fővárosi Bíróság alapos, körültekintő, lelkiismeretes és szakszerű részletes bizonyítási eljárást folytatott le”; igaz, ezt az „alapos, körültekintő, lelkiismeretes és szakszerű” Varga-döntvényt aztán harminckilenc ponton módosították, pontosították és megváltoztatták, ám ez nyilván nem befolyásolja értékítéletüket, miszerint Varga Zoltán „máskülönben” remek bíró. A példamutatóan lelkiismeretes ítélet ideáltípusaként külön kiemelték például, hogy Varga bíró úr még tartalomjegyzékkel is ellátta verdiktjét (ami egy tartalmilag, ténybelileg tökéletesen hibás döntésben valóban módfelett dicséretes).”
A másodfokú ítéletet követő nyilatkozatokról a szerző a többi között ezt írja:
Lomnici Zoltán „újfent meglepő nyilatkozatokra volt képes. Kifejtette például 2007 végén, tíz hónappal azután, hogy egyértelmű és minden kétséget kizáró bizonyítékok láttak napvilágot W. Róbert és N. László móri bűnösségéről: „ami a móri ügyet illeti, ott ma még senki nem mondhatja ki egyértelműen, hogy téves lett volna a döntés, amit Varga Zoltán első fokon hozott.” (Népszava, 2007. december 15.) Kissé megfeledkezve arról is, hogy a jogorvoslat, a másodfokú Tóth Éva-tanács éppen hogy nem korrigálta a hibás döntést, tehát nemcsak az elsőfokú, de a másodfokú bíróság is bizonyítottan téves döntést hozott.
Valamint sopánkodott: hiába, „a bíró hozott anyagból dolgozik”.
És nem volt a környezetében senki, aki időben szólt volna neki: Zolika, gondold át még egyszer, mielőtt véletlenül kiejted a szádon ezt az irdatlan badarságot! Mi az, hogy hozott anyag? Nem véletlenül éppen az a dolga a bírónak – nem pont arra találta ki az emberiség a bíróságot -, hogy az elé „hozott anyagot” megítélje, ha rossz, visszalökje, ha nem alkalmas arra, amire hozták, elutasítsa? Ha a bíró dolga és felelőssége tényleg annyi, hogy hozott anyagból dolgozik, akkor teljesen fölösleges, akkor nyugodtan csukjuk be az ország összes bíróságát, eresszük szélnek ezt a 2860 bírót, és keressünk számukra hasznosabb elfoglaltságot! Legalábbis Lomnici logikája alapján. Vagy ha – remélem és tudom – nem így van, akkor talán elegendő Lomnicit szélnek ereszteni.” – írja Kende Péter a Népszavában.
(…)
„egy következtetés mindenképpen adódik: nem halogatható tovább – túl a rendőrség és még inkább az ügyészség külső, társadalmi ellenőrzésének létrehozatalán – a büntető ítélkezés civil kontrolljának megteremtése. Mire gondolok? Valami olyasmire, ami a 90-es évek közepe óta szinte valamennyi angolszász jogrendszerű államban működik. Az 1995-ben az Egyesült Királyságban létrehozott Büntető Ügyeket Felülvizsgáló Bizottság (Criminal Case Review Comission) mintájára ma már Kanadában, Ausztráliában, Skóciában, Új-Zélandon egyaránt ténykedik ilyen szerv.
A politikai és jogi kultúrák különbségeiből eredően az igazságtalan ítéletekkel szembeni kivételes, különleges jogorvoslati módok megteremtése ez idáig szinte kizárólag az angolszász jogrendszerekben nyert teret.
Sajátos ellentmondás ez, hiszen ezekben az államokban a büntető ítélkezés során eleve adott a civil kontroll: az esküdtszékek működésével. Magának a verdiktnek a meghozatala – legalább a bűnösség-ártatlanság kérdésében – így a bírótól-bíróságtól lényegében független esküdtek kezében van. Megértve és akceptálva, hogy az eldöntendő fő kérdés (hogy ugyanis a vádlott bűnös vagy nem bűnös) általában egyáltalán nem jogi, hanem színtisztán ténykérdés, s a bizonyítékok – ellenbizonyítékok – egyéb körülmények mérlegelése valójában nem jogi, hanem általános emberi intellektust, felkészültséget, logikai készségeket kíván.
Magyarországon a sok-sok Pusoma-, Gán-, Tasi-, két Sztojka-, Burka-, Vörös László-, K. Péter-ügy és különösen a ma már teljesen egyértelmű móri ügy óriási és növekvő bizalmi válságot eredményez a büntető igazságszolgáltatás körül. Erre az egyetlen helyes taktika az előremenekülés, a civil kontroll beemelése a büntető ítélkezésbe.”
