A hanuka – a felavatás ünnepe. Mécsesei évről-évre emlékeztetnek a menóra lángjaira, amelyek a szövetséghez és a bibliai ígéretekhez hűséges emberek erőfeszítései, sőt vértanúsága nélkül talán örökre kialudtak volna.
A makedón Nagy Sándor hódításakor a zsidó állam a perzsa birodalomban csak egy kicsiny földdarab volt a nagy a folyóntúli tartományban, amit Szíria helytartója távolról igazgatott.
A perzsa uralkodók büszkék voltak birodalmuk soknyelvű, soknemzetiségű jellegére: a különböző népek teljes önállóságot belső autonómiát élveztek nyelvi, írásbeli, vallási tekintetben, amíg megfizették adóikat. A perzsa birodalom örökébe lépő Nagy Sándor birodalma és annak utódállamai viszont egységes politikát követtek atekintetben, hogy támaszuk a görög mintára berendezett polisz kereskedelmi és hatalmi elitje volt. A jelentős városokat újraalapították, hogy görög polisszá tegyék, illetve újakat hoztak létre, ahol a társadalmi élet színterei eleve a hellenizmus egységesítő erejét voltak hivatottak szolgálni. A kicsiny zsidó önkormányzatot Jeruzsálem központtal még a babiloni fogságból hazatérők alapították, és a kolónia politikai célja nem volt több, minthogy az elnyert autonómiát megszilárdítsák, vallásukat szabadon gyakorolhassák, és a Júdea térségében élő telepeseket megvédhessék a szomszéd népek zaklatásaitól.
A folyamatos poliszalapítás fokozatosan átrajzolta a zsidó tartomány, Jehud etnikai és vallási térképét, s a forgalmas utak mentén fekvő városok, s a tengerparti görög poliszok már régen nem emlékeztetettek az Ígéret földjére. A hellénizmus nemcsak korszerű és vonzó újításokat hozott, hanem a hagyományos zsidó értékek folyamatos leértékelődését, a különállás lassú feladását.
Az egyiptomi Ptolemaioszokkal rivalizáló szír dinasztia, a szeleukidák palesztinai térnyerése a Templomához ragaszkodó zsidó nép régi dilemmáját hozta a felszínre. Béke beolvadás árán, vagy elkülönülés és ennek következtében szüntelen konfliktus? Mint a kortárs történetíró írta: „Abban az időben törvényszegő emberek támadtak Izraelben, akik sokakat megtévesztettek, mondván: Menjünk, kössünk szövetséget a körülöttünk lakó pogány népekkel, mert amióta elkülönítettük magunkat tőlük, sok baj ért minket.” Az elgörögösödés zsidó hívei hatalmat kaptak; közéjük tartozott a Tóbiás nemzetség, akik hagyományosan rossz szemmel néztek a mélyen vallásos haszidokra, és a megalkuvás szószólói voltak. A hellenista Jázón, majd őt követően Menelaosz a főpapi tisztségen keresztül a közigazgatás csúcsára került, hogy Jeruzsálemet az új Antiokhia névnek megfelelően bekapcsolja a nemzetközi poliszok sorába. E címért cserébe a főpapnak a júdeai parasztokra kivetett kemény adót kellett behajtatnia és félreállnia az útból, amikor a Templom kincstárát Antiokhosz Epifanész kifosztotta, hogy nagyratörő hatalmi ambícióit követve hadseregével Egyiptomba vonulhasson.
A cikk teljes terjedelemben a Hetek hetilapban olvasható.
