Ha normális ember nem viszolyogna teljes joggal bármiféle kapcsolattól azzal a bandával, amely ilyen-olyan gárdának meg különféle őrseregeknek nevezi magát, akkor nyilván azt javasolná, hogy mikor ezek újabb tüntetésnek álcázott provokációt hajtanak végre, akkor vonuljunk oda és mutassuk meg, hogy mi vagyunk többen.
Mert abban azért egészen biztos vagyok, hogy a nagy-nagy többség viszolyogva figyeli ezt a gusztustalanságot. A felvonulásosdit, a fenyegető díszlépéseket, az árpádsávos zászlók lengetését és a nicsak, nyilaskeresztesre megtévesztésig hasonló karszalagos suhancok parádézását. Természetesen a normális lelkületűek már csak azért is óvakodnak az ellenakcióktól, mert jól látják, az egész ügy részben a közfigyelem megnyeréséért folyik – és még ily módon sem szeretné reklámozni ezeket a bandákat.
Lehet, mára a provokáció olyan szintre jutott, hogy nem szabad engedni tovább. Sólyom László köztársasági elnök nem véletlenül ítélte el a történteket nagyon helyesen, igen kemény szavakkal. Néhány száz veszélyes dolgokat handabandázó, vonulgató honfitársunk nyilván önmagában még csak kellemetlen és szégyellnivaló, de szerencsére nem különösebben veszélyes. Még. De egyrészt, meg kell mutatnia a nagy és józan többségnek, hogy szolidáris azokkal, akiket most fenyegetnek, akiket most támadnak. Másrészt kétségtelen, a társadalom egy nem is kis részében – ha nem is ilyen mértékben, de – jól érezhetően élnek alantas, sokszor téves cigányellenes indulatok. S ez a hecc-csapat ezekre játszik rá. Mert maga mögött érez bizonyos támogatást.
Hát ne érezzen. Sújtsa a teljes közmegvetés tagjait. Éppen ezért lényeges a köztársasági elnök megszólalása – hiszen szerepe részben az, hogy efféle ügyekben teljes erkölcsi tekintélyével szólaljon meg. Sőt azt sem tartanám túlzásnak, ha úgy is, mint tekintélyes jogtudós, az efféle ügyek szakértője, kivételesen, élve alkotmányadta jogával, valamiféle intézkedést kezdeményezne az Országgyűlésnél. Valami olyan törvényt, amely nem csorbítja a szólásszabadságot, mégis kifejezi azt, hogy nem megengedhető, ha honfitársaink egy csoportja ellen uszítanak. Mert ugyan lehet a véleménynyilvánítás kategóriájába sorolni azt, ha fekete egyenruhás, árpádsávos, bakancsos alakok egy olyan utcán masíroznak, ahol romák laknak, de azért nézzünk szembe a valósággal, ez nem más, mint veszélyes fenyegetés, durva provokáció.
És éppen a sokakban meglévő előítéletek miatt sokkal óvatosabban, tapintatosabban kell eljárni effajta ügyekben. Igen, a mi kis nyilasaink kezdenek elszemtelenedni, mert úgy érzik, ezt lehet. Úgy vélik, van mögöttük társadalmi támogatás. Megtéveszti őket a nénike, aki tapsikol vonulgatásukkor az útszélen, a fideszes képviselő, aki közös rendezvényen vesz részt velük. De meg kell mutatni, ezek csak érzékcsalódások, tévedések, végig nem gondolt esetek.
A nyilasok – régiek és újak – közös ellenségei minden valódi politikai erőnek, minden embernek. Aki kokettál velük, a tűzzel játszik.
Dési János
