A Soros-sztori: csaták kommunistákkal és konzervatívokkal
Népszabadság * Bugyinszki György * 2008. január 26.
2007. október 15. Koccintás – A CEU új szárnyának alapkőletétele után
Kép: Móricz SimonKözel negyedszázados ténykedés után kivonult Magyarországról a Soros Alapítvány, uszkve 150 millió dollárnyi szétosztott támogatást hagyva maga után. Vázlatos alapítványtörténet következik, felső szólam: a politika.
A Soros György magyarországi születésű amerikai üzletember által létrehozott nemzetközi alapítványi hálózat hazánkban 1984-ben kezdte meg tevékenységét. Az elmúlt közel két és fél évtizedben hozzávetőlegesen 30 milliárd forintot osztott szét 40 ezer szervezet és intézmény, valamint több ezer társadalomtudós, művész és tehetséges fiatal között. Soros elsődleges célja a demokratizálódás elősegítése – elsősorban a közép-európai országokban. (Bár a George W. Bush elnöksége láttán – megrögzött demokrataként – az Egyesült Államokban is újra fontosnak tartja a demokrácia megerősítését, és a szovjet utódállamokban, valamint Közép-Afrikában is számos országban jelen van az alapítvány.) A nyílt társadalom ideáját, amely tulajdonképpen a liberális demokrácia elméletének részletgazdag kidolgozása (egyben a totalitárius társadalmi berendezkedés vegytiszta ellenpólusa), Soros akkor tette magáévá, amikor a világhírű Karl Poppernél tanult filozófiát.
Dornbach Alajos: Bevallom, pestiesen szólva kicsit pipa voltam
Kép: Móricz Simon „Soros magánemberként már a nyolcvanas évek elejétől adott néhányaknak – diszkréten, fű alatt – ösztöndíjakat. Ilyen volt Konrád György és Bencze György például. Akkor kezdték el beszélni, hogy van itt valami amerikai szponzor, aki külföldi kutatáshoz ösztöndíjat ad” – idézi fel a kezdeteket Dornbach Alajos, a parlament valamikori liberális alelnöke, aki a Soros Alapítvány egyik vezetője és ügyvédje volt a legelső időktől napjainkig. – 1983 novemberében, egy vasárnapon aztán este tízkor csörgött a telefon, Soros György volt a vonal végén. Elmondta, hogy létre szeretne hozni egy alapítványt Magyarországon, ehhez van szüksége ügyvédre, de most éppen az édesanyját viszi színházba, szóval csak előadás utána tudna felugrani. Ha jól emlékszem azt is mondta, hogy megköszönné, ha kapna valami szendvicset is, mert egész este nem lesz ideje vacsorázni. Bevallom, pestiesen szólva kicsit pipa voltam, hogy pontosan hogyan is gondolta ezt, így ismeretlenül. Mivel akkoriban rengeteg komolytalan alapítványféleséggel volt dolgom, némi gyanakvással kérdeztem tőle, mikor megérkezett, hogy mekkora összegre gondolt. Az első évben egymillió dollárra – válaszolta. – Úgy érti, annak az éves kamatára? – kérdeztem. Nem, nem – mondta, az egymilliót az első évben kell elkölteni, de ha beválik a dolog, jelentősen emelni kívánja az összeget. A válasz sokkoló volt. Így kezdődött – emlékszik vissza Dornbach.
Bár Soros az „elvi engedélyt” megkapta ötletére az állampárt prominenseitől (Aczél Györggyel tárgyalt talán a legtöbbet erről), a fellazítási és bujtogatási félelmek miatt a kormányzat ott nehezítette meg az alapítvány betelepülését, ahol csak tudta. S még inkább; az állam kontrollt akart szerezni a támogatások odaítélése felett. Először azt akarták, hogy a Kulturális Kapcsolatok Intézete vagy az oktatási tárca hagyhassa jóvá a támogatásokat. Soros ilyen konstrukcióba azonban nem ment bele. Végül kiegyeztek a Magyar Tudományos Akadémiában, így a rendszerváltásig ez lett az az állami intézmény, amelynek delegáltja lehetett a kuratóriumban. Soros beleegyezett, hogy az alapítvány társelnöke Kulcsár Kálmán, az Akadémia főtitkára, későbbi igazságügy-miniszter legyen. De nem a jóváhagyás jogát szövegezték bele az okiratba, hanem a döntések elleni vétójogot. Mert a rendszer lényege Magyarországon akkoriban az volt, hogy kényes ügyekben senki sem merte vállalni a döntést. Márpedig a vétó minden esetben kényes döntés. A trükk bevált; összesen két pályázó esetében volt állami vétó az alapítvány történetében – igaz, őket magánemberként részesítette ösztöndíjban Soros, merthogy ennek jogához is ragaszkodott a végső szerződés megkötésekor.
