Ahogy múlik az idő, úgy világosodnak lassan az elmék. Az ország népe lassan ráeszmél, hogy nemcsak hazudtak neki és hazudnak folyamatosan, hanem tudatosan tönkre is teszik. Ráébred, hogy amit kormánynak tekintett, az valójában nem más, mint laboratórium, mely kísérletet tesz arra, hogy miként lehet a Magyar Köztársaság kormányaként szétzülleszteni a Magyar Köztársaságot. Pontosabban szólva: hogyan lehet tökéletesen kiszolgáltatni Magyarországot, megteremtve legújabb kori gyarmatosításának feltételeit. Mert ma már aligha lehet kétséges, hogy erről van szó.
Ha a politikai döntések sorát nem tekinthetjük csupán sem a véletlenek, sem a nyilvánvaló ostobaságok láncolatának, akkor kénytelenek vagyunk a logikát keresni benne. Egy kormány működése során természetesen születhetnek olykor rossz döntések, a politikusok száján kicsúszhatnak szerencsétlen mondatok, de ennek a kormánynak a tevékenységében rendszer van, célratörés és logika – és ez minőségileg merőben más helyzetet jelent. Igaz, de csak felszíni jelenség, hogy a kormány nem kormányoz, hanem „kommunikál”, azaz hazudozik, megtéveszt, félrevezet, az egykori országgyűlési választásoktól kezdve folyamatosan, beleértve ebbe az elhíresült őszödi beszédet, mely nem volt egyéb, mint a hazudozás bevallásával is a valódi politikai célok leplezése. Inkább szóljon arról minden, hogy hazudtunk, és ezt be is vallottuk, mintsem arról, ami a hazugságtakaró mögött zajlik! Ez is része a laboratóriumi munkának: megtudni, hol a határ, meddig hazudhatunk rendületlenül, vagyis anélkül, hogy a közfelháborodás határozott cselekvésre indítaná a társadalom zömét. A Gyurcsány-kormány agresszív politikai célratörése azonban ennél is riasztóbb.
Kétségtelen, hogy már maga a rendszerváltás első kormánya is a nemzetközi neoliberális- neokonzervatív politikai erők és a nemzetközi nagytőke markában volt. Mindmáig egyedül az Orbán-kormány tett olyan mozdulatokat, amelyekkel megkísérelte a folyamatokat a társadalmi és nemzeti érdekek felé irányítani. Nem sok ideje és lehetősége nyílott arra, hogy továbbvigye. Egy Gyurcsány-kormánynak mindenképpen jönnie kellett, hogy a majd húsz éve elindított folyamatot beteljesítse, vagyis: az önálló magyar államiságnak még a nyomait is eltüntesse. Ebben legfeljebb másodlagos szerepe van az ő személyes adottságainak, beteg személyiségének, gátlástalanságának, felturbósított hatalmi szerepjátékának. Ő a feladathoz megfelelő bábu, akit nagyobb hazai és nemzetközi erők rángatnak érdekeik szerint, s ő maga is rájátszik erre, rángatja néha maga magát is, bábu a bábut, de az irány meghatározott.
Ha csak vázlatosan is áttekintjük a folyamatot, akkor látnunk kell, hogy mire megy ki az a játék, amelyet űznek velünk. Mindenekelőtt meg kell fosztani az államot eszközeitől. Az abszurditásig végighajszolt privatizáció révén először gazdasági eszközeinek még a maradékától is. Látjuk, már a létünk elemi feltételeit is a piacra akarják vinni: a termőföldet, a vizeink feletti rendelkezést, az oktatást és az egészségügy teljes rendszerét. Meg kell fosztani védelmi erejétől, honvédségétől. Igazságszolgáltatását, jogrendszerét, rendőrségét a társadalommal szemben, idegen érdekeknek kell alárendelni, olyannyira, hogy már idegen (izraeli) irányítás alatt álló fegyveres erő is működhet az országban őrző-védő szervezet címén. Ám mindez nem elég, miután az izraeli államfő kihirdeti, hogy felvásárolják Magyarországot, hazánk utazó nagykövete (Medgyessy Péter) a napokban odautazik és a már folyamatban lévő területfoglalás folytatására buzdítja az ottani befektetőket (ingatlanok, egyetemi kollégiumok, úgynevezett tudásközpontok), majd újabb néhány nap elteltével jön a sajtóhír, hogy Izraelbe utazott a honvédelmi tárca államtitkára (Vadai Ágnes) a katonai együttműködés fejlesztésére irányuló javaslataival.
Ki tudja azt a mai Magyarországon, hogy mi folyik a háttérben, kormányzati szinten, az ország ellenében? Magyarország amúgy is a titkok országa lett, ahol ügyeket és ügyleteket kilencven évre titkosítanak. Azt, hogy mi történik velünk, éppen mi magunk nem tudjuk, de lehet, hogy még unokáink sem fogják látni a most feltöltött titokraktárakat. Azt azonban naponta tapasztaljuk, hogyan igyekeznek végképp megtörni a nemzet öntudatát és a társadalom védekezőképességét, létbiztonságát és szolidaritását. Ez a végjáték. Ha ez a kormány még 2010-ig uralkodik rajtunk, a következő kormánynak hosszú évekre lesz szüksége -a legjobb tudása és szándéka mellett -, hogy eltakarítsa a romokat, és elkezdjen újra országot építeni.
A legkevesebb, amit most a saját érdekünkben tehetünk, hogy nem várunk még éveket, míg magától is bukik ez a kormány, hanem „márciusban újra kezdjük” – a rendszerváltást.
Bíró Zoltán, irodalomtörténész