>
Pedig le se zsidózták a költőt…
Melocco Miklós sajátos eljárásáról írt publicisztikát az Élet és Irodalomban Megyesi Gusztáv. Ebből idézünk:
„…a csecsszopó kontra csecsemő vita abba a stádiumába lépett, amelyben már költőnek, irodalmárnak, egyéb nyelvhasználónak semmi keresnivalója, tudniillik színre léptek a jogászok, akik most ádáz küzdelemben értelmezik a történteket. A balliberális jogászok szerint a szobrász nem csupán azzal követett el törvénysértést, hogy átírta a verssort, hanem már azzal is, hogy a jogörökös engedélye nélkül idézett, mire a nemzeti érzelmű jogászok azt mondják, hogy amit a szobrász tett, az része a „művészi autonómiának”, ami aztán fél órán belül már úgy terjedt viharos sebességgel az internetes hozzászólásokban, hogy Melocco igaz, magyar ember, „joga van a művészi anatómiához”.
És a jobboldali lapok még le se zsidózták a költőt.”
>
Kicsapta a biztosítékot a Magyar Nemzet szerkesztőségében dolgozó Szerető Szabolcsnál Megyesi utolsó mondata, aki lapja január 31-i számában („Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom bunkója 2.” címmel) visszautasítja azt, amit szerinte Megyesi sugall, hogy „a magyarországi jobboldal – nem annak egy kicsiny, marginális része, hanem úgy, ahogy van, az egész, Heti Válaszostul, Magyar Nemzetestül – antiszemita.”
Szerető cikke lapja hatodik oldalán olvasható. Ugyanannak a számnak az 5. oldalán a kerepesi botrányról olvasható egy beszámoló, így: először tömören ismerteti a helyi iskolában kialakult helyzettel kapcsolatban az oktatási tárca, az oktatási jogok biztosa lépéseit, és a szegregáció-ellenes jogvédő egyesületről is említést tesz. Ezután Franka Tibor kerepesi polgármester kap lehetőséget ugyanilyen terjedelemben véleménye kifejtésére.
Ez már nem tömör összefoglaló, hanem hosszú idézet.
Mellékelve egy jókora fotó a helyi polgárokkal parolázó Frankáról. A cikk címe „Diszkrimináció vagy iskolakerülés?” Alcíme pedig, lám, Franka véleményét reklámozza: „Franka Tibor szerint a kormánypártok aljas módszereket vetnek be a cigány szavazatokért”
A „polgári napilap” nem említi, hogy mai kedvence ugyanaz a Franka, aki MIÉP-politikusként 2001-ben Budakalászon így beszélt híveinek más, jelen nem lévő magyar polgárokról: „ezeknek csöpög az orruk, a fülük lejjebb van, mint az orrcimpájuk és csámpásak…gondolom, mi magyarok nem ilyenek vagyunk”. Illetve „aki nem érzi jól magát Magyarországon, fogja az útlevelét és menjen haza.”
Szeretőnek nem kellett volna sokat lapozgatni, az archívumukban sem kellett volna kotorászni ahhoz, hogy egy kicsit visszavegyen sértődöttségéből.
Ugyanezen „polgári napilap” január 30-i számában közzétették dr. Kende Péternek a lap főszerkesztőjéhez intézett levelét („Ha engedjük, engeditek ezt a spirált beindulni…” címmel). Kende arra kérte Liszkayt, állítsa le a lapjában folyó cigányellenes uszítást. A Magyar Nemzet január 18-i számában közölt Seszták Ágnes írást kifogásolta, amelyben a szerző nem konkrét személyek ellen hangolta olvasóit, hanem „a cigányok”, „a romák” ellen. Seszták az iskolai szegregáció-vita kapcsán például ezt írta: „a cigányok folyamatosan gyalázzák a magyarokat, minden módon tudomásukra hozva, mennyire gyűlölnek minket.”
Kende Péter annyit kért a lap vezetőjétől: „Akadályozd meg, hogy nyomdafestékhez juthassanak azok a mondatok, hogy a cigányok gyalázzák a magyarokat!”
Kende levele alatt Seszták Ágnes nagy terjedelmű „válasza” olvasható („A farizeusoknak abba kellene hagyni az aggódást” címmel). Válaszában rövid úton elintézi a vita érdemi részét. Azt tagadja, hogy „ellenséges vagy kirekesztő” lett volna. Meglepő és némileg logikátlan módon ugyanakkor elismeri, hogy tényleg azt műveli, amit dr. Kende kifogásolt, de… „Dr. Kende szerint én általánosítok, ami mint tudjuk, nagyon csúnya dolog. Igaz, de egyetlen roma sem mutatkozott még be, akik nyakonvágást, pofozást és más gusztustalan megnyilvánulást be a villamosokon, könyékig a táskámban turkálva” – írja a „polgári” szerző.
Miután ezen így túljutott, cikke legalább kétharmadát Kende gyalázásának szenteli, felidézve Orbánról szóló könyveit, melyekben a szerző – ó, borzalom! – kétes módszereket alkalmazva mindenféléket állított minden magyarok örökös miniszterelnökéről. Kende könyvei éppen emiatt visszatetszést keltettek az Orbán iránt nem rajongó értelmiség körében is. De hogy jön ez ide? És hogyan vethető össze egy etnikai kérdésekben nagy példányszámban elkövetett felelőtlen vagdalkozás súlyával? Az egyikre hivatkozva menthető a másik?…
Ajánlott Cikkek