„Ha nem megy, akkor viszem a pénzem” – mesélik többen Soros leghatékonyabb tárgyalási taktikáját azokból az időkből. De nem csupán azért tudta megvetni itt a lábát ez a „nyugatias mentalitású” képződmény a kádári időkben, mert a pártelit nem akarta magára haragítani a támogatásra váró értelmiségiek hadát. Soros sikerében az is közrejátszott, hogy a fokozatosan liberalizálódó Magyarország hivatalos imázsába egy amerikai magánalapítvány beengedése szépen beleillett. Igaz, a szerződés ünnepélyes aláírására a televízió munkatársait nem engedték be, a Legfőbb Ügyészség pártszervezetében pedig hónapokkal később reklamálta valaki, hogy a kormány miért enged grasszálni itt egy amerikai ügynököt. Ám ezek ma már mosolyogtató részletek csupán.
1984-ben beindultak tehát az első pályázatok, a legkülönfélébb magánkezdeményezések, és persze írók, társadalomtudományi kutatók kérhettek támogatást, illetve alkotói ösztöndíjat. Egy évig havi 12 ezer forintot – egy középiskolai tanári fizetés akkoriban 5 ezer forint körül volt. „85 tavaszán – több hónapos huzavona után – sikerült megállapodni az oktatási miniszterrel arról, hogy külföldi ösztöndíjakra is lehessen pályázni. Soros György végső érve a régi volt: ha valaki nem kap útlevelet, leállítja a programot. Ugyanebben az évben indult be a xeroxprogram is, amelynek keretében kórházak, múzeumok, oktatási intézmények, könyvtárak kaptak fénymásológépet. A stencilezés és a szamizdat fogalmak korabeli asszociációinak ismeretében – nem kevés politikai éllel.
Az alapítványi támogatásban részesülő tevékenységeket képtelenség felsorolni. Újságírói gyakornokság külföldön, iskolai tankönyvírás, alternatív oktatási módszerek kidolgozása és elterjesztése, doktoranduszok könyveinek kiadása, tanulmányi utak, folyóiratok, a magyar kortárs képzőművészet dokumentálása, mikrobusz az Amadinda ütősegyüttesnek és más együtteseknek – megannyi terület és program. Volt orvosiműszer-beszerzés is, több mint húsz ultrahang-berendezés került például az országba Soros pénzéből a nyolcvanas években, és az első egyetemi számítógépes labort is az alapítványnak köszönhetően hozták létre Magyarországon –
Geszti Judit: Az elején nyilvántartást sem vezettünk
Kép: Reviczky Zsolt szintén még a rendszerváltás előtt. „Kezdetben nem is volt meghirdetve még semmilyen program, mi befogadtunk minden pályázatot, ami jónak, értelmesnek tűnt. Az elején nyilvántartást sem vezettünk, mindenki azt gondolta, hogy felesleges adminisztrálni, úgy is emlékszünk mindenre. Aztán a harmadik 60 pályázatos csomagnál jöttünk rá, hogy mégis csak számot kellene adni nekik” – meséli az első idők hangulatát Geszti Judit, aki szintén Soros György közeli munkatársa volt mindvégig, a legkülönfélébb vezetői posztokon. Az alapítványi munka persze gyorsan professzionálissá vált. Minden pályázati kiírás és a támogatást elnyerők listája teljes nyilvánosságot kapott – az állam képviselői ezt is nehezen fogadták el.
Amikor 1989. január elsején hatályba lépett az egyesülési törvény, és tiszavirág módra jöttek létre a legkülönfélébb egyesületek, az alapítvány gazdája soron kívül egymillió dollárt adott a civil társadalom erősítésére. Ebből hatmillió forintot mint legnagyobb összeget a Fidesz kapott, de azzal a kikötéssel, hogy írásba adják, nem alakulnak párttá. Meg is tették, átutalták nekik a pénzt, egy hét múlva pedig párttá alakultak. Ebből a pénzből hozták létre vidéki hálózatukat. Az alapítvány munkatársainak visszaemlékezése szerint Soros csak annyit mondott erre: „Ez tetszik nekem”. A történet természetesen azért érdemel említést, mert a rendszerváltás után köztudottan folyamatossá váltak a jobboldali kirohanások Soros György személye és alapítványa ellen. Az emlékezetesebbek közé tartozik Csoóri Sándor író esszéje 1990 tavaszáról, amelyben – egykori Soros-ösztöndíjasként – a tengerentúli finánctőke benyomulásának előfutáraként festi le Soros Györgyöt. Igaz, még mindig árnyaltabb stílusban, mint ahogyan az MDF-es Zacsek Gyula fogalmazott „92-ben a parlamentben, amikor is a nemzet testét rágó termeszekről elmélkedett a T. Házban a Soros Alapítvány kapcsán.
