Izraeli régészek egy csoportja Jeruzsálemnek abban az óvárosi részében, amelyet Dávid városának neveznek, a jelek szerint megtalálta a városfalnak egy olyan szakaszát, amelyet a Bibliában szereplő Nehémiás épített újjá. A felfedezés a város történelmének egy viharos időszakával kapcsolatos, amikor a babilóni fogságból visszatérő zsidók a környező ellenséges népek fenyegetései ellenére újjáépítették Jeruzsálemet.
Eilat Mazar, a jeruzsálemi székhelyű Shalem Center kutatóközpont régészeti osztályának vezetője, az ásatás irányítója bejelentette, hogy egy összedőléssel fenyegető torony leletmentő ásatásai közben váratlanul egy újabb falszakaszra valamint olyan cserépedény-töredékekre és nyílvesszők maradványaira bukkantak, amelyekből arra következtetnek, hogy mind a torony, mind pedig a környezetében lévő fal a Kr. e. 5. századból, vagyis a bibliai Nehémiás korából való. Az említett falszakaszról a tudósok eddig azt tartották, hogy a Hasmoneus uralkodók korából, tehát a Kr.e. 2-1. századból való. A mostani újabb leletek viszont több mint három évszázaddal korábbi időszakba, a perzsa uralom korába helyezik a fal építésének idejét.
Israel Finkelstein, a Tel Aviv-i Egyetem régészprofesszora ugyanakkor kételyeinek adott hangot a falrészlet korát illetően, mivel szerinte a perzsa korból származó edénytöredékek és más maradványok nem szükségképpen jelentik azt, hogy maga a fal is egyidős ezekkel.
Ephraim Stern, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora, az Izrael Régészeti Tanács elnöke viszont megerősítette Mazar állítását, miszerint az általa talált régészeti anyag, amelyet ő is megvizsgált, valóban a perzsa korból, vagyis Nehémiás korából származik.
Eilat Mazar már korábban is folytatott ásatásokat Dávid városában, ahol 2005-ben egy palota maradványait tárta fel, amelyet Dávid király palotájával azonosított. A Biblia beszámolója szerint Dávid számára Hirám, Tírusz királya épített egy palotát Jeruzsálemnek ebben a részében. Mostani felfedezése viszont a város történetének egy későbbi szakaszával kapcsolatos.
Dávid uralkodása után mintegy ötszáz évvel az ostromló babilóni seregek gyűrűje áttörte a város védelmét. Az ellenséges pusztításnak nemcsak a messze földön híres jeruzsálemi Szentély és a város házai estek áldozatul, de szisztematikusan lerombolták Jeruzsálem kőből épített falait is. A lakosság túlnyomó többségét pedig több hullámban Babilóniába hurcolták. A fogságban töltött évtizedek alatt Jeremiás próféta intései halló fülekre találtak a zsidóság között: „És igyekezzetek a városnak jólétén, amelybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.” Ennek megfelelően mire a kemény babilóni elnyomást a jóval toleránsabb és humánusabb perzsa uralom váltotta fel, a galut, vagyis a fogságba hurcolt nép nagy része már beilleszkedett kényszerű új lakóhelyének társadalmába.
Amikor mintegy hetven évvel az újbabilóni birodalom felemelkedése után Kűrosz (Círus) perzsa király Babilónt is elfoglalja, első intézkedéseinek egyikeként megengedte a korábban a babilóniak által leigázott és elhurcolt népeknek, hogy hazájukba visszatérjenek és helyreállítsák istentiszteleti helyeiket. Így Kr.e. 538-ban a zsidóság számára is lehetővé vált a hazatérés, amelyre a király megbízottja, Zorobábel és Jósua főpap vezetésével körülbelül ötvenezer izraelita vállalkozott Ezsdrás könyvének leírása szerint.
A cikk teljes terjedelemben a Hetek hetilapban olvasható.