A jobboldali sajtó azóta is vissza-viszszatérő mantrái szerint Soros György csak a liberálisokat pénzelte mindig is (kevéssé szalonképes változatban: csak a zsidókat), emellett bántóan érzéketlen a határon túli magyarok ügye iránt, és különben is, csak egy interkontinentális gazdasági bűnöző, aki a fegyverkereskedelem, konkrétabban a taposóakna-biznisz hétpróbás állócsillaga. További támadási irány még az alapítvány vezető munkatársainak leügynöközése (Vásárhelyi Miklóst találták meg ezzel leggyakrabban) – s általában, sokan a jobboldalról mindent megtennének, hogy hiteltelen és jelentéktelen színben tüntessék fel az alapítvány munkáját. Ami nehezen érthető. Hisz az alapítvány szakkuratóriumaiban Jeszenszky Géza, Sólyom László és Járai Zsigmond is ténykedett, hogy csak néhány nagy nevet említsünk, Stumpf István pedig egyenesen a nagykuratórium tagja volt egy időben. Orbán Viktor, Szájer József, Für Lajos, Andrásfalvy Bertalan, Granasztói György, és a már említett Csoóri Sándor – hogy azon patronáltak közül is mondjunk néhányat, akiket a konzervatív heccsajtó legszívesebben feledne már.
1995. Soros György kinyitja Budapesten a Közép-európai Egyetem kapuját
Kép: Teknős Miklós (Aki az iménti névsort egyfajta „szégyenpadként” vagy jobboldalellenes kirohanásként olvassa, alapvetően érti félre a lényeget – B. Gy.) Aztán ott van a szintén támogatott Vigília folyóirat, amelyet nehéz volna az ortodox zsidóság erős bástyájaként láttatni – nem beszélve a tucatnyi felekezeti iskoláról, amelyek szintén kaptak Soros-pénzeket. A kiterjedt „polgári fanyalgókórust” látva mintha kétféle Soros-gyűlölő jobboldali létezne: aki nem tudja feldolgozni, hogy nem kapott a pénzből, és aki nem tudja feldolgozni, hogy kapott. Geszti Judit szerint egyébként „Sorost nem lehet igazán befolyásolni lejárató cikkekkel, mert ő sokkal nagyobb összefüggésekben gondolkodik, mint egy kis ország politikai szereplőinek akciói. Az ő kontextusa jóval szélesebb ennél”. Mások ugyanakkor úgy emlékeznek, a méltatlan támadások idején Sorosnak leginkább az fájt, hogy a vele valamikor együtt dolgozó konzervatívok nem álltak ki mellette.
1991-ben Soros megalapította a neves nemzetközi oktatói karáról ismert Közép-európai Egyetemet (CEU), az alapítvány tízéves évfordulóján pedig dinamizálta az alapítvány működését speciális programokkal – és a hozzájuk rendelt kiemelt költségvetéssel. Az egészségügyi, a köz- és felsőoktatási, valamint a roma integrációs programok kerültek ekkor fókuszba, de a többi, már említett terület támogatása is folytatódott. Ugyanakkor Soros világossá tette, hogy mivel egész magyarországi tevékenységének célja az ország demokratizálódása, ami az európai uniós tagsággal garantáltnak tekinthető, a belépés után fokozatosan ugyan, de kivonul hazánkból és a térségből is. Ennek szellemében „98-tól elkezdte leépíteni az alapítványi tevékenységet, és még inkább: új területekre helyezte át a hangsúlyokat. Ennek a folyamatnak az utolsó állomása, hogy tavaly év végével gyakorlatilag befejezte magyarországi ténykedését. Azért gyakorlatilag, mert az alapítvány formálisan még létezik, miként az időközben függetlenedett CEU is teljes gőzzel üzemel. Továbbá folyik a Nyílt Társadalom Archívumban az alapítvány magyarországi munkájának dokumentálása és kiértékelése. A civil szféra fejlesztését támogatni hivatott ún. Trust-program is túlélte még az alapítvány megszűnését, ennek lényege, hogy a magyar civil szervezetek egyenrangú partnerek lehessenek felkészültségükben az uniós támogatások lehívásában. A magyarországi demokratizálódás nagy projektje tehát Soros György olvasatában alapvetően lezárult, a filantróp üzletember leginkább az értelmiségi utánpótlás-nevelésben (CEU) és a civil szféra erősítésében (Trust) lát még feladatokat itthon.
Tény, a rendszerváltás előtti idők reformellenzékének majd minden prominense, Kis Jánostól Orbán Viktorig Soros-ösztöndíjas volt, miként a jelenlegi gazdasági és politikai elit számos vezetője is. A rendszerváltás egyik katalizátora, a demokrácia nagykövete – gyakran nevezik így Soros Györgyöt. Más kérdés, hogy a demokratikus közéleti kultúra meghonosításához láthatóan kevésnek bizonyult 30 milliárd forint.
